Közös síbérlet a Hargita-hegységben

Romániában elsőként vezetnének be közös síbérletet a Hargita-hegység sípályáin, erről tartottak megbeszélést kedden a Hargita-hegység fejlesztéséért, önkormányzatok társulásával létrejött Hargita-hegység Közösségi Fejlesztési Társulás munkatársai, a Hargita Megyei Tanács részéről Incze Csongor alelnök és Szabó Barna megyemenedzser, Adrian Ciomaga, a SkiData képviselője és négy sípálya tulajdonosa – közölte szerdán a megye közgyűlésének sajtóosztálya.

Krónika

2014. október 08., 19:102014. október 08., 19:10

Az általuk kiadott közlemény értelmében a jelenlevők megegyeztek egy egységesen alkalmazott, sajátos belépőkártya használatában, illetve meghatároztak egy egységes használati árat. Elhangzott, a belépőkártyát reklámfelületként is használnák, természetesen valamilyen helyi termék népszerűsítésére, merült fel az ötlet. A tárgyalásban résztvevők szerint a síszezon indulásáig probléma nélkül be tudják üzemelni a rendszert.

A közlemény ugyanakkor emlékeztet, hogy a Hargita megyei önkormányzat által elindított Hargita-hegység-projekt több elképzelést is összefoglal, amelyeknek együttes célja a térség jobb turisztikai kiaknázása. A turisták vonzása, a vendégéjszakák számának gyarapítása a környéken meghúzódó kistelepülések lakóinak hasznára válik, az ezekből származó bevétel révén életminőségüket növeli.

Incze Csongor elmondta, nagyon jó kezdeményezésnek tartja és örül, hogy a sípálya-tulajdonosok egy része úgy gondolja, hogy egy közös regionális beléptetőrendszert építenek ki, ugyanis ezáltal egymást segítik. „A regionális bérlet tulajdonosa, kihasználva annak előnyeit, több pályát is meglátogat, így több vendéglátóhoz eljut. A vásárlók a szolgáltatások sokszínűségét kapják, miközben a vendéglátóknak állandó forgalmat biztosítanak” – magyarázta a megyei tanács alelnöke.

„A vendéglátásban rejlő lehetőségeket összefogással kell erősíteni, az országban egyedülálló közös síbérlet kezdeményezéséből több üzemeltető is profitál, nem csupán egy, mint például a brassópojánai sípálya működtetője esetében. Ez egy stratégiai fontosságú projekt nemcsak a megyének, hanem az egész Székelyföldnek, mert egyelőre több mint tíz települést érint, de a későbbiekben lehet bővíteni például a Csomád-Bálványos környezetvédelmi terület és más térségek bevonásával” – hangsúlyozta a tervek kapcsán Borboly Csaba, a megyei közgyűlés elnöke.

Kiemelte továbbá, hogy összefogással és közös fellépéssel a vállalkozók egymás szolgálatásait kiegészítve, erősítve tudják értékesíteni azokat, amelyek vonzóbbak lesznek mind a hazai, mind a külföldi turisták számára. „Így a térség versenytársa tud lenni más turisztikai célpontoknak, akár a Prahova völgyének is” – szögezte le.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés