
Kányádban már három hónapja nincs internet, és nem működnek a vezetékes telefonok, de ettől még persze megy tovább az élet a községben. Itt is volt árvíz, csak kártérítés nem. Az utak rosszak, amit kijavítottak, azt az ár tönkretette. De így is próbálnak előrelépni, tervezgetnek, reménykednek – mindezekről György Sándor polgármesterrel beszélgettünk.
2010. november 01., 10:442010. november 01., 10:44
A beszélgetést György Sándorral, Kányád polgármesterével régóta tervezgettük, próbáltunk egyeztetni is, de valamilyen okból kifolyólag a találkozó mindig elmaradt. Igaz, hogy csak 15 kilométerre van Udvarhelytől, de mivel a főutak elkerülik, akaratlanul is kiesik az ember látóköréből. Nem úgy a színesfémtolvajok esetében, akik két hónap alatt háromszor is garázdálkodtak a község környékén. Ezt követően már nem lehetett tovább halasztani a találkozót, és ha már beterveztük a terepszemlék, jónak tűnt az ötlet, hogy egy kicsit a község életéről is elbeszélgessünk a településvezetővel.
Amit lehetett, amit nem
Kányád különlegessége abban rejlik, hogy bár nem kevesebb mint nyolc falu alkotja, lakossága (az év eleji adatok szerint) alig haladja meg az 1200-at, és ezzel a 23 udvarhelyszéki község közül az egyik legalacsonyabb létszámú település. (Egyedül a szomszédos Székelyderzsben laknak kevesebben, de ezt a községet alig két falu alkotja.) A kevesebb létszám azonban messze nem jelent kevesebb problémát vagy tennivalót, és ezt tudja György Sándor polgármester is. „Leosztottuk a pénzeket a templom, a kultúrház, az orvosi rendelő és az iskola felújítására, ez utóbbi kivételével minden munkálatot befejeztünk, az iskoláé most van folyamatban” – mondja a településvezető, aki még elárulja, hogy a visszarendelt pénzek miatt voltak olyan munkálatok is (a központi fűtés beszerelése a polgármesteri hivatalban és a peteki iskola felújítása), amelyek bár be voltak tervezve, idén nem lehetett megvalósítani. A község jelenleg a környezetvédelmi alap kiírására próbál pályázatot letenni, három faluban szeretnék az ivóvízhálózatot kiépíteni.
Kár – térítés nélkül
„Sajnos útjaink kritikán aluliak, mind a megyeiek, mind pedig a községiek – panaszolja György Sándor. – A nyári karbantartást az árvíz mind tönkretette, újabb pénzalapot pedig a Hargita megyei tanács nem tud hozzárendelni.” Az árvíz itt is megkérte jussát, a kárfelmérés szerint 637 ezer lej értékben pusztított. Bár Kányádban az árvíz a nyáron nem okozott akkora pusztítást, mint más községekben, a kár itt is jelentős volt. Miklósfalván, Ábránfalván, Homoródszentlászlón, Jásfalván, valamint Székelydályában tíz házat és két melléképületet érintett az ár, Miklósfalván egyet teljesen elsodort, csak az alapja maradt meg. A községben az áradás elsodort négy pallót, négyet pedig megrongált. A községhez tartozó falvakban összesen 10 kilométer községi út károsodott meg. „Úgy tudom, minden község kapott kisebb-nagyobb kártérítést a megyei tanácstól, de mi nem” – tudjuk meg a településvezetőtől.
Már három hónapja
November 3-án lesz három hónapja, hogy a községben nincs internet, és nem működnek a vezetékes telefonok. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a kányádiak többszörös lopás áldozatai lettek. „Először 350 méter analóg kábelt loptak el, aztán 900 métert, harmadszor pedig 300–350 métert – meséli a polgármester. – Sajnos a Romtelecom ilyen mennyiségű lopást nem tudott egyből helyreállítani. Kérésünk az volt, hogy akkor legyen egy külön digitális telefonközpontunk. Úgy tudjuk, hogy ez már megérkezett Kolozsvárra, de még mindig nem tudni, ki az a szakember, akinek irányításával megkezdhetik a beszerelést, mert erre a kérdésre még a szolgáltató sem tudta a választ. Nagyon nehezen boldogulunk, és nemcsak mi, hanem a község összes intézménye, egyesülete, szervezete.”
Jön a végrehajtó?
A legújabb (vasárnapi) hírek szerint a Romtelecom egyelőre csak annyit tudott ígérni, hogy a problémával ugyan foglalkozni fog, de ezt októberről novemberre halasztotta. (Mivel idén októberben már nehéz lesz bármit is tenni, csak remélni lehet, hogy ezt nem 2011-re értette). Persze a telefonszámlák továbbra is jönnek, amit a kányádiak természetesen nem hajlandók fizetni, aminek az a következménye, hogy a szolgáltató már végrehajtással fenyegetőzik. Gyaníthatóan a Romtelecomnál nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal: a meghibásodásokkal foglalkozó műszakiaknál Kányád várólistán van, míg a könyvelőségen csak annyit tudnak, hogy van valahol egy község, amely egy emberként tagadta meg a számlák kiegyenlítését. „Azért reménykedünk, hogy ez is megoldódik, hogy talán lesz költségvetési kiigazítás, hogy januártól visszaállítják a 25 százalékos bércsökkentést, hisz a fizetéssel együtt nem csökkentek a gondok, a problémák, az elvégzett munka nagysága” – vélekedik György Sándor polgármester.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.