Kaláka, zugtánc és kiállítás Lázárfalván

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

A XI. Lázárfalvi Kaláka első napján, hétfőn délután Csomortáni Gál László „...egy Nap süt idebent...” című kiállításának megnyitójára került sor az András Alapítvány rendezvényhelyszínén.

Iochom Zsolt

2016. július 12., 10:522016. július 12., 10:52

2016. július 12., 12:362016. július 12., 12:36

Házigazdaként András Mihály, az alapítvány vezetője és György Katalin, az alapítvány szervezője köszöntötte a rendhagyó tárlat megnyitójának résztvevőit.

„Számunkra megtiszteltetés, hogy Csomortáni Gál László itt állít ki nálunk a mi mesebeli helyszínünkön. Ahogy nézzük a képeket azt látjuk, hogy mesebeliek, fontos dolgainkról, az élet nagy titkairól van szó bennük. Úgy hagyományosak és egyszerre kortársak, hogy feltennénk a szobánk falára is őket” – mondta köszöntőjében András Mihály.

A fára készített alkotások a régi csűr falára kerültek, amelynek szépsége abban is rejlik, ahogyan a fa visszaköszön egymásnak, hiszen a művész fára festette meg több száz alkotását.

„Külön öröm számunkra, hogy az amúgy is több funkciónak álmodott csűrben a mesés alkotások újabb mesét mondanak mindazoknak, akik megállnak, elcsendesedni egy pillanatra. A címe is különös összecsengés, merthogy az alapítvány a helyiek szóhasználatában odabent van, azaz idebent a patak mellett, az alkotások idebent a csűrben, az alkotó megfogalmazásában pedig, … egy nap süt idebent” – fogalmazott a kiállítás megnyitóján György Katalin.

Kérdésünkre a művész elmondta, a mindennapi életünkből merítkezik. „Gyakran kérdezik tőlem, hogy miért vonulunk vissza a múltba. Ez nem a múlt, hanem szerintem ebben van a jövő!” – fűzte hozzá Csomortáni Gál László, akinek legutóbb Budajenőn nyílt kiállítása. Legközelebb e hétvégén Nagymaroson állítja ki munkáit.  

A kiállítással egy időben ünnepelték a csíkszeredai Zugtánc évadzárását is, ugyanis tavaly szeptembertől idén július elejéig minden hétfőn néptánctanításra gyűltek össze a lelkes résztvevők.

Az alapítvány tevékenységeinek megvalósíthatóságáért köszönetet mondtak a támogatóknak: Hargita Megye Tanácsa alintézményeinek, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpontnak és a Hargita Megyei Kulturális Központnak, valamint a magyarországi Nemzeti Kulturális Alapnak és Bethlen Gábor Alapítványnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés