
„Fehéren” kell dolgozni és dolgoztatni. A törvény is ezt írja elő. Illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A feketemunka visszaszorítására törekszik a Kovászna megyei munkaügyi-felügyelőség: szerdán indítanak útjára egy augusztus végéig tartó kampányt, amely során a munkaadót és a munkavállalót is próbálják felvilágosítani, hogy milyen következményekkel, kockázatokkal jár a feketemunka.
2017. június 13., 20:282017. június 13., 20:28
2017. június 13., 20:302017. június 13., 20:30
Ördög Lajos, a felügyelőség vezetője portálunknak elmondta, igyekeznek mindenkit megszólítani – például az első találkozót a könyvelőkkel tartják, hiszen ők vannak a legnagyobb hatással a vállalkozókra.
A másik oldalon a legsérülékenyebb kategóriákat próbálják megszólítani:
A tájékoztatókon kiemelik, hogy a törvény előtt mind a két fél, tehát a munkaadó és a munkavállaló egyaránt felelős.
A főfelügyelő emlékeztetett, hogy amikor szigorították a jogszabályt, megemelték a bírságokat, akkor valamennyire visszaszorult a feketemunka, aztán a vállalkozók újra elkezdtek kockáztatni, és folyamatosan érnek tetten olyanokat, akik bejelentetlenül dolgoztatnak.
– részletezte Ördög Lajos. Elmondta,
„Háromszéken egy ekkora bírság kifizetése egy cég csődjét jelentheti. A munkaadóknak meg kell érteniük mekkora kockázatot vállalnak a feketemunkával” – hívta fel a figyelmet a a főfelügyelő.
Úgy tűnik azonban, hogy nem csak a munkáltatók a felelősek. Egy neve elhallgatását kérő vállalkozó arról számolt be, hogy folyamatosan kérésekkel bombázzák az alkalmazottai, hogy inkább adja nekik azt a pénzt, amit utánuk az államnak befizet.
– mondta a vendéglátóiparban vállalkozó üzletember.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!