Gyorstalpalóval próbálják áthidalni a szakképzett munkaerő hiányát

Gyorstalpalóval próbálják áthidalni a szakképzett munkaerő hiányát

Országszerte komoly szakemberhiányt generált az egzakt tudományok háttérbe szorítása – állítja a Gedeon Richter Románia vezérigazgatója. Maros megyében leginkább a gyógyszer- és a vegyipar sínylette meg a térség egyetlen kémiai szakközépiskolájának felszámolását.

A testi, lelki megújulást elősegítő zarándoklat

Több mint félszázan vettek részt a vasárnapi szakrális maratonon: Korondról indulva Parajd, Szováta, Nyárádremete érintésével értek el a zarándokok futva vagy kerékpárral Mikházára. Voltak, akik Marosvásárhelyről kerekeztek ki a kolostorba, hogy együtt imádkozhassanak.

A testi, lelki megújulást elősegítő zarándoklat
2017. június 12., hétfő

Megismerhették a Rákóczi-Bornemisza kastélyt

Negyedik alkalommal szervezte meg a Maros Megyei Múzeum Görgényszentimrén a Rákóczi-Bornemisza kastélyban a Nyitott kapuk rendezvényét. Gyerektevékenységekkel, idegenvezetéssel, kiállítással, koncerttel és filmvetítéssel várták a látogatókat.

Megismerhették a Rákóczi-Bornemisza kastélyt
2017. június 12., hétfő

Marosszéki Lófuttatás: meghosszabbították a jelentkezési határidőt

Meghosszabbították a Marosszéki Lófuttatás jelentkezési határidejét a szervezők, ennek értelmében június 15-éig nevezhetnek be az érdeklődők.

Marosszéki Lófuttatás: meghosszabbították a jelentkezési határidőt
2017. június 11., vasárnap

Hamarosan indul az erdélyi gazdaságfellendítő program

Várhatóan a napokban rajtol az a gazdaságfellendítő program, mely által Magyarország kormánya anyagi értelemben is felelősséget vállal az erdélyi magyarságért. A pályázati kiírásokról az azokat lebonyolító Pro Economica Alapítvány ügyvezető igazgatója tájékoztatja olvasóinkat.

Hamarosan indul az erdélyi gazdaságfellendítő program
2017. június 11., vasárnap

Kórházban van a székelykáli medvetámadás áldozata

Emberre támadt egy medve Székelykálban, a Maros megyei Nagyernye községhez tartozó faluban. Az eset pénteken történt, szombaton a faluba látogattunk, az áldozat édesanyjával beszélgettünk.

Kórházban van a székelykáli medvetámadás áldozata
2017. június 08., csütörtök

Napokkal a szülés előtt fertőződött meg kanyaróval az elhunyt csecsemő édesanyja

Maros megyében is áldozatot követelt a kanyaró, egy 18 napos csecsemő vesztette életét. Nagyon ritka esetről van szó, hiszen az édesanya néhány nappal a szülés előtt fertőződött meg, annak ellenére, hogy korábban megkapta a védőoltást.

Napokkal a szülés előtt fertőződött meg kanyaróval az elhunyt csecsemő édesanyja
2017. június 08., csütörtök

Rókakölykök megkínzása miatt indult eljárás

Filmre vett, majd a közösségi oldalon megosztott állatkínzás miatt indítottak eljárást a Maros megyei rendőrök.

Rókakölykök megkínzása miatt indult eljárás
2017. június 07., szerda

Bőséges a hegyi túrák júniusi kínálata

Az Erdélyi Kárpát-Egyesület marosvásárhelyi szervezete júniusban hegyi túrákat szervez, emellett kerékpáros szakrális maratonra és gyalogtúrákra is hívják az érdeklődőket.

Bőséges a hegyi túrák júniusi kínálata
2017. június 05., hétfő

Busszal ütközött egy motorkerékpár Sóváradon

Súlyosan megsérült hétfőn egy férfi, miután motorkerékpárjával hátulról nekiütközött egy busznak. A baleset Szováta közelében, Sóváradon történt, ahol emiatt egy órán át állt a forgalom, és hosszú autósor alakult ki – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Busszal ütközött egy motorkerékpár Sóváradon
2017. június 05., hétfő

Lehet jelentkezni a Gézengúzok Gyerekfesztiválra

Megnyílt a II. Gézengúzok Gyerekfesztivál regisztrációja. A kifejezetten gyerekeknek szóló rendezvény idén július 7–9. között tartják, a helyszín továbbra is Nyárádszentlászló. A szervezők azt ígérik, idén nagyobb figyelmet szentelnek a nagyobb gyerekekre, de új játékokkal is készülnek.

Lehet jelentkezni a Gézengúzok Gyerekfesztiválra
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Ilyen volt a 2024-es Vibe a fesztiválozók szemével
Megnyitás

Ilyen volt a 2024-es Vibe a fesztiválozók szemével

Mintegy 113 ezer embert látott vendégül idén a marosszentgyörgyi Vibe Fesztivál. Videós beszámolónkban fesztiválozókkal beszélgettünk, és megörökítettük a Vibe legérdekesebb mozzanatait.

2017. május 31., szerda

Frontálisan ütközött két autó Sáromberkén

Frontálisan ütközött két gépkocsi a 15-ös országúton, a Maros megyei Sáromberke területén. Többen a roncsok közé szorultak – tudósít az Agerpres hírügynökség.

Frontálisan ütközött két autó Sáromberkén
2017. május 30., kedd

Fegyver is volt a csempészett cigaretták mellett

Három Maros megyei lakáson, illetve egy kereskedelmi társaság székhelyén tartott hazkutatast a rendőrség olyan személyekkel kapcsolatban, akik ellen alapos a gyanú, hogy csempészetből származó cigarettát árusítottak.

Fegyver is volt a csempészett cigaretták mellett
2017. május 25., csütörtök

Szerződéssel van ügyintézője a reptérnek – versenyvizsgát is kell szervezni

Ideiglenes jelleggel végrehajtói feladatkörrel rendelkező igazgatótanácsi alelnököt neveztek ki a marosvásárhelyi Transilvania repülőtérnél Ioan-Petru Pop személyében.

Szerződéssel van ügyintézője a reptérnek – versenyvizsgát is kell szervezni
2017. május 22., hétfő

Három tűzoltóautó ajándékba az angoloktól

Az angliai Shropshire település tűzoltó-alakulata felszereléseket hozott a Maros megyei vészhelyzeti felügyelőség tűzoltóinak.

Három tűzoltóautó ajándékba az angoloktól
2017. május 22., hétfő

Fel tudja venni a versenyt a népi kultúra a televízióval?

Óvodapedagógust kérdeztünk arról, hogy a mai gyerekek életében milyen szerepet töltenek be a népi gyermekjátékok, mesék és népdalok.

Fel tudja venni a versenyt a népi kultúra a televízióval?
2017. május 21., vasárnap

Új hidat építettek, és a régit is megőrizték Apoldon

Elkészült az új vasbeton híd a 106-os jelzésű Maros megyei úton, Apold község közelében, a Segesd-patak völgyén. A munkálatokat csütörtökön vette át hivatalosan a Maros megyei önkormányzat.

Új hidat építettek, és a régit is megőrizték Apoldon
2017. május 21., vasárnap

Hónapok után megérkezett a védőoltás, de már most tudják, nem lesz elég

Négy hónapos várakozás után megérkezett a Maros Megyei Közegészségügyi Igazgatósághoz a több mint 2600 adag kanyaró elleni védőoltás. Mindeközben jócskán nőtt a megbetegedések száma, sőt a gócpontoké is. Sürgős a beavatkozás, és további oltásokra van szükség.

Hónapok után megérkezett a védőoltás, de már most tudják, nem lesz elég

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye