
Kié lesz az erdővagyon?
Fotó: Pinti Attila
A keddi, tizennyolcadik tárgyalási forduló után sem született érdemi döntés az ozsdolai Láros Közbirtokosság erdővagyonának visszaállamosításáért indított perben. Az alapfokú tárgyalás következő fordulóját július elejére tűzte ki a Kézdivásárhelyi Bíróság.
2022. május 04., 19:442022. május 04., 19:44
2022. május 04., 19:462022. május 04., 19:46
Lukács Attila, a közbirtokosság munkatársa lapunknak elmondta, abban bíznak, hamarosan számukra kedvezően lezárul az ügy, hiszen a per anyagilag érzékenyen érinti a közbirtokossági tagokat,
A keddi forduló volt a tizennyolcadik, és most sem született érdemi döntés, az ügyvédek a szakértői jelentéseket elemezték. A közbirtokosság ügyvédje nem találja a levéltárakban a bíróság által kért telekkönyvi bejegyzéseket,
– részletezte a visszásságokat Lukács Attila. Hozzátette, már az is előrelépés, hogy időben megkezdődött a tárgyalás, korábban mindig órákat késtek.
A pénzügyminisztérium négy évvel ezelőtt indított pert Ozsdola ellen, kérve a birtoklevél érvénytelenítését, arra hivatkozva, hogy a vagyont nem a kommunisták államosították, hanem a román állam már korábban kisajátította, és kárpótlást fizetett érte. A dokumentumok viszont azt igazolják, hogy a kisajátítást elkezdték ugyan, de nem fejezték be. A Láros az egyik legnagyobb háromszéki közbirtokosság, 986 tagja van,
A per miatt az erdőt kezelő cégnél 15 munkahely szűnt meg. Elemzők szerint az ozsdolai visszaállamosítási kísérlet az esetleges precedensjellege miatt aggasztó.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás