
Fotó: Farkas Antal
Korondi szülőket vádolnak azzal a bűncselekménnyel, hogy százezer forintért adták gyámba gyereküket Magyarországra dolgozni. Megkerestük a kiskorú édesanyját, aki hetek óta semmit nem tud gyerekéről. A tizennégy éves fiút állítólag egy budapesti gyermekvédelmi intézményben helyezték el ideiglenesen, és még nem tudni, mikor kerül haza.
2013. október 02., 19:162013. október 02., 19:16
2013. október 02., 20:172013. október 02., 20:17
Emberkereskedelem megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vettek egy váli – időközben kiderült, hogy korondi származású – házaspárt, amely februárban százezer forintért vásárolt meg egy gyereket, hogy év végéig nekik dolgozzon. A házaspárt azóta szabadlábra helyezték, az ügy pedig megrekedt.
A korondi polgármesteri hivatal szociális osztályát is felkerestük az ügyben, ahol elmondták: ők is a sajtóból szereztek tudomást arról, hogy a kiskorú korondi származású, és azóta is találgatják, kiről lehet szó, de nem jutottak semmire, pedig kíváncsiságból a „gyerekpénzes” nyilvántartást is átnézték. Egyébként a gyámügytől semmilyen hivatalos értesítés nem érkezett az önkormányzathoz, és a szociális osztály alkalmazottai szerint az is lehetséges, hogy álhírről van szó.
A településen járva hamar kiderült, szó sincs mendemondáról: a Barabás család legnagyobb gyereke hiányzik otthonról.
A cigánysor utolsó kis faházából egy fiatalasszony szaladt elénk, mintha már régóta várná érkezésünket. „Ugye a fiam ügyében jöttek?” – kérdezte sebtében, majd hozzátette: remélem tudnak nekünk segíteni.
„Követelem vissza a gyerekemet!”
A történet idén februárban kezdődött, amikor a kiskorú fiú édesanyja, Barabás Erzsébet és párja, Benke Romulusz úgy döntöttek, Andrást egyik rokonukkal – K. Lajossal – elengedik december elsejéig Magyarországra, hogy besegítsen az idős házaspárnak.
„Három héttel ezelőtt, egy szombaton hívtam a gyerekemet telefonon, akkor beszéltem vele utoljára. Úgy adtam oda Lajoséknak, hogy december elsejére hozzák haza, mert iskolás. Azt ígérték, hazahozzák, de közben a gyereket megverték. Beteges asszony vagyok, napszámból élek, de felneveltem ezt a gyereket. Haza kellett volna hozzák, de ők betették a növeldébe. Ő a legnagyobb fiam, van még öt kisebb. Éjjel-nappal sírok utána” – mondja az elkeseredett asszony, aki állítja, csakis azért adta oda a gyereket, hogy besegítsen a házaspárnak. Mellette álló férje elárulta, a rokon egy kis tűzifával segítette őket, amiért elengedték a gyereket.
Az asszony azt is elmesélte, februárban útlevelet készíttettek Andrásnak, sőt szülői felhatalmazásra is szükség volt, hogy a kiskorút kivihessék az országból. Ezeket az iratokat állítólag a polgármesteri hivatalban állították ki. A fiú édesanyját eddig még nem keresték meg a magyarországi gyámhatóságtól, sem a rendőrségtől, tehát fogalma sincs, jelenleg hol tartózkodhat a fia. „Sajnos nem tudtam még telefonálni sem, azt sem tudom, hol keressem. Húsz lejes napszámból nevelem az öt kicsi gyereket. Miért pont a legnagyobbat adtam volna örökbe, aki már segíteni tud a ház körül?” – mondja, majd beküldi párját a düledező házba, hogy hozza ki a gyerek születési bizonyítványát, amivel igazolják, anélkül nem adhatták örökbe a fiút. „A szomszédok elmondják, hogy sírva megyek, sírva jövök az úton. Nem ezért neveltem fel a gyerekemet, hogy eladjam. Ezt az ötöt sem dobom el” – mutat a mellettünk álldogáló gyerekekre. „András sokat segített itthon, soha nem lopott, nem is járt sehova” – állítja Erzsébet, aki egy halom születési bizonyítvány közül előhúzza az Andrásét. Időközben az utcára gyűlnek a szomszédok is, akik egyetértenek a fiatalasszonnyal.
Egy feljelentés, két bűncselekmény
A külhoni rendőrség szeptember elején tárta fel a bűncselekményt, azóta folyamatban van a kapcsolatfelvétel a román hatóságokkal. A nyomozati anyag szerint a 14 éves fiút százezer forintért (1500 lej) vásárolta meg a Hargita megyei településen élő szüleitől egy magyarországi házaspár azért, hogy dolgoztassa. A bűncselekményre azután derült fény, hogy a Fejér megyei Válon élő K. Lajos és felesége lopás miatt tett feljelentést a bicskei rendőrkapitányságon, a nyomozás során azonban kiderült: a házaspár a fiút hivatalos iratokkal gyámságba vette, és azért vitte Magyarországra, hogy dolgozzon nekik az év végéig. A magyar rendőrség szerint édesanyja úgy bocsátotta útjára fiát, hogy a lehető legtöbb pénzt lopjon munkaadóitól, és a gyerek bő fél év alatt milliós nagyságrendben lopta meg a házaspárt. Lapunk annak idején a Fejér megyei rendőrségtől kapott információt arról, hogy a gyerek korondi származású.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a napokban elmondta, hozzájuk egyelőre nem érkezett megkeresés az ügyben, így még nem kezdték meg a nyomozást. A rendőrségi illetékes portálunknak úgy nyilatkozott, ilyen esetekben az az eljárás, hogy a magyar fél jogsegélykérelemmel él a román nyomozó hatóságok felé. A jogsegélykérelem azt jelenti, hogy egy állam az országhatárain kívül segítséget kér egy másik államtól például egy bűnügy felderítésében. Ennek megfelelően a román rendőrség csak ezt követően foghat neki a magyarországi társszervek által jelzett adatok kivizsgálásának, a gyanúsítottak azonosításának és kihallgatásának.
Kiss Z. Edward hadnagytól, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől tegnap megtudtuk, folyamatban van a kapcsolatfelvétel a román társszervekkel, a magyar hatóságok vizsgálják az intézkedési lehetőségeket, tekintettel arra, hogy az ügy további érintettjei román állampolgárok. A rendőrségi illetékes lapunknak elmondta, a gyermekvédelmi intézményben elhelyezett korondi kiskorú további sorsáról a Budapesti V. kerületi Gyámhivatal gondoskodik, mivel ők foglalkoznak a „külföldi állampolgárságú, felügyelet nélküli” gyerekekkel. Ugyanakkor a bűncselekményt elkövető, szeptember elején őrizetbe vett váli házaspárt a Székesfehérvári Járási Ügyészség utasítására a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság felszabadította a bűnügyi őrizetből, ők jelenleg szabadlábon védekeznek a büntetőeljárásban.
Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.
Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
szóljon hozzá!