Az egyre népszerűbb gyergyószentmiklósi 4S Street és a székesfehérvári Blahalouisiana lépett fel péntek este a tusványosi Petőfi Színpadon. A koncerttér pezsgő hangulatán érződött, hogy beköszöntött a hétvége, sokan látogattak le a táborba.
Rezsicsökkentésről, az energiaárak mérsékléséről és a válságkérdésekre vonatkozó megoldásokról folyt vita a Fidesz-KDNP és az ellenzéki pártok képviselői között Tusványoson.
Sok nehezítő tényező akadályozta és akadályozza most is a népszámlálást Erdélyben. A technikai malőrök mellett, az adminisztráció kapacitásának hiányossága is közrejátszott a még mindig folyamatban levő összeírásnál.
A Trianoni békediktátum Magyarország számára fegyverkezési program volt a 2010 előtti honvédelmi politikához képest – jelentette ki Kósa Lajos magyar országgyűlési képviselő Tusványoson.
Jól kell gazdálkodni a tehetségeinkkel, hiszen mind tudományban, művészetben, sportban, mind pedig az orvoslásban és innovációban sok tehetséget adott a Kárpát-medence a világnak – hangzott el péntek délelőtt Tusványoson.
Tusványos harmadik napján A CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. partnerségében dolgozó vajdasági, erdélyi, drávaszögi és felvidéki gazdaságfejlesztési támogatási rendszerek képviselői beszélgettek.
Az Európai Unió jövőképeiről, bürokratikus folyamatairól és a föderatív és szuverenitást támogató tagállamok közti ellentétről volt kerekasztal-beszélgetés Tusványos pénteki napján. Az EU jövőjéről szóló konferencia is napirendre került.
Régiónként eltérő prioritások, megvalósítások és tervek – talán így lehetne leginkább jellemezni a Székelyföldi városfejlesztést, a Tusványoson jelenlévő székelyföldi városok polgármestereinek kerekasztal-beszélgetése alapján.
Zilahi Csaba nemrég megjelent ErdélyiMagyaRock című könyvének bemutatója adta az apropóját, hogy Tusványos pénteki napján az erdélyi magyar rockzene múltjáról, jelenéről és jövőjéről is beszélgessenek.
„Amíg ember lesz, addig a vallásra való nyitottság mindig meglesz” – mondta el Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, aki az erdélyi egyházak elöljáróival a kereszténység és Nyugat és Kelet egymáshoz való viszonyulásáról értekezett.
A kultúra a legfontosabb eszköz arra, hogy ne csak múltunk, hanem jövőnk is legyen. A kultúrájára, kulturális önazonosságára és színére büszke Kárpát-medencei magyarság legyen az, amely kovásza lehet az európai kulturális megújulásnak is akár.
A szépvízi káposztatermesztők nincsenek teljesen megelégedve az idei terméssel, ugyanis a nyári aszály, majd jégeső miatt az előző évhez képest kevesebb káposzta termett – és ez a termény árán is megmutatkozott. A Nád-dűlőn szervezett hagyományos káposztavágáson jártunk.
Az erős lokális identitású kárpátaljai magyaroknak ha lesz hová visszatérniük, vissza is térnek majd – hangzott el a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hagyományos péntek reggeli nemzetpolitikai kerekasztal-beszélgetésén.
A mezőgazdaság digitalizációjáról és az ágazat aktuális Kárpát-medencei helyzetéről tartottak pódiumbeszélgetést Tusványoson.
A napközbeni előadásokat és különböző foglalkozásokat követően Tusványos területét esténként az önfeledt szórakozásra éhes tömeg veszi birtokba. Kedden és szerdán igazi rocklegendák és közönségkedvencek álltak a tábor nagyszínpadára.
A Bagossy Brothers Company jól ismert slágereitől volt hangos Tusványos csütörtökön este, a koncert az idei év eddigi legnagyobb közönségét vonzotta a fesztiválra.
Románia jelenlegi belpolitikai helyzetéről, az ide vezető folyamatokról, illetve a szükségesnek tartott változtatásokról zajlott részletekbe menő beszélgetés politikai szakértők között Tusványoson.
Az Európai Uniónak nyűg az egész nemzeti kisebbségi kérdéskör, amivel nem akar foglalkozni. Inkább hagyja, hogy teljen az idő, mert akkor a többségek asszimilálják ezt a kérdéskört, és „talán” megoldódik magától. Ezt nem szabad hagyni.
Nincs szuverén környezetpolitika, az Európai Unió tagállamainak együtt kell dolgoznia, azonban vannak olyan kérdések, amelyben folytatniuk kell azt a politikát, amely az elmúlt években jónak bizonyult.