
Korábban tüntetéseket is szerveztek a politikai foglyok szabadon bocsátásáért. Archív
Fotó: Gecse Noémi
Beadványban kérik ismét Klaus Johannis államfőt, hogy elemezze újra a székely terrorperben elítéltek ügyét, és részesítse őket elnöki kegyelemben.
2019. október 10., 16:462019. október 10., 16:46
Fejér László Ödön háromszéki RMDSZ szenátor és Lomnici Zoltán az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke kedden küldték el a beadványt az államfőnek.
A szerkesztőségünkbe is eljuttatott dokumentumban részletezik az ügy hátterét, hogy
Fejér László Ödön lapunknak elmondta, arra számítanak, hogy az államfő első mandátumának végén, az ügy alapos elemzése után elnöki kegyelemben részesíti Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt. Tavaly több magyar parlamenti képviselő továbbította Johannisnak a citizengo.org/hu oldalon összegyűjtött több mint tízezer civil támogatói aláírást, kérve, hogy tegyen lépéseket a Beke-Szőcs-ügyben hozott jogerős ítélet érvénytelenítése érdekében. Akkor azt a választ kapták, hogy ez nem tartozik az elnök hatáskörébe. A szenátor felidézte, hogy az év elején Lomnici Zoltánnal audienciát kértek az államelnöktől, hogy fenntartsák a kegyelmi kérvényt, azonban azt a választ kapták, hogy Klaus Johannis zsúfolt programja miatt nem tudja fogadni őket, és azt javasolták, hogy az elítéltek személyesen kérjenek kegyelmet.
– szögezte le a politikus. Most abban bíznak, hogy sikerül jobb belátásra bírni az államfőt, aki saját elhatározásából élhet az elnöki kegyelem gyakorlásával. Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018 júliusában öt-öt éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
Fejér László Ödön elmondta, ha az államfő mégsem részesíti őket kegyelemben, a két férfi jövő májusban szabadulhat, ám ez attól is függ, hogy a börtönben engedik-e őket továbbra is dolgozni, mert csak rövidülhet az ítélet végrehajtása.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
1 hozzászólás