Nem maradt el Marosvásárhelyen az állatkerti „jóslás”, amelyet a hét medve köré szerveztek február másodikán. Ezúttal azonban nem csak a nagytestű állatok viselkedését figyeltük, egy medvekutató ugyanis érdekes tudnivalókkal is gazdagította az élményt.
A MOL Románia és a Polgár-Társ Alapítvány idén is meghirdeti a Zöldövezet programját, amelyben közel 850 000 lejt biztosítanak környezetvédelmi projektekre. A civil szervezetek február 27-ig pályázhatnak.
Házkutatások során szerezte vissza összehangolt akciója során a rendőrség nhéány fémtolvaj által eltulajdonított, építkezésekben használt fémoszlopokat és zsalutáblákat. A gyanúsítottakat 24 órára őrizetbe vették.
Nem kis önérzetességgel állapította meg eleinkről szólva Cserei Farkas, hogy „testi vétkeknek szennyével őket mocskolni” nem lehetett. Pedig a paráznaság már az ő idejében is létezett, és e tekintetben a székelyek sem voltak katolikusabbak a pápánál.
Egy vezető megjelenése túlmutat a külsőségen: tükrözi az identitást, politikai üzenetet, választókhoz való viszonyt. Arról, hogyan mutatkozik meg ez Székelyföldön, és hogyan változtat egy háború a politikusok öltözködésén, ruhatervezőt kérdeztünk.
Előkerült az a 11 éves kislány, aki a marosvásárhelyi vár környékén sétált társaival, onnan azonban ismeretlen helyre távozott január 29-én. A kiskorút a Maros megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság kerestette.
Emberemlékezet óta tart a nemek harca, azért, mert mindkét nem mindig mást akar. A férfi a nőt, a nő a férfit. De vajon mindig értjük egymást? Ez a kérdés különösen időszerű a szerelmesek ünnepe, vagyis a Valentin-nap környékén. Tegyünk egy próbát!
A helyi termelés ösztönzéséért üvegházak építésére nyújtana 200 ezer euróig terjedő támogatást az állam zöldség- és gyümölcstermesztőknek. Milyen lehetőségekkel indulhatnak egy ilyen programban a zordabb klímájú székelyföldi térségekben élő gazdák?
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem sajtófotó- és drámapályázatot hirdet fiatalok számára.
Több mint 10 ezer szál cigarettát, 900 liter alkoholt és 68 ezer eurót foglaltak le a Gazdasági Bűnözés Elleni Nyomozószolgálat munkatársai öt házkutatást követően Maros megyében – adja hírül közleményében a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság.
2020 marosvásárhelyi nem igényelt új személyi igazolványt a törvényes határidőn belül az elmúlt évben – hívja fel a figyelmet a marosvásárhelyi személynyilvántartó iroda.
Korondon a taplógombák kincset érnek. Kevés olyan család maradt a településen, amely még életben tartja a taplászat mesterségét. Nem titkolt céljuk megmenteni, mi több a modern élet igényeire szabni a gomba széles felhasználási és értékesítési módjait.
A Székelyföldi húsipari termékeket gyártó és forgalmazó cégek számára hirdet vetélkedőt a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete, Füst és só – Székelyföldi Szalonna Mustra elnevezéssel – olvasható a szervezet közleményében.
Egy 11 éves lányt keres a Maros megyei rendőrség, aki a marosvásárhelyi vártól ismeretlen helyre távozott.
A székelyföldi múzeumok kincstári értékű tárgyainak is fokozott védelem jár – vonható le a következtetés az egyik hollandiai múzeumban történt rablás fényében. Az viszont kulcsfontosságú kérdés, hogyan védik meg a felbecsülhetetlen értékű kincseket.
Két új gyermekvédelmi központot hoznak létre és átszervezik a meglévőket, amelyekben fogyatékos kiskorúak élnek – nyilatkozta Péter Ferenc. A Maros Megyei Tanács elnöke arról biztosította az alkalmazottakat, hogy senki nem veszíti el állását.
Hat felekezet élt együtt szeretetben a településen, amelyet árasztással pusztított el a kommunista hatalom. Harminchat évvel később az Összetartozás temploma emlékeztet: a tó mélyén Bözödújfalu nyugszik, de közössége nem felejt.
A csíkszeredai és székelyudvarhelyi kórház után a Marosvásárhelyi Megyei Sürgősségi Kórház is bejelentette hétfőn, hogy a légúti fertőzések számának növekedése miatt csökkentik a beteglátogatási programot.
Az eddigi 16 helyett csak 10–12 gondozottal működnek majd Marosvásárhelyen és Maros megyében a fogyatékkal élő kiskorúakat ellátó központok. Az átszervezésről a megyei önkormányzat csütörtöki soros ülésén döntenek.