Felborult teherautó miatt áll a forgalom és rongálódott meg az elektromos hálózat a 15-ös országúton Gyergyótölgyesnél.
A smart city gondolat adaptációja a székelyföldi városok számára címmel esettanulmányt jelentetett meg múlt év végén a székelyudvarhelyi REGA régiókutató egyesület. A kiadvány tulajdonképpen kivonata egy kutatásnak, amely Székelyföld öt településére terjedt ki. Az önkormányzatoknak kiküldött kérdő&am
Folyamatosan havazik Hargita megyében csütörtök reggeltől, az utakon téli körülmények között lehet közlekedni. A hóeltakarítók közbelépése miatt rövid ideig forgalomkorlátozást vezettek be a 15-ös országúton.
Legalább négy jármű visszapillantó tükrét törte le három hete az a három gyergyószentmiklósi fiatal, akiket szerdán azonosított a rendőrség.
Kiadós havazásra vonatkozó, sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nyolc megyéjére.
„A legények manapság nem a mezőn vannak, és nem a kaszálástól izmosodnak, mint annak idején” – így fogalmazta meg egy csomafalvi annak magyarázatát, hogy miért is van igény vidéken is fitneszteremre.
Általános sztrájk robbanhat ki a tanügyben, amennyiben az oktatási minisztérium nem változtat a 2018-as költségvetési törvény által jóváhagyott, gyermeklétszám-alapú fejkvóta finanszírozáson.
Nagyjából 24,5 millió lejes saját költségvetési hiánnyal kezdi az idei évet Hargita Megye Tanácsa 2017 elejéhez képest – derült ki az önkormányzat EMNP-s képviselőinek szerdai sajtótájékoztatóján.
Nem működik zökkenőmentesen a hazai egészségügybe már több mint egy éve bevezetett elektronikus kórlap rendszere, a DES – számoltak be tapasztalataikról lapunknak a háziorvosok, akik szerint túl körülményes azt használni.
Nem sokan éltek még azzal a lehetőséggel, amit a gyergyószentmiklósi önkormányzat a város közterületein észlelt hibák bejelentésére kínál tavaly decembertől.
Kevesen tudnak róla, hogy borsos pénzbírságot kockáztatnak, ha engedély nélkül vágják ki a saját udvarukban álló, általuk ültetett vagy spontán, magból kihajtott diófát, de az engedélykérési kötelezettség a fél hektárnál nagyobb gyümölcsösökre is vonatkozik.
Tele vannak energiával az igazi, hamisítatlan rockzenét játszó székelyudvarhelyi Caravel együttes tagjai, ezt az energiát pedig arra fordítják, hogy feldolgozások mellett minél több saját zeneszámmal robbanjanak be a köztudatba.
Gyergyószentmiklóson és a környező településeken is búcsúztatják a telet. Színházi előadások, táncházak, kiállításmegnyitók szerepelnek a farsangi programok között, de van, ahol felvonulással és húshagyókeddi Illés-égetéssel is ráerősítenek a télűzésre.
11 millió 402 ezer lejt ad a kormány arra, hogy Gyergyószentmiklós minden utcájában és lakónegyedében korszerű ivóvízhálózat legyen. Az erről szóló szerződést írta alá a polgármester a fejlesztési minisztériummal.
Kovászna és Brassó megyén áthaladó megyei út korszerűsítéséről szóló európai uniós pályázat finanszírozási szerződéseit írták alá kedden délben a megyehatárt jelentő ágostonfalvi hídon.
A legnagyobb székely gyergyószentmiklósi szobrának talapzatán vasárnaptól két koszorú látható. Az unitárius egyházközség és a Gránátalma Egyesület helyezte el a kegyelet virágait, emlékezve Orbán Balázs születésének évfordulójára.
Nőtt a véradók száma az elmúlt évben Hargita megyében, noha az előző évinél néhány százzal több adag vér nem számít jelentős növekedésnek. Idén viszont csökkentenie kell a költségvetését a Hargita Megyei Vérközpontnak.
Az alispán lányának esküvője, a szépvízi szolgabíró eljegyzése, új tisztiorvos Csíkszeredában, fősorozások a vármegyében – ezekről is beszámoltak a Csíki Hírlap 1913. február 1-én megjelent számában. Az újságot néhány kattintás után bárki olvashatja.
Fejtörést okozott az unokának, mit írasson nagymamája születésnapi tortájára. Az „Isten éltesse sokáig” furcsán hangzott volna egy olyan hölgy esetében, aki ötvenegy éve nyugdíjas. Az ünnepségre készült tortán végül ez lett a felirat: Ági mama 106 éves.