
A koronavírus idején is szemet szúrt, hogy nincs román zászló a magyar mellett Sepsiszentgyörgyön, március 15-én
Fotó: Antal Árpád/Facebook
Megbírságolta a Kovászna megyei prefektus Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármestert, amiért március 15-én a magyar zászlók mellé nem tűzött ki ugyanannyi román zászlót is.
2020. március 18., 12:182020. március 18., 12:18
2020. március 18., 12:432020. március 18., 12:43
Iulian Todor prefektus az intézmény honlapján nyilvánosságra hozott közleményben számol be arról, hogy kirótták a bírságot. A prefektus személyes hangvételű állásfoglalást tett közzé, azt írta, hogy
„Miközben világjárvánnyal küzdünk, a világ minden államának hatóságai a legjobb intézkedéseket hozzák a COVID-19 vírus, az emberi lény láthatatlan és kiszámíthatatlan ellenségének leállítására, mélységesen csalódtam egy helyi vezető hozzáállásában, aki nem értette meg ezekben a pillanatokban sem, hogy az ország törvényeinek a betartása biztosítja a csendes és békés együttélést a megye minden lakója számára” – írta a prefektus. Ebben a hangnemben folytatva kifejtette, ezekben a nehéz időkben Sepsiszentgyörgy polgármestere azt választotta, hogy újra megszegi a törvényt – mint ahogy tette az elmúlt években, és amiért bírságot is kapott – és
„Nem hiszem, hogy ha betartja a törvényt, az esemény veszített volna a jelentőségéből. Valószínű, más érdekek állnak a háttérben, de ezek nem Kovászna megye és Sepsiszentgyörgy lakosságának érdekei” – fejtegette Iulian Todor.
„A Kovászna megyei prefektus nem fogta fel, hogy a koronavírus az ellenség, nem a magyarok. Amit viszont én nem fogok fel: mi köze a zászló(k) kitűzésének a járvány megelőzéséhez vagy épp terjedéséhez?” – írja Antal Árpád a Facebook-oldalán. A polgármester belinkelte a prefektus közleményét, és annyit fűzött hozzá: „Kíváncsi vagyok, kinek mi jut eszébe. Nekem csak ennyi: #maradjotthon.”
Mint ismeretes, tavaly március 14-én és 15-én Kovászna megye prefektusa kétszer 5000 lejes bírságot rótt ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterre a magyar szimbólumokért. A zászlótörvényre hivatkozva a prefektusok Bokor Tibor kézdivásárhelyi és Gálfi Árpád székelyudvarhelyi polgármestereket is megbírságolták. Antal Árpád fellebbezett, ám a Kovászna Megyei Törvényszék jogerős ítélete jóváhagyta a bírságot.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
7 hozzászólás