Családok ünnepe a Születés hetén

•  Fotó: Simon Eszter

Fotó: Simon Eszter

Vasárnap zárta kapuit a székelykeresztúri Gondviselés Segélyszervezet május 6–13. közötti rendezvénysorozata, a Születés hete.

Simon Eszter

2012. május 13., 22:302012. május 13., 22:30

 

A Családok nemzetközi napján, Hargita Megye Tanácsának Családprogramja keretében délelőtt az unitárius templomban tartottak istentiszteletetet. Ezt követően bográcsozás, a Családok kenyerének felszentelése, kézműves fogalalkozások, arcfestés és ingyenes egészségügyi szűrés is volt az Orbán Balázs utca 16. szám alatt, a Barátság Unitárius Közösségi házban és az udvaron.

Birtalan József, Hargita megye menedzsere a Székelyföldi családok napja alkalmából a család fontosságát hangsúlyozva elmondta: az ő szülei négyen, illetve kilencen voltak testvérek, érdemes példát vennünk tőlük, akik minden akadályt leküzdve tisztességesen neveltek annyi gyermeket.
Rafai Emil, Keresztúr polgármestere hangsúlyozta: a család az alappillére a társadalomnak, családalapítás folyamán az erős férfi gyengéd apává válik, a gyengéd nő pedig erős anyává.

„Bizonyságtevő székely magyar családokra van szükség, melyeken belül a nemzedékről nemzedékre gyarapodott tudást át tudják adni\" – emelte ki beszédében Szombatfalvi József, unitárius esperes. Az ünnepély végén Székelykeresztúr legnépesebb családja, a Joó család kapott elismerést. Ezután a Caritas, a Csíki Anyák Egyesülete és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány közreműködésével egészségügyi szűrést is végeztek. Este fellépett a Fűszál Együttes, majd a rendezvénysorozat záróakkordjaként a fotó- és családrajzpályázat nyerteseit díjazták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

A székelyek mintha évszázadok óta a maga zord elhagyatottságában akarnák megtartani maguknak a Hargitát. Többek között ezzel is magyarázható, hogy szent hegyünk nem mindig számított annyira sűrűn látogatott helynek, mint mostanság.

A székelyek szent hegyének meghódítása
A székelyek szent hegyének meghódítása
2026. november 08., vasárnap

A székelyek szent hegyének meghódítása

Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 06., péntek

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában

Átfogó sportstratégia kidolgozásán dolgozik Székelyudvarhely önkormányzata, amely a következő tíz év sportfejlesztéseinek és támogatási rendszerének alapját képezné. A tervezésbe a sportszervezetek mellett a lakosságot is bevonják.

A székelyudvarhelyiek véleménye is számít a készülő sportstratégiában
2026. november 06., péntek

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben

Kerékpártároló konténereket helyeztek ki Székelyudvarhely két lakónegyedében, a Győzelem és a Függetlenség utcában. A tárolók egyelőre nem használhatók.

Új kerékpártárolók Székelyudvarhely lakónegyedeiben
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
2026. november 06., péntek

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást

Kivizsgálták a Nagy-Küküllő székelyudvarhelyi szakaszán végzett fakivágásokat, miután egy helybéli olvasó jelezte, hogy több tucat idős fát vágtak ki a mederszabályozási munkálatok során. A megkeresett hatóságok szerint nem történt törvénytelenség.

Hatósági vizsgálat követte a Nagy-Küküllő-parti fakivágást
2026. november 06., péntek

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen

Kigyulladt egy szeméttároló Székelyudvarhelyen csütörtök este az Ifjúság utcában, egy autó is megrongálódott, rendőrségi nyomozás indult.

Leégett egy szeméttároló, a lángok egy autóra is átterjedtek Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

Egy, a központi zónában zajló építkezési helyszínen megsérült az egyik elektromos vezeték, ami a szolgáltatás kimaradását okozza majdnem az egész városban.

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része
2026. november 05., csütörtök

Áram nélkül maradt Székelyudvarhely nagy része

2026. november 04., szerda

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon

Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.

Csaknem másfél évvel a bányakatasztrófa után még mindig nem tették biztonságossá az érintett területet Parajdon
2026. november 04., szerda

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Hirdetés