Nagykorúvá vált az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány

Díj követte a kötetmegjelenést

Az alapítvány Debüt-díját idén Var­ga László Edgár költő kap­ta, aki­nek Cserépta­vasz című első kötete a na­pok­ban je­lent meg a ko­lozsvári Erdélyi Híradó Kiadónál. Laudációjában Zsidó Fe­renc költő, író, az EMIA kurátora és a e-irodalom.ro című portál szerkesztője elmondotta, hogy a fiatal költő markánsan kiemelkedik kortársai közül. Kürölbelül 2008 óta kíséri figyelemmel pályáját. Sokáig nem tudta, hogy a Krónika című napilapban tárcákkal jelentkező Varga László publicista és Varga László Edgár költő azonos. Pályakezdő, de szándékosan különválasztja a „hétköznapi” és az „ünnepi” tevékenységet. Varga László Edgár, a költő, a magyar líra legnemesebb hagyományaihoz kapcsolódik, a nyugatos és transzilván értékek, a forma korszerű nyelvezetben és makulátlan igénnyel vannak jelen költészetében. Zsidó Ferenc szerint még sokat fogunk hallani a fiatal költőről, aki már nem is számít annyira fiatal titánnak, hiszen Zsidó és saját nemzedéke, a negyvenedik életév környékén járó erdélyi alkotók már a derékhadat képviselik, akik után máris bontogatják szárnyaikat a legfiatalabbak, akik még az egyetemek és a könyvtárak padjait koptatják, de máris bebocsáttatást kérnek a fórumokra.

Elismerés és születésnap – van mit ünnepelni

EMIA-díjat ve­hetett át Király László költő, aki idén no­vem­ber­ben ünnep­li het­ve­ne­dik születésnapját. Laudációjában Fe­ke­te Vin­ce költő, a Székelyföld folyóirat főszer­kesztő-he­lyet­te­se azokról az élményekről beszélt, amelyekben a Helikon folyóirat ingázó szerkesztőjeként volt része abban a munkaközösségben, amelynek tagjai voltak Király mellett hajdanán K. Jakab Antal, Szilágyi István, Szabó Gyula, Panek Zoltán, Mózes Attila. Követendő minta és példa volt. Király László akkor „csak” ötvenedik életéve környékén járt, de Fekete Vince szerkesztőként tőle sajátíthatta el a lapkészítés fortélyait, amelyeket most a Székelyföld háza táján hasznosíthat. Fekete Vince a költőről, a Király-féle költészetről is beszélt, amely lassan immár öt évtizede tartozik az erdélyi és az összmagyar líra élvonalába.

Hídverő-díj az erdélyi iro­da­lom anya­országi re­cep­ciójáért

A Hídverő-díjat idén Füzi László iro­da­lomtörténész-szer­kesztőnek ítélték oda az EMIA ku­rátorai. Őt Gálfalvi György irodalomtörténész, a Látó nyugalmazott főszerkesztője méltatta. A Hídverő-díjat évről évre olyan ma­gyar­országi iro­da­lomtörténészek­nek ítéli oda az EMIA, akik so­kat tet­tek az erdélyi iro­da­lom anya­országi re­cep­ciójáért. Füzi László szerkesztőként immár a hetvenes évek óta folytatja azt a hagyományt, amelyet elődje és mentora, a jeles szegedi irodalomtörténész Ilia Mihály épített ki a múlt század hatvanas éveitől kezdődően. Ilia neve ma fogalom. Ő volt az első magyarországi szerkesztő, aki teret biztosított a Forrás első nemzedékének és a kezdetektől figyelte Lászlóffy Aladár, Szilágyi Domokos alakuló életművét, majd az utánuk következők – Király László, Farkas Árpád, Magyari Lajos, Czegő Zoltán és még sokan mások – a legnagyobb természetességgel vonulhattak be az összmagyar szépirodalmi kánonba, a Tiszatáj szerzőinek sorába. A most Hídverő díjjal kitűntetett Füzi ezt a nemes hagyományt folytatta. Kezdetben az Ilia-szemináriumok lelkes hallgatójaként, majd a tanári kapcsolatrendszer továbbfejlesztőjeként járta be a Kárpát-medence legkülönbözőbb irodalmi műhelyeit és hozta létre azt a fórumot, a Forrás címet viselő kecskeméti folyóiratot, amely máig megkerülhetetlen és legalább annyira patinás orgánum, mint a szegedi Tiszatáj.

Ötvenévest meghaladó pályaívet tüntettek ki

Az idei Életmű-díjat az idén hetvenhat esztendős Kántor La­jos iro­da­lomtörténész kap­ta. Róla Egyed Péter író, filozófus, egyetemi tanár beszélt. Igen személyes hangvételű és részletekre kiterjedő írásban méltatta Kántort, az előtte járó pályatársat, aki méltán a nagy elődökhöz, igencsak sokoldalú és gazdag életművet mondhat magáénak, amelynek még koránt sincs vége. Kántor Lajos önálló köteteinek száma meghaladja a hatvanat. Az ötvenévesnél jóval hosszabb pályaív minden esztendejére több mint egy kötet jut. És nem akármilyen könyvek ezek, hiszen Kántor a Korunk szerkesztőjeként, főszerkesztőjeként, esztétaként, kultúraszervezőként mindvégig jelen volt a „gáton”. A színházi kultúra, a médiaoktatás, a képzőművészeti élet sokat köszönhet személyének, hiszen katalizált, követte, olykor provokálta a kultúra jelenségeit Erdélyben, segített azoknak az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez történő illesztésében. „A debatter Kántor Lajos irodalomtörténészként mélyült el a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotóinak műveiben, az alkotói módszereiben és rendszerében. Madách Imre, Móricz Zsigmond, majd Tamási Áron lettek az irodalomteoretikus Kántor Lajos koncepciójának főszereplői, a koncepciót pedig a lírai novella, lírai epika megnevezésével fogadtatta el. Közelebb kerülvén az erdélyi alkotókhoz, Kacsó Sándor, Reményik Sándor, Szabédi László, Nyírő József világához, azt az írói és közéleti attitűdöt is megmutatta, amelyet közkeletű kifejezéssel transzilvanizmusnak nevezünk, de nem annak illuzív-ideologikus világával, hanem sokkal inkább az erdélyi alkotó sajátos művészeti kánonjaival és érzelmi attitűdjeivel kezdett el foglalkozni, a monografikus írások mellett sajátos kultuszt is teremtvén köréjük. De nagyon érdekesek azok a könyvei is, amelyekben a nagy elődök – Szabédi, Gaál Gábor – vagy pályatársak gondolatvilágát, érveit felelevenítve bontja ki a választ arra a kérdésre, hogy vajon lehet-e kisebbségi magyarként Erdélyben és Romániában értelmes életet élni. Kiemelkedő életpályát, hatalmas mennyiségű könyvet, közleményt, megnyilatkozást méltatunk most. És e hallatlan szorgalom láttán mindezt megköszönve csak egy dolgot kívánhatunk: töretlen alkotókedvet, jó egészséget és hosszú életet a hátralevők megvalósításához. Amice, ascende superius!” – mondta Egyed Péter.

A rendezvénynek volt még egy magható momentuma. A jelen lévő, idén nyolcvanéves Gálfalvi Zsoltot külön köszöntötte Lőrincz György. „Őt a nagyobb testvérként tiszteltem mindig, aki a maga csendes és higgadt módján egy életen át kultúraépítéssel foglalkozott, íróként, szerkesztőként, a PEN Klub elnökeként gyakorolva a diplomáciát, és olyan életművet hozott létre a levelezés, a konjunktúrateremtés révén, amely nélkül ma kultúránknak, az összmagyar és a nemzetközi műveltséghez illeszkedő erdélyi magyar műveltségnek az építménye nem is létezhetne” – fogalmazott a székelyudvarhelyi író. Zárszavában az EMIA elnöke megköszönte a hallgatóságnak – amely jelen esetben nem töltötte meg a Szent István-terem padsorait –, hogy kitartottak az irodalom mellett és nem választották a másik hat rendezvényt, amely ebben az időszakban párhuzamosan zajlott Székelyudvarhelyen. A szép és tartalmas beszédek mellett a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola tanárainak és diákjainak műsora emelte e rangos rendezvény színvonalát.