A kormány egyszer Sepsiszentgyörgynek adta, majd visszavette a Stadion utcai sportbázist. Most ismét reményteljes a város számára a bukaresti felállás, ezért ismét magáénak szeretné tudni a létesítményt.
A jó Hargita megyei gyakorlatból merítkezve a Sepsi Metropoliszövezet vezetése is kertészkedésre ösztönözné a gyermekeket. A kiskertészeket mindenben segíteni fogják, akik az idény végén értékes jutalmakkal is gazdagodhatnak.
Számos, különböző területet érintő pályázatra van lehetőség jelentkezni a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnál április 10-ig.
Az Erasmus+ Program keretében érkező békési diákok gyakorlatoztak két hétig a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrségnél, hogy tapasztalatot szerezzenek a közrendészeti intézmények működéséről.
Idén is gazdag és színes programkínálattal ünnepli a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház március 27-ét, a színház világnapját.
Különleges, térségünkben kevésbé ismert hangszereket szólaltat meg a sepsiszentgyörgyi Tekergő Hangszermúzeum. A kezdeményezés célja, hogy bemutassa a különböző kultúrákat, és felkeltse a gyerekek érdeklődését a zene iránt.
Elapadt a sepsiszentgyörgyi Honvéd-kút és Csaba-forrás vize, a többi forrás hozama pedig csökkent – tudtuk meg a Kovászna Megyei Közegészségügyi Igazgatóságnál. Az legalább jó hír, hogy nincs gond a források vizének minőségével.
Másodszor is telt házat vonzott Kádár L. Gellért, a Hunyadi-sorozat főszereplője, ezúttal Sepsiszentgyörgyön. A közönségtalálkozón a filmiparban való érvényesülésről, a Hunyadi forgatásáról és a jövőről is mesélt.
Háromszék szívében március 15-én a város minden '48-hoz köthető emlékhelyén koszorúztak a helyi elöljárók, az iskolások és a civil szervezetek, majd délben a város keleti és nyugati városrészeiből induló felvonulók a központban találkoztak.
Népművészeti értékeink őrzését és továbbadását tűzte ki célul a Szorgos Kezek Díszítőművészeti Szakkör. Nekik köszönhetően idén százhetven sepsiszentgyörgyi gyermek készítheti el saját kokárdáját a szabadságharc évfordulójára.
Jeles eleink iránti tiszteletünk lerovásának többféle módozata kínálkozik, nem merül ki pusztán díszbeszédben vagy koszorúzásban. A sepsiszentgyörgyi Fitness Tribe Egyesület felhívásának eleget téve például szaladni is lehet március 15-én.

Hosszú évek óta nem volt ilyen népes mezőny a Székely Vágtán, összesen 37 lovas jelentkezett.
A demokrácia törékeny, egyáltalán nem örökkévaló, hanem olyasmi, amit meg kell védeni – szögezte le a kormánykoalíció államfőjelöltje Sepsiszentgyörgyön. Crin Antonescu csütörtökön találkozott a háromszéki sajtó képviselőivel.
Két eseményt szentelt csütörtökön a sepsiszentgyörgyi városvezetés a városi idei költségvetésének: délelőtt a 2025-ös a terveket ismertette Antal Árpád polgármester, délután pedig összeült a testület és megszavazta a büdzsét.
Nem lehet parkolni Sepsiszentgyörgyön az Állomás negyedi Román katona szobra mögötti parkolóban pénteken.
Több utcában is forgalomkorlátozás lesz Sepsiszentgyörgyön a március 15-i megemlékezés miatt – olvasható Sepsiszentgyörgy Önkormányzatának bejegyzésében.
Sepsiszentgyörgyön megkezdték a Cigaretta utcai terület rendezését, ahová az elkövetkező években a kórházhoz tartozó egészségügyi létesítményt építtetne a megyei önkormányzat.
Néhány évet ugyan késik, mégis lesz Petőfi-szobra Sepsiszentgyörgynek. Az alkotás ötlete több mint három éve vetődött fel, ám a kiválasztott pályamű nem nyerte el a helyiek tetszését. Az újragondolt munkát nyáron lepleznék le.
Olyan önkéntesek jelentkezését várják a Szent György Napok szervező csapatába, akik szívesen kipróbálnák magukat a rendezvényszervezés terén.