Vidéken sokan a mise után mentek szavazni

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

Hargita megyében 271 749-en járulhatnak vasárnap az urnák elé. Falun leginkább mise előtt és után, valamint az esti órákban volt magas a részvétel, de már az első hivatalos eredmények is azt mutatták, hogy vidéken nagyobb volt a választási kedv, mint a városokban.

Létai Tibor

2009. november 22., 17:342009. november 22., 17:34

2009. november 22., 17:572009. november 22., 17:57

•  Fotó: Kristo Robert Galéria

Fotó: Kristo Robert

Vidéken erős közepesnek volt mondható a választási kedv vasárnap délelőtt. Az emberek főleg templomba menet, vagy az isten házából jövet adták le a voksukat, de a tapasztalatok szerint az esti órákban is meg szokott ugrani a szavazók száma.

Csíkdánfalva községben az 1890 szavazásra jogosult lakosból délelőtt 11 óráig 282-en adták le voksukat, mely átlagosnak mondható – fogalmazott Szabó Mária bizottsági elnök. Mozgóurnát negyvennégy beteghez igényeltek. Az átutazóknak kialakított dánfalvi speciális szavazókörzetben 11 óráig tizenketten adták le voksukat, nagyobbrészt a választási bizottság tagjai.

Csíkmadarason vasárnap 11 óra körül tizenegy százalék volt a szavazók aránya. „A községben 1823 ember részvételére számítanak” – mondta érdeklődésünkre Ambrus Anna jegyző, aki az eddigi választások tapasztalatait figyelembe véve kifejtette: átlagosan 600-700 ember szokott az urnák elé járulni a községben választásokkor. Az embereknek az elnökválasztásról határozott véleménye volt, viszont a referendum kérdéseit többen nem értették, nekik el kellett azt magyarázni – fogalmazott a jegyző. Mozgóurnát Madarason tizenhárom személy kért. A speciális körzetben ottjártunkig négyen adták le a voksukat, mindegyikőjük a választási bizottság tagja volt.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 01., vasárnap

Három autó ütközött Csíkkozmásnál, négyen megsérültek

Három autó érintett a balesetben, amely vasárnap kora délután történt az E 578-as európai úton, Csíkkozmás közelében – tájékoztatott a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja, az Infotrafic.

Három autó ütközött Csíkkozmásnál, négyen megsérültek
2025. június 01., vasárnap

Megvalósíthatósági tanulmány készül a városbejárati elemek számára

Még várni kell arra, hogy Csíkszereda városbejáratait új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek díszítsék. Az ötletpályázat két éve volt, idén készülhet a kivitelezéshez szükséges megvalósíthatósági tanulmány.

Megvalósíthatósági tanulmány készül a városbejárati elemek számára
2025. május 30., péntek

Kiállítják Oláh Katalin és tanítványai alkotásait

Oláh Katalin és tanítványainak rajzkiállítását nyitják meg június 1-én, vasárnap 16 órától a csíkszentdomokosi polgármesteri hivatal dísztermében. A képanyag az elmúlt év munkáiból állt össze.

Kiállítják Oláh Katalin és tanítványai alkotásait
2025. május 30., péntek

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető egyik túraösvényen

A Hargita megyei hegyimentők pénteken figyelmeztettek, hogy a földcsuszamlások és sziklaomlások miatt a következő napokban kerüljék a Balánbányáról az Egyes-kőre vezető kék kereszttel jelzett túraösvény Vigyázó-kő és Egyes-kő közötti szakaszát.

Sziklaomlás történt az Egyes-kőre vezető egyik túraösvényen
2025. május 30., péntek

Jótékonysági koncerten gyűjtenek a zarándokház felújítására Csíkkarcfalván

Nagyot álmodtak Csíkkarcfalva községben: a Csíknagyboldogasszony Zarándokházat szeretnék felújíttatni adományokból. A célért jótékonysági koncertet is szerveznek június 8-án, vasárnap, amelyen az Ismerős Arcok lép fel a jenőfalvi Tercsi színpadán.

Jótékonysági koncerten gyűjtenek a zarándokház felújítására Csíkkarcfalván
2025. május 30., péntek

Harmadszor halasztották el az ítélet kihirdetését Borbolyék perében

Ismét elhalasztotta az ítélethirdetést a Maros Megyei Törvényszék abban a büntetőperben, amely 2013-ban indult Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács alelnöke (akkori elnöke) és tizenkét másik személy ellen. Június 10. a következő időpont.

Harmadszor halasztották el az ítélet kihirdetését Borbolyék perében
2025. május 30., péntek

Automatizált lesz a bejárás Csíkszereda új közillemhelyére

Elkészült a megvalósíthatósági tanulmány a csíkszeredai zöldségpiacnál lévő virágüzlet és közvécé épületének felújítására. Korszerű illemhelyiségeket és irodákat alakítanak ki benne, a becslések szerint 3,5 millió lejbe kerülnek a munkálatok.

Automatizált lesz a bejárás Csíkszereda új közillemhelyére
2025. május 30., péntek

Provokátor járja a csíkszéki önkormányzatokat

A polgármesteri fizetések és a szociális segélyezettek számát firtatta az a férfi, aki szerdán és csütörtökön a csíkszéki polgármesteri hivatalokat kereste fel.

Provokátor járja a csíkszéki önkormányzatokat
2025. május 29., csütörtök

Örök mércét jelent Márton Áron püspök alakja

A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium névadásának 35. évfordulóját ünnepelte a nagy múltú iskola ezen a héten, a főünnepséget pedig koszorúzással egybekötve csütörtökön tartották.

Örök mércét jelent Márton Áron püspök alakja
2025. május 29., csütörtök

Alcsíkon az árterületeket öntötte el a víz

Az elmúlt napok erősen csapadékos időjárása rányomta bélyegét az Olt-folyó közeli alcsíki tájra, az árterületeket elöntötte a víz, és az időjárás-előrejelzések szerint további esőzések várhatók.

Alcsíkon az árterületeket öntötte el a víz
Alcsíkon az árterületeket öntötte el a víz
2025. május 29., csütörtök

Alcsíkon az árterületeket öntötte el a víz