Színvonalas közös koncert

Elhangzanak: W. A. Mozart: A-dúr hegedűverseny (K. 219), Weiner Leó: II. Divertimentó és W. A. Mozart: 29. A-dúr Szimfónia (K. 201).

A csíkszeredai születésű ifj. Koppándi Jenőtől megtudtuk, hogy a kamarazenekar vezetőivel közösen választották ki a repertoárt. Mozart hegedűversenyét és szimfóniáját azért tűzték műsorra, mert az együttesben ezúttal lesznek fúvósok is.

Koppándi általában koncertmesterként az élére is szokott állni a zenészeknek, így, ha hazajön a Csíki Kamarazenekarral hangversenyezni, általában nem hívnak karmestert. Mint bevallotta lapunknak, csak jó szakemberekkel szeret együtt dolgozni. Nyári Jenőt azért kérte fel, hogy dirigens legyen, mert tőle rengeteget tanulhatnak a zenészek, illetve - mint rámutatott - a hangverseny is színvonalasabb lesz.

Nyári Jenő karmester - aki Grazban él és Kocsis Zoltán tanítványa - most jár először Székelyföldön. Mint portálunknak elmondta, otthonosan érzi itt magát. A karmester dicsérte a zenekar energiáját, lelkesedését, összpontosítását.

Koncertkalauz

Elsőként Mozart A-dúr hegedűversenye (K. 219) csendül fel, az 1775-ben írt salzburgi sorozat utolsó darabja. A szerzemény utolsó közismert epizódja a törökös hangzású a-moll szakasz, amely e korszak divatos keleties intonációi közé tartozik, és Mozart Szöktetés a szerájból című daljátéka hangulatvilágának korai előfutára.

Másodikként Weiner Leó II. Divertmentója hangzik el, az 1938-ban íródott mű, akárcsak a zeneszerző I. Divertimentója, népzenei anyagból épül. Ez különösen a harmadik és negyedik tételben mutatkozik meg: előbbihez Zemplén megyei népdalt („Amerre én járok, még a fák is sírnak”), utóbbihoz dudatáncot választott a zeneszerző. Feldolgozásaiban tág teret enged az egyéni leleménynek, a zárótétel középrészébe például lassú iramú közjátékot iktat; de artisztikusan mutatkozik meg a zeneszerző klasszikus iskolázottsága a második tételben, a megnyitó Lakodalmas verbunkos-utánérzésében is.

A hangversenyt Mozart A-dúr Szimfóniája zárja (K. 201.). 1774 elején Salzburgban írta Mozart ezt a szimfóniát, folytatva a C-dúr és g-moll darabokkal elkezdett sorozatát, a bécsi mesterek – Michael és Joseph Haydn – példáján érett, klasszikus szimfóniák fiatalkori ciklusát. Az első tétel különböző karakterű fő-, mellék- és zárótémáját azonos anyagú közjátékok és átvezető részek kapcsolják össze. Meglepetést kelt a kidolgozásban alkalmazott újabb téma: ez fiatalkori alkotásra vall; később Mozart a kidolgozást motivikus munkára használja fel. A lassú tétel pontozott ritmusú főtémája divertimentóinak felhőtlen ragyogását idézi. A felső regiszterbe helyezett kísérő szólam az 1778-as, tragikus hangú a-moll szonátában is megjelenik majd. A Menüett kamarazenei effektusait különösen a trióban észleljük, ahol a vonósnégyesen megszólaló dallamot az oboa és kürt hosszú kitartott hangjai támasztják alá. A zárótétel fő- és melléktémája kérdés-felelet módjára függ össze. E tétel kidolgozásában a főtémát fantáziaszerűen fejleszti és állandó ellenponttá társítja a zeneszerző.