Egyre rövidebb a székelyföldi vörös zónás településlista: a legutóbb közölt összegzés óta újabb három város, valamint kilenc település fertőzöttségi mutatója esett a határérték alá, és mindössze két településen haladta meg a 3 ezreléket az arány.
Az elvégzett tesztek és a pozitív esetek aránya enyhén megugrott vasárnapra: míg szombaton még 11,6 százalék volt, a vasárnapi adatok már 12,2 százalékról számolnak be. Az új esetek száma viszont ismét csökkent az egy nappal korábbi adatokhoz képest.
Húsz alá csökkent a napi esetszám szombaton Hargita megyében, ahol két nap kihagyás után ismét történtek koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek. A többi járványmutató is csökkent egy kevéssel.
Továbbra is kedvezően alakulnak a járványmutatók az országban, az új esetek száma napról napra csökkent a héten, jelenleg ötezer alatti az esetszám. Ezzel egyidőben a kórházban ápolt páciensek száma is csökkenő tendenciát mutat.
Március 8-án megszűnik a járványügyi veszélyhezet Romániában Klaus Iohannis államfő pénteki bejelentése szerint.
Napról napra javulni látszanak a járványmutatók országszerte: továbbra is csökkenő tendenciát mutat az újonnan regisztrált koronavírusos betegek száma. Az elmúlt 24 órában 5602 új esetet regisztráltak 47 117 teszt feldolgozását követően.
Nem történtek koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek csütörtökön Hargita megyében, ahol a napi esetszám, a fertőzöttségi arány és a kórházban ápoltak száma is csökkent.
Továbbra is csökkenő tendenciát mutat az újonnan regisztrált koronavírusos betegek száma: az elmúlt 24 órában 5953 új esetet regisztráltak 47 992 teszt feldolgozását követően, míg egy nappal korábban 6832 új esetet vettek nyilvántartásba.
Ha az egészségügyi minisztérium el akarja kerülni a kórházak csődjét, továbbra is fenn akarja tartani ezek működését, akkor kiszámíthatóan és megfontoltan kell végrehajtani a visszarendeződést a sepsiszentgyörgyi kórház igazgatója szerint.
Csökkent az újonnan regisztrált koronavírusos betegek száma a keddi adatokhoz képest: az elmúlt 24 órában 6832 új esetet regisztráltak 51 194 teszt feldolgozását követően, míg egy nappal korábban 8461 új esetet vettek nyilvántartásba.
Továbbra is pozitívan változik a székelyföldi települések fertőzöttségét összegző lista: Kovászna és Maros megyében összesen tíz település fertőzöttségi mutatója esett a határérték alá az elmúlt huszonnégy órában.
Nem volt zökkenőmentes az engedélyeztetésének és elkészítésének folyamata, de a számos kezdeti kritika ellenére a Gordon-tetőn felépített Jézus Szíve-kilátó nem került homályba – inkább hírnevet szerzett magának.
Csaknem duplájára nőtt a koronavírussal megfertőzött személyek száma a hétfői adatokhoz képest: az elmúlt 24 órában 8461 új esetet regisztráltak 62 368 teszt feldolgozását követően, míg egy nappal korábban 4757 új esetet vettek nyilvántartásba.
Minden járványadat tartósan javul, így az egészségügyi minisztérium javaslatot tett a korlátozások lazítására – jelentette be kedden Alexandru Rafila, egészségügyi miniszter.
Enyhe növekedés figyelhető meg a koronavírussal megfertőzött személyek számát illetően a vasárnapi adatokhoz képest: az elmúlt 24 órában 4757 új esetet regisztráltak több, mint 26 654 teszt feldolgozását követően.
Tíz alá csökkent a napi esetszám vasárnap Hargita megyében, ahol koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek sem történtek az elmúlt 24 órában. A kórházban ápoltak száma stagnál, a fertőzöttségi arány pedig két ezrelékre csökkent.
Jelentősen csökkent a koronavírussal megfertőzött személyek száma vasárnapra: az elmúlt 24 órában mintegy négyezer új esetet igazoltak 27 ezer teszt feldolgozását követően, míg egy nappal korábban hétezer új esetet vettek nyilvántartásba.
Az egészségügyi hatóságok vészharangot kongatnak, mivel egyre több szülő már a gyerekek hagyományos védőoltásainak a beadatását is elutasítja. A jelenség mögött a koronavírus-járvány által felkorbácsolt érzelmek, az ál- és rémhírek állhatnak.
Újabb tizenhárom székelyföldi településen történt változás a fertőzöttséget összegző listán.