
Fotó: Bodnár Arthur
Nagyboldogasszony napján neves meghívottak, vendégek körében megnyitották a hét országra szóló, Boldogasszony című képzőművészeti vándorkiállítást a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban.
2010. augusztus 15., 19:582010. augusztus 15., 19:58
2010. augusztus 17., 11:302010. augusztus 17., 11:30
Fotó: Bodnár Arthur
A Boldogasszony című képzőművészeti vándorkiállítás és könyvbemutató a budapesti Forrás Galériából március 4-én indult útjára, erdélyi körútján pedig augusztus 15-én Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumban lelt otthonra – ezt az eseményt többek közt Incze Mózes festőművész, Szőcs Géza, a Magyar Köztársaság Nemzeti Erőforrás Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Bunta Levente, Udvarhely polgármestere, Tóth Norbert, a Forrás Galéria tulajdonosa (képünkön balról jobbra), illetve Sárba Katalin galériavezető tisztelte meg.
A tematikus – koronként változott az alkotók Nagyboldogasszony-képe, ugyanígy a kortárs művészek is hozzájárulnak a tárház gazdagításához – világi és egyházi szemléletű kiállítás huszonhat kortárs képzőművész egy-egy reprezentatív alkotását, rajta keresztül pedig a közös hagyományt és szellemi örökséget mutatja meg. Két év leforgása alatt a Kárpát-medence hét országa hét történelmi tájegységének (Erdély, Kárpátalja, Felvidék, Őrvidék, Muravidék, Délvidék és Vajdaság) húsz helyszínén állították ki a műalkotásokat – a térplasztikák, festmények, grafikák múzeumokban, esetenként egyházaink templomaiban kerülnek bemutatásra.
Róth András Lajos megbízott múzeumigazgató köszöntője, valamint az ünnepről szóló ismertetője után a polgármester méltatta a kiállítást. A rendkívüli alkalmat megragadva – a legszebb alkotások kerültek Udvarhelyre, mondta – kérte Szőcs Géza segítségét abban, hogy Nyirő József hamvai, az író végakarata szerint, hazakerüljenek. Beszédét az államtitkár ezzel is indította, hogy természetesen megadnak minden segítséget, ehhez viszont az kell, hogy az udvarhelyi Nyirő-ház tulajdonjogát rendezzék, hogy az emlékházként működhessen.
A negyedszáz alkotó kollektív művészi üzenete nemsokára útjára indul, hogy a Kárpát-medence húsz városában beépüljön a kulturális, társadalmi tudatba, sok ezer érdeklődőben erősítve meg azt a felismerést, hogy Nagyboldogasszony tisztelete nem múlt idejű emlék, folytatta Szőcs Géza.
A tárlatmegnyitón bemutatták azt a nyolcnyelvű (román, ukrán, szlovák, német, szlovén, horvát, szerb, magyar) albumot, mely – Makovecz Imre bevezetője és Tóth Norbert galériatulajdonos köszöntője után – közel száz oldalon ismerteti az alkotásokat. A kötetet kísérő CD-mellékleten Sebestyén Márta Boldogasszony Anyánk című dala hallható.
A kiállítás szeptember 12-éig látogatható a múzeum Képtárában. (Részletesebben az eseményről az Udvarhelyi Híradó augusztus 17-ei lapszámának Művelődés rovatában olvashatnak).
Útjavítási munkálatok zajlanak Székelyudvarhelyen, a Baróti Szabó Dávid utcában, ahol a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében járdát is kialakítanak. A munkálatok hamarosan befejeződnek.
A székelyek mintha évszázadok óta a maga zord elhagyatottságában akarnák megtartani maguknak a Hargitát. Többek között ezzel is magyarázható, hogy szent hegyünk nem mindig számított annyira sűrűn látogatott helynek, mint mostanság.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.
Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.
Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.
Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.
Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.
szóljon hozzá!