Góbéságok a nagyvilágban – Teherán, a hivatalnokok királysága

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

Teheránban várja útvonalának további alakulását a székelyudvarhelyi Szabó Zoltán, azaz Kobra. A fekvőbiciklis utazó másfél hónapja indult földkörüli útjára, vasárnap téve meg négyezredik kilométerét, tervezett útjának egytizedét. A góbé jelenleg Iránban próbálja beszerezni a továbbinduláshoz szükséges vízumokat, ám mint kiderült, ez nem könnyű feladat.

Bálint Kinga Katalin

2013. augusztus 02., 10:292013. augusztus 02., 10:29

2013. augusztus 02., 13:242013. augusztus 02., 13:24


A Góbé termékcsalád által támogatott bringás múlt szombaton érkezett meg Teheránba. Azt megelőző csütörtökön igen szerencsésen nyílt lehetősége a rendszeres étkezésre: két alkalommal is meghívták enni-inni. Zanjan környékén két rendőrrel elegyedett szóba, akik Európáról, valamint iráni élményeiről, tapasztalatairól faggatták. Kobra elmondása szerint általános jelenségnek számít, hogy az iráni hatóságok képviselői nem beszélnek angolul: beszámolója során az alacsonyabb rangú rendőr fordította felettesének a székely utazó által elmondottakat. „Megkínáltak üdítővel, keksszel a rend és ramadán őrei” – számolt be a bringás, aki ezen igencsak meglepődött, hiszen előző héten értesült arról, hogy a hatóságoknak jogukban áll megbüntetni, bántalmazni a nappali böjtöt megszegő állampolgárokat. Továbbhaladva, amint ismét kezdett megéhezni, megszólította egy helybéli, s meginvitálta magához ebédre. „Örvendtem az alkalomnak, hogy iráni lakást látok belülről. Természetesen nem voltak hagyományőrzők, mert akkor nem lehettem volna ott” – újságolta a biciklis góbé. A látogatás során sikerült kapcsolatba lépnie itthoni ismerőseivel is.

194 kilométer egy nap alatt

Aznap egy haltenyészet őre hívta be éjszakára. Az úton mindaddig 3837 kilométert tett meg két keréken, pontosan annyit, amennyit tavalyi biciklis zarándoklatán, Székelyszentlélek és a spanyolországi Santiago de Compostela között. Vendéglátója harmincéves, barátságos, vallásos férfi volt, aki éjfélkor feküdt le és hajnalban fél négykor kelt fel. Mivel a házigazdához másnap a korai órákban látogatók érkeztek, Kobra reggel ötkor már folytatta is útját – talán ez volt a legkorábbi indulása, amióta BéBike nevű fekvőbiciklijén elhagyta Székelyudvarhelyt. Nem ez volt azonban az egyetlen egyéni rekord, amit aznap, vagyis múlt pénteken megdöntött: a korai indulásnak köszönhetően igen gyorsan haladt útján, délben egy órakor százötven kilométerrel mutatott többet a kilométeróra. Ekkor megállt pihenni, délután négyig aludt, majd még két órát tekert. Aznap összesen 194 kilométert húzott le nem mindennapi járgányán, jóval túlszárnyalva eddigi idei teljesítményét. „Tudtam volna tovább is menni, még vagy 20–30 kilométert, és megdönthettem volna tavalyi 200 kilométeres rekordomat” – vallotta be Kobra, ám Eshtehard város központi parkja, ahol megállt pihenni, alkalmasnak tűnt a sátorozásra, és inkább választotta ezt, mint a további bizonytalanságot. Aznap maga mögött tudta tervezett útjának egytizedét: megtette négyezredik kilométerét.
A parkban való sátorozás mégsem bizonyult a legjobb ötletnek: éjszaka a helybéli fiatalok sokáig bandáztak a környéken, és fényképezkedtek a fekvőbicikli mellett, ráadásul egy parkőr is kérdőre vonta a székely utazót. Különösebb probléma azonban nem merült fel: megengedték neki, hogy ott aludjon, így szombaton reggel fél nyolckor zavartalanul folytathatta útját Teherán felé.

A több mint nyolcmillió fő által lakott fővárosban viszonylag könnyen és gyorsan talált szállást, éjszakánként öt dollárért. Sikerült találkoznia azzal az Ali nevű helybéli férfival is, akinek telefonszámát még előző héten, Marand környékén kapta meg a vendégszerető Akhbar Naghditól. Meg is lepődött azon, mennyire könnyen eligazodott a nagyvárosban, főként azért, mert – mint leírta – a forgalmi „illemszabályok” teljesen mások ott, mint Európában. „Jelzés nélkül kanyarodnak és állnak meg előtted. Egyirányú utcában jöhetnek motorosok, és én is mehettem szembe a forgalommal. Könnyű megszokni, mert percenként történnek ehhez hasonlók” – számolt be fővárosi tapasztalatairól. A forró zuhany és saját ágy jobb kedvre derítette. „Élvezem a szállás hangulatát: kis helyre sok ember összezárva a világ különböző részeiről. Mindenki vízumot intéz, információkat gyűjt” – vázolta teheráni helyzetét.

Itt a vízum, hol a vízum?

A következő napokban azonban nem kis nehézségekbe ütközött a hivatalokban. A szálláson a többi utazótól megtudta, hogy talán az egyetlen, biciklivel végigjárható útvonal Türkmenisztánon, Üzbegisztánon, Kirgizisztánon, Kínán, Tadzsikisztánon és Pakisztánon át vezet Indiába. Jelenleg a kínai vízum megszerzése foglalkoztatja, amely nem kis papírmunkával és rengeteg költséggel jár, ám ha az megvan, valamely módon türkmén és üzbég átutazási engedélyt is kérvényezne. Ezek megszerzése azonban annyira bonyolult és időigényes, hogy félő, az utazó kifutna az időből, ugyanis augusztus 18-áig tartózkodhat legálisan az országban. Van megoldás arra, hogy tovább maradhasson az országban: az iráni román nagykövetségen kell ezt kérvényeznie – ott tapasztalatai szerint igen udvariasak és segítőkészek a hivatalnokok. „Végre emberhez illően fogadtak” – újságolta a székely bringás. Az üzbég és türkmén követségen azonban kis híján elvették a kedvét az utazástól is – szokatlan optimizmusa mentette meg útja feladásától. „Úgy tekintek ezekre a dolgokra, mint olyan tényezőkre, amelyek az általam választott cél és köztem vannak. Tapasztalataimat, tudásomat növelik ezek a problémák. Ha kicsinyes, korrupt hivatalnokot látok, aki akadályozni próbálja tervemet, csak mosolygok, mert rossz szándéka ellenére fejlődésemet segíti.”

A kínai vízummal kapcsolatosan Kobra kedden tud meg további információkat. „Ha sikerül megszereznem, egy álom válik valóra, ötezer méter magasan fogok biciklizni. Nem maradt időm minden vízum elintézésére, ezért valószínűleg átrepülöm vagy átbuszozom Türkmenisztánt és Üzbegisztánt” – írta, hozzáfűzve, Kazahsztánban már bringával folytatná az utat. A repülőjegy hozzávetőleg 400 euróba kerülne, ám az átutazási engedélyekhez szükséges papírok kiváltására is tetemes összeget kellene kiadnia.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Nem tiltják ki a játéktermeket Székelyudvarhelyről, de szabályozzák a működésüket

Hamarosan négyzetméter-alapon kiszámolt összegért válthatják ki éves működési engedélyüket a székelyudvarhelyi játékterem- és fogadóiroda-tulajdonosok – derült ki a lakossági fórumon, ahol a szerencsejátékokat szabályozó tervezetet is bemutatták.

Nem tiltják ki a játéktermeket Székelyudvarhelyről, de szabályozzák a működésüket
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Gálakoncerttel zárul a IV. Korondi Nemzetközi Fúvószenekari Verseny

Ünnepi gálakoncerttel zárul a IV. Korondi Nemzetközi Fúvószenekari Verseny: az eseményt pénteken 19 órától tartják a korondi Pál Lajos Művelődési Otthonban.

Gálakoncerttel zárul a IV. Korondi Nemzetközi Fúvószenekari Verseny
2026. április 08., szerda

Bicikliút és járda épülhet az országút mentén Szentegyháza és a szelterszi eltérő között

Fontos pályázatot nyert a szentegyházi önkormányzat, amelyből járdát és bicikliutat építhetnek a 13A jelzésű országút mentén a település nyugati határától a szelterszi eltérőig. Mindemellett elektromos kerékpárokat is vásárolhatnak.

Bicikliút és járda épülhet az országút mentén Szentegyháza és a szelterszi eltérő között
2026. április 08., szerda

Segítséget nyújtanak levélszavazatok leadásában

A levélszavazatok leadásával kapcsolatos ügyintézésben nyújt segítséget az RMDSZ székelyudvarhelyi szervezete. Az érdeklődők az azonosító nyilatkozat kitöltésében, valamint egyéb technikai kérdésekben is támogatást kaphatnak.

Segítséget nyújtanak levélszavazatok leadásában
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Csütörtökön szünetel a gázszolgáltatás Csekefalván

Munkálatok miatt szünetelni fog a földgázszolgáltatás a Szentábrahám községhez tartozó Csekefalván – tájékoztat közleményében a gázszolgáltató.

Csütörtökön szünetel a gázszolgáltatás Csekefalván
2026. április 07., kedd

Közvitát szerveznek Székelyudvarhelyen a játéktermek szabályozásáról

Székelyudvarhelyen közvitára bocsátják a játéktermek működésének szabályozását érintő kérdéseket.

Közvitát szerveznek Székelyudvarhelyen a játéktermek szabályozásáról
2026. április 06., hétfő

Ahol éjfélkor kezdődik a locsolás és a lányokat is elkérik a háztól

A környéken egyedinek számító hagyomány él Bögözben, ahol húsvét vasárnapján éjfélkor gyűlnek össze locsolni a fiatalok és zenészek kíséretében éjszaka látogatnak el a lányos házakhoz. Idén mi is részt vettünk az eseményen.

Ahol éjfélkor kezdődik a locsolás és a lányokat is elkérik a háztól
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Útfelújítás zajlik Parajd községben, ezért zárták le az utat Alsó- és Felsősófalva között

Habár az anyagiak utalásától függ, hogy mennyire sikerül haladni a munkálatokkal, jelenleg is zajlik az utcák felújítása Parajd községben. Ezen projekt miatt kellett lezárni az utat Alsó- és Felsősófalva között, ahol egy hidat fognak elbontani.

Útfelújítás zajlik Parajd községben, ezért zárták le az utat Alsó- és Felsősófalva között
2026. március 29., vasárnap

Szünetelni fog az áramszolgáltatás Székelyudvarhelyen

Több utcában fog szünetelni az áramszolgáltatás kedden reggel kilenc és délután négy óra között, mivel karbantartási munkálatokat fog végezni a szolgáltató – tájékoztat Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

Szünetelni fog az áramszolgáltatás Székelyudvarhelyen
2026. március 28., szombat

Bejegyzetlen motorkerékpárral és jogosítvány nélkül is közlekedtek Udvarhelyszéken

Rendszám nélküli motorkerékpárral közlekedett egy férfi Székelyudvarhelyen, egy másik pedig vezetői engedély nélkül ült a kormányhoz Homoródszentmárton községben – derül ki a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.

Bejegyzetlen motorkerékpárral és jogosítvány nélkül is közlekedtek Udvarhelyszéken
Hirdetés