
Jövő hétfőn állítják ki Csíkszeredában azokat a maketteket, amelyeket az „Élhető jövő” tanórák keretében szervezett vetélkedő két nyertes iskolájának diákjai készítettek.
2016. június 02., 17:342016. június 02., 17:34
Összesen huszonnyolc tanintézmény diákjai vehettek részt az elmúlt három hónapban az „Élhető jövő” tanórákon, melyeken környezetvédelemmel és szelektív hulladékgazdálkodással kapcsolatos előadásokat hallgathattak a diákok, illetve ugyanilyen tematikájú vetélkedő részesei is lehettek.
A tevékenységbe összesen 8 középiskola és 20 általános iskola kapcsolódott be, az előadássorozat részeként egy vetélkedőn is részt vettek a diákok. Első fázisban az egyes iskolák tanulóinak minél több műanyag palackot kellett gyűjteniük. Ebben a kászonaltízi Lukács Mihály Általános Iskola és a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskola bizonyult a legjobbnak.
Jelenleg a verseny második fordulója zajlik, melynek keretében a nyertes két tanintézmény osztályai hangszer témájú maketteket készítenek a szelektíven gyűjtött hulladékok felhasználásával. Ezeket a maketteket a csíkszeredai megyeháza előterében állítják ki június 6-án, hétfőn délelőtt, az alkotások közül egy szakmai zsűri Bagossy Norbert jelenlétében kiválasztja a legötletesebb művet, egyet az általános iskolák és egyet a középiskolák osztályaiból.
A két győztes osztályt hétfőn 14 órakor, a megyeházán tartandó sajtótájékoztatón hirdetik ki. Nyereményük egy kirándulás lesz a Gyergyóremetei Hulladékgazdálkodási Központhoz.
(X)
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!