A nyáron előkészített programsorozatról számolt be az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöksége szerdán, augusztus 29-én délelőtt. A szervezet – egyebek mellett – a magyar honvédség 1940. szeptember 17-ei bevonulásának képi emlékeiből készül kiállítást rendezni az esemény évfordulóján.
2012. augusztus 29., 17:562012. augusztus 29., 17:56
2012. augusztus 29., 18:052012. augusztus 29., 18:05
„Az élet is alakítja az EMNT tevékenységét, mert kötelességünk, hogy reagáljunk bizonyos közösségünket érintő eseményekre. Így kezdjük őszi tevékenységünket mindjárt szeptember elsején, a Székely Mikó Kolégium visszaállomasítása kapcsán meghirdetett Igazság Napján” – közölték az elnökségi tagok, Nagy Pál és Szabó Károly. A szervezet tehát elsején reggel 9 órakor autóbuszokat indít Székelyudvarhelyről, a Márton Áron térről. Az érdeklődők augusztus 31-éig, péntek délig jelezhetik részvételi szándékukat a 0266–210575-ös telefonszámon. Az utazás költségeit a helyi EMNT fedezi.
Folytatásként Szabó Károly, az EMNT udvarhelyszéki szervezetének alelnöke arról számolt be, idén sort kerítenek arra, hogy méltóképpen megemlékezzenek a Magyar honvédség 1940. szeptember 17-i bevonulásáról. „Székelyföld nagy szeretettel fogadta a bevonuló magyar honvédeket, és erről az örömteli eseményről nagyon sok fénykép is készült. Ennek emlékére az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki szervezete ezeknek a fényképeknek a feltárását és nyilvánosságra hozatalát szervezi meg” – mondta el. A szervezet tehát felhívást intéz az udvarhelyszékikek felé: kutassák fel családi fényképalbumaikat, archívumaikat és jutassák el az 1940-es bevonulással kapcsolatos fényképeket, képeslapokat, esetleg más emléklapokat szeptember 14-én délután 17 óráig a székelyudvarhelyi városi könyvtárba. A domukentumokat helyben digitalizálják, majd az eredetit vissza is adják a tulajdonosnak. A másolatokból rendezett tárlat megnyitója szeptember 17-én lesz. A kezdeményezés kapcsán Nagy Pál, az EMNT udvarhelyszéki elnöke elmondta: az esemény tulajdonképpen beleillik az EMNT mindennapos munkájába a honosítás ügyintézése kapcsán, hiszen sok udvarhelyi fordul hozzájuk, aki részese volt a „Kis magyar világnak”.
A szervezet továbbá új programmal jelentkezik szeptember 30-án, a Magyar népmese napján is. A Civil Kurázsi Egyesület támogatásával a Magyarul csak helyesen, szépen elnevezésű akciósorozat révén udvarhelyi cégeket, intéményeket igyekszenek a magyar nyelv tudatos használatára ösztönözni. Egyébként anyanyelvünk megvédése érdekében ezt a kezdeményezést a helyi önkormányzat munkájában is kiemelten érvényesítenék.
A szervezet elnöksége végül arról számolt be, hogy a továbbiakban is folytatódnak a Magyar Állapolgárok Klubjának rendezvényei lovagrendek, címerek, demográfia és kőműves páholyok témákban, illetve az udvarhelyszéki szervezet idén is részt vesz az október 6-ai, illetve 23-ai megemlékezési ünnepségeken, valamint hogy a tavalyi rendezvény sikerén felbuzdulva a Civil Kurázsi Egyesülettel partnerségben november 17-én újból lesz jótékonysági Erzsébet-bál a Küküllő Szállodában. A rendezvényekkel kapcsolatos részletekért a szervezet Vár utcai irodájában lehet érdeklődni, illetve önkéntes szervezőnek, segítőnek is itt lehet jelentkezni.
Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.
Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.
Magyari Tekla Házam könnye című kötetét mutatják be november 5-én, csütörtökön 18 órától Székelyudvarhelyen.
Minden Kányád községhez tartozó településen zajlanak utcafelújítások, mostanra pedig egyetlen helyszín sem maradt, ahol ne terítették volna le legalább az alapréteg aszfaltot. A beruházást azonban jó eséllyel csak jövőre sikerül lezárni.
A látogatók száma ugyan nem igazán csökkent, de az elmúlt években már többet kellett dolgozniuk a szejkefürdői Mini Erdély Park munkatársainak, hogy töretlen maradjon a népszerűségük. Most például egy animációs kuckóval rukkoltak elő.
Három székelyudvarhelyi férfit vett őrizetbe 24 órára a rendőrség csütörtökön egy fiatal bántalmazásával összefüggésben.
Kétszer is visszatért csütörtökön egy szejkefürdői lakóházhoz egy medve, amely a verandára is felmászott. Hiába próbálták elűzni az állatot, az nem tágított, így végül a kilövése mellett döntöttek.
Idén is megszervezik az őszi zöldhulladék-gyűjtést Székelyudvarhelyen november 2. és 6. között.
Első alkalommal érkezik Székelyudvarhelyre a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál utazó rendezvénye, a TIFF Unlimited filmkaraván. Október 30-án és 31-én, pénteken és szombaton négy játékfilmet vetítenek a Siculus Ifjúsági Házban.
Mindenszentek alkalmából módosítitt menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Székelyudvarhelyen. November 1-jén, vasárnap dél és este kilenc óra között két járattal is el lehet jutni a temetőkhöz.
szóljon hozzá!