Orgonaszakosok szólaltatják meg a zetelaki templom hangszerkirálynőjét

Karácsonyváró orgonahangversenyt tartanak szerdán 18 órától a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia Erich Türk évfolyamának orgonaszakos hallgatói a zetelaki Szent kereszt megtalálása-titulusú plébániatemplom közel háromezer sípos hangszerén.

Vastapssal indult a Szentegyházi Gyermekfilharmónia adventi hangversenykörútja

A zetelaki nagytemplomban péntek este a lélekemelő és karácsonyra hangoló hangversennyel indult magyarországi téli turnéra a Szentegyházi Gyermekfilharmónia.

Vastapssal indult a Szentegyházi Gyermekfilharmónia adventi hangversenykörútja
2018. október 25., csütörtök

Ingyen telket biztosítanának a fiataloknak Zetelakán

Ingyenesen biztosítana építkezésre alkalmas telket Zeteváralján a 18–35 év közöttieknek a zetelaki önkormányzat – egyelőre az igények felmérése zajlik. A cél ezáltal is támogatni a fiatalokat az itthon maradásban.

Ingyen telket biztosítanának a fiataloknak Zetelakán
2018. szeptember 27., csütörtök

Szolgálatban a polgárőrök

Zetelakán mindössze három rendőr teljesít szolgálatot, ami nagyon kevés a mintegy hatezer lelkes településnek. Többek között emiatt jött létre a helyi polgárőrség, aminek jelenleg több mint kétszáz tagja van. Ízelítő a munkájukból.

Szolgálatban a polgárőrök
Szolgálatban a polgárőrök
2018. szeptember 27., csütörtök

Szolgálatban a polgárőrök

2018. szeptember 08., szombat

Miguel Maury Buendía apostoli nuncius kért áldást a zetelaki templom új orgonájára

Történelmet írtak a zetelaki Kisboldogasszony-napi búcsún: Miguel Maury Buendía apostoli nuncius, a Szentszék romániai és moldáviai nagykövete személyében először látogatott a településre pápai követ és a Szent Kereszt megtalálása-titulusú plébániatemplomban áldást kértek az új orgonára.

Miguel Maury Buendía apostoli nuncius kért áldást a zetelaki templom új orgonájára
2018. szeptember 06., csütörtök

Korszerű játszóteret építettek Zetelakán

Néhány nap múlva birtokba vehetik a gyerekek azt a modern játszóteret, amelyet egy székelykeresztúri minta alapján építtetett meg a zetelaki önkormányzat. A projekt célja az volt, hogy biztonságban szórakozhassanak a kicsik.

Korszerű játszóteret építettek Zetelakán
Korszerű játszóteret építettek Zetelakán
2018. szeptember 06., csütörtök

Korszerű játszóteret építettek Zetelakán

2018. augusztus 29., szerda

Megépítették Hargita megye legnagyobb orgonáját – fotókon mutatjuk

Közel háromezer síp, félszáznyi regiszter, három manuál, pedál – sorolta Pap Zoltán orgonaépítő a zetelaki plébániatemplom befejezés előtt álló, új hangszerének jellegzetességeit. Méreteit tekintve négy nagyobb templom orgonáját tenné ki.

Megépítették Hargita megye legnagyobb orgonáját – fotókon mutatjuk
2018. augusztus 13., hétfő

Jogosítvány nélkül a közutakon

Maroshévízen egy baleset után rendszámtáblák nélkül hátrahagyott jármű vezetőjét, míg a zeteváraljai víztározónál egy hatósági ellenőrzést figyelmen kívül hagyó sofőrt azonosítottak szombaton a rendőrök. Mindketten jogosítvány nélkül ültek autóba.

Jogosítvány nélkül a közutakon
Jogosítvány nélkül a közutakon
2018. augusztus 13., hétfő

Jogosítvány nélkül a közutakon

2018. augusztus 02., csütörtök

Félkész, silány, balesetveszélyes: gondok a zetelaki járdával

Súlyos sérüléseket szenvedett az a nő, aki kedden beleesett a zetelaki főút mentén kialakított betonsáncba. A közel két éve húzódó járdaépítési projekt kivitelezője hiányosan és hibásan végezte el a munkát, a falu területén több helyen hiányoznak az esővíz-elvezető árok fedlapjai.

Félkész, silány, balesetveszélyes: gondok a zetelaki járdával
2018. július 13., péntek

Építik az új napközit Zetelakán

Több mint 500 ezer eurót költhet egy, a jelenleginél nagyobb napközi otthon megépítésére egy sikeres európai uniós pályázatnak köszönhetően a zetelaki önkormányzat. Az építkezési munkálatok már el is kezdődtek.

Építik az új napközit Zetelakán
Építik az új napközit Zetelakán
2018. július 13., péntek

Építik az új napközit Zetelakán

2018. június 18., hétfő

Zetelakán elmondták, hogy mit ünnepelhet a magyar ember Trianon után

Az első és a második világháborúban elhunyt helyi hősökről emlékeztek meg vasárnap Zetelakán, a huszonharmadik alkalommal megrendezett falunapok részeként. A polgármester szerint gyászolni kell, de idővel az ünneplésre is kell találni okot.

Zetelakán elmondták, hogy mit ünnepelhet a magyar ember Trianon után
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Így használd az okoskukát
Megnyitás

Így használd az okoskukát

Csíkszeredában tavaly november óta fokozatosan helyezik ki a digitális hulladékszigeteket, több mint ötven ilyen gyűjtőpont lesz a városban, idén január óta pedig elkezdték kiosztani a nyitókártyákat is.

2018. május 29., kedd

Énekeljenek gyakran és örömmel – szólt a buzdítás Zetelakán

A népdalnak szenteltek egy napot Zetelakán Nagy Éva tanítónő és kollégái az Iskola másként hétre. Sokféle vetélkedő zajlik a településen, most a dalos tehetségekre fókuszáltak.

Énekeljenek gyakran és örömmel – szólt a buzdítás Zetelakán
2018. május 26., szombat

Kerítésnek ütköztek a lopott autóval

Autót lopott falustársuktól két zetelaki fiatal szombatra virradóan, majd rövid táv megtétele után egy kerítésnek ütköztek a járművel. A kocsit jogosítvány nélkül, ittasan vezető fiatalt és társát őrizetbe vették.

Kerítésnek ütköztek a lopott autóval
2018. április 17., kedd

Zetelakán nem akarnak büntetések fizetni: kiépítik a csatornahálózatot, és kötelezik a lakókat, hogy csatlakozzanak

A csatornahálózat kiépítésével a zetelaki önkormányzat szeretné elkerülni azokat a bírságokat, amelyeket az Európai Unió fog kiróni a román államra egy éven belül, amennyiben nem sikerült megoldani a hálózatok beüzemelését.

Zetelakán nem akarnak büntetések fizetni: kiépítik a csatornahálózatot, és kötelezik a lakókat, hogy csatlakozzanak
2018. április 11., szerda

Oroszhegyen és Zetelakán járt Böjte Csaba és a Nem Adom Fel Együttes

„A munkát, a tanulást, a házépítést, a leánykérést soha ne adjuk fel” – buzdított Csaba testvér a Nem Adom Fel Együttes erdélyi koncertturnéjának oroszhegyi és zetelaki állomásán.

Oroszhegyen és Zetelakán járt Böjte Csaba és a Nem Adom Fel Együttes
2018. február 12., hétfő

Maszkabál – kifordított szereposztás

A táncosoknak saját készítésű báb volt a párjuk, a nyugdíjasklub tagjai tavi tündérekként lejtették a táncot, a balerina farsangon kívül férfi lehet, és a riporter sem az volt, akinek látszott. Rengeteget nevettünk farsangfarkán a zetelaki maszkabálban. Képekben mesélünk.

Maszkabál – kifordított szereposztás
Maszkabál – kifordított szereposztás
2018. február 12., hétfő

Maszkabál – kifordított szereposztás

2018. január 27., szombat

Körültekintés nélkül indult el, baleset lett belőle

Könnyebben sérült egy zetelaki autóvezető péntek délután, miután körültekintés nélkül indult el járművével az út széléről, egy mögötte érkező jármű pedig belerohant.

Körültekintés nélkül indult el, baleset lett belőle
2017. november 23., csütörtök

Megkeseríti a nyaralótulajdonosok kikapcsolódását a sikaszói kőpor

A Sikaszó közelében működő kőbánya teherautóiból szálló kőpor miatt méltatlankodnak az út mentén álló villák tulajdonosai. A település polgármestere szerint korábban is voltak már panaszok, de szabályosan zajlik a szállítás. A bánya igazgatója állítja, betartják a törvényeket.

Megkeseríti a nyaralótulajdonosok kikapcsolódását a sikaszói kőpor

Szavazógép

Szavazás Önt mi zavarja a legjobban a palackvisszaváltós rendszerben?

Szavazás eredménye