
Fotó: Barabás Ákos
A becslések szerint egy teherautónyi árut is lefoglalhattak az udvarhelyi Merkúr áruház emeletén működő kisboltokban az adóhatóság (ANAF) ellenőrző szerve, a Pénzügyi Csalások Elleni Főigazgatóság (DGAF) ellenőrei.
2015. december 10., 13:252015. december 10., 13:25
2015. december 10., 13:362015. december 10., 13:36
Az áruház emeletén immár második napja vizsgálódnak az országos adóhatóság ellenőrei. A hatóságiak csütörtökön négy autóval tértek vissza a bevásárlóközpontba, és folytatták a kisboltokban az eladásra szánt termékek leltározását, amit szerdán egészen estig végeztek.
Számos bírságot osztottak ki és termékeket foglaltak le – a szankciót kevesen kerülték el. Jellemző volt, hogy az igazolatlan eredetű árucikkeket (főként ruhaneműt) lefoglalták: helyenként hét-nyolc, vagy még ennél is több százliteres szemeteszsákot töltöttek meg elkobzott termékekkel. Lecsupaszított polcokat, elvitelre váró, lezárt zsákokat számos boltban láthatott a szemlélő.
A helyszínen jártunkkor még zajlott az akció, így több kereskedelmi egységnél is zárt ajtókba ütköztünk. Azt mindeddig nem tudni, hogy mekkora bírságokat szabott ki vagy hogy pontosan mekkora mennyiségű árut kobozott el az ANAF, ám egyes becslések szerint egy teherautót is megtölthettek a lefoglalt holmik. Az egyik bolt munkatársa a helyszínen úgy nyilatkozott, örül, hogy ennyivel is megúszták – tőlük is begyűjtöttek néhány zsáknyi árut, ám bizonyára akadtak, akik még nagyobb árat fizettek „papír nélküli” termékeikért.
Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.
Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.
Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.
Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.
Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.
Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.
szóljon hozzá!