
Szebb napokat is megélt a Szentegyháza gyöngye. Idén mindenképp újranyitnák a létesítményt
Fotó: László Ildikó
Miután hosszas jogi küzdelem után visszaszerezte a strandot a szentegyházi önkormányzat, el is kezdte annak kisebb fokú rendbetételét. Terveik szerint még idén nyáron újra megnyitják azt a látogatók előtt.
2025. április 24., 16:072025. április 24., 16:07
Hosszú és nehéz jogi küzdelem végére tett pontot a szentegyházi önkormányzat: visszaszerezte a strandot, ami jogosan a város közösségéé. Ahogy arról korábban több ízben is beszámoltunk, az elmúlt években egy vállalkozó használta, aki a korábbi városvezetés által megkötött, a város számára előnytelen szerződés alapján kapta meg az üzemeltetési jogokat. A visszaszerzése óta eltelt időszak arról szólt, hogy rendet tegyenek az új tulajdonosok jogi és infrastrukturális szinten egyaránt.
– olvasható Lőrincz Csaba polgármester bejegyzésében.
Az elöljáró hozzáteszi, nem ígérnek csodát egyik napról a másikra, de már most is hatalmas munka áll a háttérben, és még sok tennivalójuk van, hogy a hely valóban méltó legyen közösségükhöz.
– áll még a polgármester közleményében.
Nemrég egyébként azt nyilatkozta a Székelyhonnak a polgármester, hogy megvalósíthatósági tanulmány készül a helyi önkormányzat ügykezelésébe visszakerült Szentegyháza gyöngye termálstrand teljes felújítása érdekében is, amihez külső forrásra lesz szükség. Itt egyébként zajlik a vizek bevizsgálása és kielemeztetése.

Felújítanák a termálstrandot, palliatív-központot hoznának létre, ugyanakkor modernizálnák a József Attiláról elnevezett kis városi lakótelepet is – ez csak néhány a Szentegyházán elképzelt beruházások közül, amelyekhez jelentős önrészre lesz szükség.
Hetven új, műanyag homoktároló ládát helyeztek ki Székelyudvarhelyen a téli időszakra készülve. A szemetesekre emlékeztető tárolók elsősorban a meredekebb útszakaszokon segítik majd a közlekedést.
Útjavítási munkálatok zajlanak Székelyudvarhelyen, a Baróti Szabó Dávid utcában, ahol a gyalogosok biztonságos közlekedése érdekében járdát is kialakítanak. A munkálatok hamarosan befejeződnek.
A székelyek mintha évszázadok óta a maga zord elhagyatottságában akarnák megtartani maguknak a Hargitát. Többek között ezzel is magyarázható, hogy szent hegyünk nem mindig számított annyira sűrűn látogatott helynek, mint mostanság.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.
Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.
Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.
Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.
szóljon hozzá!