Imaházat avattak Székelydobóban

A Bikafalvi Református Egyházközség székelydobói imaházát avatták fel vasárnap, március 2-án. A létesítmény felújításához Hargita Megye Tanácsa 2013-as egyház-támogatási programja révén járult hozzá – tájékoztat közleményében a megyei örnkormányzat sajtóirodája.

2014. március 03., 18:042014. március 03., 18:04

2014. március 04., 09:402014. március 04., 09:40

A hálaadó istentiszteleten igét hirdetett Kántor Csaba, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye esperese, püspökhelyettes, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy Isten ma is megszólít minket, beszél hozzánk, útmutatást és tanítást ad az Ő házához való viszonyulásunkhoz. Ott, ahol megtisztítják templomaikat, életüket, lelküket és Istent befogadják szívükbe, ma is megtörténik a csoda, erre jó példa Székelydobó – mondta.

Albert Sándor bikafalvi lelkész beszámolt az imaház feljavítási munkálatairól, és köszönetet mondott a támogatóknak. 2012-ben fogalmazódott meg a gyülekezet asszonyai részéről az igény, hogy az egykori parókia épületét felújítsák. Ennek megvalósítását támogatta a megyei önkormányzat 20 ezer lejjel, az Erdélyi Református Egyházkerület 5 ezer lejjel, a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye pedig 3500 lejjel. Szilágyi Csaba bikafalvi lakos segített a vonatkozó aktacsomó összeállításában és a villanyhálózat kiépítésében, Somorai Albert székelydobói vállalkozó végezte a munkálatokat, valamint a székelydobói egyháztagok adományával és áldozatos munkájával sikerült kivitelezni a felújítást. Még vannak hiányosságok az imaház épületénél, a székelydobói református gyülekezet továbbra is számít a megyei önkormányzat támogatására.

Tőkés Zsolt, az egyházmegye főgondnoka és Tóásó László megyei önkormányzati képviselő is méltatta a példaértékű összefogással megvalósított eredményes munkát. Kántor Csaba esperes áldotta meg a felújított épületet, majd szeretetvendégséggel ért véget az ünnepség.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

2026. november 04., szerda

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon

Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
2026. november 03., kedd

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen

Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.

Novemberben ismét lehetőség nyílik konduktív fejlesztésre Székelyudvarhelyen
2026. november 02., hétfő

Nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken: nem mindenhol örülhetnek a haladásnak

Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.

Nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken: nem mindenhol örülhetnek a haladásnak
Hirdetés