Nem történt előrelépés hétfőn a Hargita Megyei Törvényszéken a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen folyó büntetőper újabb tárgyalásán. Egyik vádlott időközben börtönbe került, és nem volt jelen, viszont elítéltként is kötelező ott lennie.
Tizenharmadik alkalommal tartották a hét végén a Fizikavalkád elnevezésű természettudományi versenyt a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium Nyirő József-termében. Idén a vetélkedő témája az energia volt.
Hamarosan elkészül az a kényelmes és biztonságos turistaösvény, amely a Korond határában lévő Csiga-dombot öleli körül, és amelyről a székely gyémántnak is nevezett aragonit sziklát tekinthetik meg a látogatók.
Azonosították azt a három személyt, akik három hete ittasan betörtek egy korondi esztenához és rátámadtak az ingatlan tulajdonosának fiára. A betolakodók beismerték hibájukat, a felek kiegyeztek.
Amikor a székelyudvarhelyen működő Báró Hajna Unitárius Nőszövetség felvállalta Lakatos Gyula nyugalmazott unitárius lelkész kiadványának megjelentetését, még együtt álmodták meg a kötetet. Sajnos a szerző már csak fentről veheti azt számba.
A kilencedikesek közül egyre kevesebben gondolják úgy, hogy tanulmányaik végeztével leérettségiznének. A megkérdezett tanulók többségének több mint harminc tanórája van egy héten, jelentős részük pedig tanévkezdés után igényelt szociális ösztöndíjat.
Két különdíjjal értékelték a Székelyföldi Legendárium legújabb rajzfilmjét a Lakiteleki Filmszemlén.
Rendőr ismerőseitől tudott meg többet a szakmáról a farkaslaki Fancsali Norbert, aki idén elkezdte egy évig tartó tanulmányait a câmpinai rendőraltiszt-képzőn. Személyes tapasztalatairól, a hatósági munkához való viszonyulásáról és jövőbeni terveiről beszélgettünk a tizenkilenc éves fiatallal.
Nem csupán a sportról, hanem az emberekről is szól Móra László újságíró-szerkesztő A romániai kézilabda magyar legendái című új könyve. Miklós Magda, Birtalan István, Orbán István és Kicsid Gábor jelenlétében mutatták be a könyvet vasárnap Székelyudvarhelyen.
Hargita megyei szülőkkel találkoztak pénteken Székelyudvarhelyen Benedek Zakariás és Vass Levente parlamenti képviselők, akikkel az oltástörvény képviselőházi megszavazásáról, valamint esetleges módosításokról beszélgettek.
A székelyföldi régészettudomány tavalyi eredményeiről tartottak konferenciát a magyar tudomány napja alkalmából Székelyudvarhelyen. Egyebek mellett bemutatták a városban feltárt bronzkori vizigót település leleteit is.
Szól a muzsika, zeng a nóta, dobbannak a lábak, pörögnek a szoknyák, forognak a párok, összekapaszkodik a nagy vigasságban ismerős és ismeretlen Tusványoson, a Kriza János Csűrben. Aki egyszer ide betér, nehezen távozik, hiszen beszippantja az itt tapasztalható hangulat, a vidámság, az életerő, a népdal és néptánc csodája.
Tours-i Szent Márton püspök emléknapján, szombaton Homoródszentmárton névadójának és a helyi katolikus kápolna védőszentjének ünnepén emlékeztek a felebarát iránt érzett szeretet és segítőkészség évezredeket átívelő példamutatójára.
Jócskán megtelt a székelyudvarhelyi városháza Szent István Terme azon a jótékonysági gálaesten és aukción, melyet az Albert Schweitzer Alapítvány szervezett abból a célból, hogy a hajléktalanszállón egy felszabadult osztályteremben nappali melegedőt rendezhessenek be a rászorulóknak.
A területalapú támogatások megvonásának kilátásba helyezése és a kitűzött határidő közeledte miatt több Hargita megyei város és község önkormányzata is hozzáfogott a gyepterületek üzemtervének elkészítéséhez az elmúlt időszakban.
Kigyúlt garázshoz riasztották a tűzoltókat péntekről szombatra virradóan a székelyudvarhelyi Kós Károly utcába – tájékoztat közleményben a Hargita megyei tűzoltóság.
Turisztikai szempontból is lényeges beruházásra készül Lövéte polgármesteri hivatala, hiszen nagyjából egymillió eurónyi európai uniós pályázati pénzt költhetnek a Szeltersz völgyében lévő községi út leaszfaltozására. A kivitelezést már jövő nyáron elkezdenék.
Míg a tonnaszámra megtermelt pityókának és búzának mindeddig csak a töredékét tudták értékesíteni, azt is alacsony áron, addig ugyanott a 900 tő ribizliről 670 kilogramm termést szüreteltek, és szinte mindet, szinte azonnal értékesíteni tudták. És ez az ültetvény fiatalsága miatt csak féltermés.
Csíkszeredában Gergely Emese, míg Székelyudvarhelyen Nyirő Sándor látják el a fogászati sürgősségi ügyeletet a hétvégén.