
Fotó: Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság
A Kovászna megyei rendőröket kedden értesítették, hogy az egyik sepsiszentgyörgyi kereskedelmi központ parkolójában egy sérült ragadozó madár található. A rendőrök állatorvossal siettek a helyszínre, ahol megállapították, hogy egy, a törvény által védett vörös vércse sérült meg.
2021. május 11., 16:562021. május 11., 16:56
A madarat egy helyi állatklinikára szállították, hogy ellássák a sérülését, innen madármenhelyre kerül, majd, ha felépül, szabadon engedik – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Fotó: Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság
Ugyanakkor a rendőrök hivatalból is eljártak, miután a közösségi oldalon fényképek jelentek meg az egyik sepsiszentgyörgyi bevásárlóközpont bejáratánál lévő vemhes kutyáról. Az állatrendőrök állatorvos, egy kutyavédő egyesület képviselői és a helyi kutyamenhely alkalmazottainak segítségével befogták az állatot, és a szépmezői menhelyre szállították.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!