
Fotó: Facebook/Antal Árpád
Új kenyér napján szentelték fel az új sepsiszentgyörgyi református templomot. A Gyöngyvirág utcai templom szentelése a hagyomány szerint keresztelővel kezdődött, Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hangsúlyozta, ez is jelzi, hogy gyermekeinknek építjük a templomot.
2017. augusztus 31., 16:512017. augusztus 31., 16:51
2017. augusztus 31., 16:522017. augusztus 31., 16:52
Bacea Gábor, a gyülekezet lelkésze arról beszélt, hogy Isten hajléka először a szívekben épült meg, arról az álomról, amely a templom megépülésével a gyakorlatban is megvalósult. Az ünnepségen Victor Opaschi egyházügyi államtitkár megígérte, hogy támogatják az építkezés befejezését. „A világot az igenek, a bizalom és a hit viszi előre. Ennek fényes bizonyítéka az, hogy a Gyöngyvirág utcában hat év alatt felépült egy új templom. Bennünket is mindig az igenek, a bizalom és a hit vezéreljenek döntéseinkben és életünkben” – fogalmazta meg Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a vasárnapi avatáson.
A kovásznai megyeszékhelyen tizenkét évvel ezelőtt osztották meg az akkor közel húszezer tagot számláló három református gyülekezetet. Az Erdélyi Református Egyházkerület a Gyöngyvirág utcában, az Olt folyó partján kapott a várostól területet, ide építették fel az Ifjúsági Házat, amelyben a negyedik református gyülekezet ideiglenesen otthonra lelt, azonban idővel kinőtte azt. A Zakariás Attila tervezte 500 férőhelyes új templomot az Ifjúsági Ház mellé építették, a jelenleg 1800 lelket számláló gyülekezet befogadására. Az alapkövet 2011-ben szintén az új kenyér ünnepén tették le.
az évek során rengeteg támogatást kaptak a magyar és a román kormánytól, a sepsiszentgyörgyi és a Kovászna megyei önkormányzatoktól, a sepsiszentgyörgyi felekezetektől, valamint a helyi református hívektől.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!