SMS-ben tájékoztatja a fontos történésekről a lakókat Balánbánya önkormányzata

SMS-ben tájékoztatja a fontos történésekről a lakókat Balánbánya önkormányzata

Balánbánya lakosait szöveges üzeneteken keresztül értesíti ezentúl az önkormányzat a közösséget érintő fontosabb kérdésekben. A város önkormányzata által kifejlesztett tájékoztatási rendszer egyedülálló az országban.

Lovas versenyek Székelyföldön: egyeztetni kell, és erre már van is példa

Elbizonytalanította a székelyföldi lovas versenyek szervezőit, hogy a Nemzeti Vágta idei versenyszabályzata megújult, melynek előírásai szerint kizárják a versenyből és az előfutamokból azokat a lovasokat, akik „fekete” vagyis nemhivatalos futtatáson vesznek részt.

Lovas versenyek Székelyföldön: egyeztetni kell, és erre már van is példa
2017. május 30., kedd

Lakbért is fizet az állam, csak legyen munkavállaló

Lakbértámogatást nyújtanak azoknak a regisztrált munkanélkülieknek, akik bejelentett lakhelyüktől több mint ötven kilométerre elköltöznek azért, hogy munkát vállaljanak. E tekintetben nincs települési megkötés.

Lakbért is fizet az állam, csak legyen munkavállaló
2017. május 30., kedd

Gyermeknap Csíkszeredában

Interaktív és népi játékok, mesés kalandozás, koncertek, tánc és sportolási lehetőség várja a gyerekeket és szülőket egyaránt a gyermeknap alkalmából Csíkszeredában.

Gyermeknap Csíkszeredában
Gyermeknap Csíkszeredában
2017. május 30., kedd

Gyermeknap Csíkszeredában

2017. május 30., kedd

Jobban működik az egészségügyi kártyák rendszere, de még nem az igazi

Két év távlatából úgy tűnik, valamelyest sikerült kijavítani az egészségügyi kártyákat működtető informatikai rendszer hibáit, amely gyakori leállásával nemcsak az orvosok, a páciensek türelmét is sokszor próbára tette.

Jobban működik az egészségügyi kártyák rendszere, de még nem az igazi
2017. május 29., hétfő

Ha minden jól megy, év végére be is fejezik a munkát a csobotfalvi kultúrháznál

Pár héten belül elkezdődhet a csobotfalvi kultúrház felújítása – most a közbeszerzési eljárás befejezését várják. A leromlott állagú épület korszerűsítésének költségeit a csíkszeredai helyi önkormányzat állja.

Ha minden jól megy, év végére be is fejezik a munkát a csobotfalvi kultúrháznál
2017. május 29., hétfő

Az első példakép: Tiboldi Bea

A Nőileg magazin Mutass jó példát! programjának 87 Hargita megyei jelöltje közül az öttagú zsűri végső összesítése szerint a legjobb értékelést Tiboldi Bea, a Csíki Anyák Egyesületének elnöke kapta.

Az első példakép: Tiboldi Bea
Az első példakép: Tiboldi Bea
2017. május 29., hétfő

Az első példakép: Tiboldi Bea

2017. május 29., hétfő

Megsemmisítik a lefoglalt veszélyes hulladékot

Hatósági felügyelet alá helyezték annak a csíkszeredai vállalkozásnak az ügyvezetőjét, amelynek munkapontjain több tonna nem megfelelően tárolt veszélyes hulladékot foglaltak le múlt héten.

Megsemmisítik a lefoglalt veszélyes hulladékot
2017. május 29., hétfő

Emlékrendezvénnyel tisztelegnek Szépvízen a lovagkirály előtt

Szent László hava elnevezést viseli az a rendezvénysorozat, amellyel Szépvíz csatlakozott az idei Szent László-emlékévhez. A minden korosztályt megszólító eseménysorozat keretében konferencián, történelmi vetélkedőn, filmbemutatón, fotókiállításon és búcsús zarándoklaton is részt vehetnek az é

Emlékrendezvénnyel tisztelegnek Szépvízen a lovagkirály előtt
2017. május 29., hétfő

Korszerű sportpályán rúghatják a bőrt a szociális központ lakói

Sportpályát adtak át hétfőn a Csíkszeredai Szociális Szolgáltatási Központban. A hiánypótló létesítmény a Haladás utcában található hét faszerkezetes családi típusú ház és a rekuperációs központ körüli udvaron kapott helyet.

Korszerű sportpályán rúghatják a bőrt a szociális központ lakói
2017. május 29., hétfő

Közegészségügy: aki nincs beoltva kanyaró ellen, ne vegyen részt a csíksomlyói búcsún

Ne vegyenek részt a csíksomlyói pünkösdi búcsún, akik nincsenek beoltva kanyaró ellen, ugyanis a Somlyó utcai romatelepen fertőzési gócpont található – hívja fel a lakosság figyelmét dr. Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság vezetője.

Közegészségügy: aki nincs beoltva kanyaró ellen, ne vegyen részt a csíksomlyói búcsún
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hatalmas lánggal és füsttel égett a csíkszeredai raktár tetőzete
Megnyitás

Hatalmas lánggal és füsttel égett a csíkszeredai raktár tetőzete

Időnként új erőre kapó lángokkal, sűrű fekete füsttel égett egy csíkszeredai raktárépület tetőzete szerdán délután. Videón mutatjuk az apokaliptikus képsorokat.

2017. május 29., hétfő

Teljes odaadással énekelnek Csíkdánfalva egyházi kórusában

Négy éve énekel a jelenlegi felállásában Csíkdánfalva Egyházi Kórusa, amelynek tagjai elsősorban a minél jobb éneklésre törekednek, nem pedig a kórustagok magas számára.

Teljes odaadással énekelnek Csíkdánfalva egyházi kórusában
2017. május 29., hétfő

Olténiai községben tanultak románul a csíkszentimrei gyerekek

Román nyelvű iskolába járt, és román családoknál szállt meg öt napig a csíkszentimrei Arany János Általános Iskola tizenhárom diákja. A gyerekek Leu községben tapasztalhatták meg, milyen egy olyan közösségben boldogulni, ahol senki sem beszél magyarul.

Olténiai községben tanultak románul a csíkszentimrei gyerekek
2017. május 27., szombat

A csíki röplabdázás több évtizedes múltja és kérdőjeles jövője

A csíki röplabda pillanatnyilag nem repül magasan a háló fölött, azonban néhány évtizede még első osztályban játszó csapat ütötte a labdát Csíkszeredában. Sőt, a román válogatottig jutó sportolót is adott a csíkszeredai röplabda.

A csíki röplabdázás több évtizedes múltja és kérdőjeles jövője
2017. május 27., szombat

Állatokat pusztított a medve Zsögödben

Betört a medve a csíkszeredai Natúr lakópark két portájára is péntek este fél tíz körül. Az egyik helyen három juhot pusztított el, a szomszédos portán pedig a kerítést rongálta meg. A lakók – hatósági segítséggel – maguk próbálták meg elhajtani az anyamedvét.

Állatokat pusztított a medve Zsögödben
2017. május 27., szombat

Ne csak a pénzt lássuk a ribiszkében

Újra teret nyer a ribizli és bogyósgyümölcs-termesztés Hargita megyében. Annak érdekében, hogy a gazdák bebizonyítsák, ebből is meg lehet élni, nemrég megalapították a Ribes Egyesületet. Cél kellene legyen a sima értékesítésen túl a növény minden részének feldolgozása.

Ne csak a pénzt lássuk a ribiszkében
Ne csak a pénzt lássuk a ribiszkében
2017. május 27., szombat

Ne csak a pénzt lássuk a ribiszkében

2017. május 27., szombat

A magyarországi bicikliutak kiépítésének gyakorlatát lesnék el Hargita megyében

A testvérmegyei szerződés meghosszabbítása mellett kötelezte el magát Hargita és a magyarországi Borsod-Abaúj-Zemplén megye vezetősége – erről egyeztek meg pénteken Csíkszeredában.

A magyarországi bicikliutak kiépítésének gyakorlatát lesnék el Hargita megyében
2017. május 27., szombat

Kezdődhet a választási kampány Madéfalván

Harminckét megye negyvenkilenc településén kezdődik szombaton a választási kampány a június 11-ei időközi helyhatósági választásokra. A tizenöt napos kampány június 10-én reggel 7 óráig tart – írja az Agerpres hírügynökség.

Kezdődhet a választási kampány Madéfalván

Szavazógép

Szavazás Meg kellett volna akadályozni a fakeresztek kihelyezését?

Szavazás eredménye
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
cX_G brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_P brat.ro/sati 365 nap harmadik fél
cX_S brat.ro/sati munkamenet harmadik fél
evid_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_v_{customer_id} brat.ro/sati 90 nap harmadik fél
evid_set_{customer_id} brat.ro/sati 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Studiul de Audienta si Trafic Internet (SATI): https://www.cxense.com/about-us/privacy-policy

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, cX_G, cX_P, cX_S, enr_cxense_throrrle, evid_{customer_id}, evid_v_{customer_id}, evid_set_{customer_id}.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM