„Az emberek mosolya a mércém”

A Góbé termékcsalád által támogatott fekvőbringás világutazó november 5-én, kedden érkezett meg Vietnamba, előbb azonban maga mögött hagyta a gigantikus kínai banánültetvényeket és a Ráktérítőt is. Könnyű szívvel intett búcsút Kínának, annál is inkább, mivel legújabb tapasztalatai szerint a vietnamiak sokkal mosolygósabbak, barátságosabbak – ráadásul civilizáltabbak –, mint a kínaiak. „Otthonról egyformának tűnt a kínai és vietnami, de most már látom a különbséget. Itt az emberek mások, mint a kínaiak. Lassabbak, szeretnek kávézni és főleg teázni. Az ételt nem szürcsölik, és nem sietnek sehová” – állapította meg a jövevény Hanoiban, Vietnam fővárosában, amelyet – a többi nagyvárossal ellentétben – igencsak megkedvelt.

Divat a madársétáltatás

A Kínában elszenvedett hideg után Vietnamban újra nyári öltözetben tekerhet: az éghajlat párás, a hőmérséklet pedig viszonylag magas, ami minden élőlénynek kedvező. „Egyre melegebbek vannak, páradús a levegő. A növényzetnek kiváló időjárás, be is nő minden lehetséges teret. Láttam már tömbházakat, átjátszóantennákat, parabolaantennákat zöldbe borulva” – osztotta meg tapasztalatait blogján Kobra. Hozzáfűzte: „Nagy divatja van a madarak tartásának. Szinte azt írtam, hogy díszmadaraknak, de itt minden madár egzotikus számomra. Még a kínai határvárosban láttam, hogy az emberek sétáltatták este a madarukat. Összegyűltek egy parkban kalitkáikkal. Itt egyre több madár van házak és éttermek teraszán.”

Nem csak veszélytelen állatokkal lehet azonban találkozni azon a vidéken: mérges kígyók is fel-felbukkannak időnként. Ezek miatt már az ebben az országban töltött első estén lemondott a sátrazásról: „Egymást érik a házak hosszan az út mentén, de akad helyenként sátrazásra alkalmas üres hely is. Kellemes idő van sátrazni, el is terveztem, hogy kihasználom a hátralevő két nap jó időt és a természetben alszom. Na, ezt a gondolatot nem sokat dédelgettem. Egy kisebb útelágazásnál megálltam egy levesre. Egyszer csak nagy riadalom lett a falatozó betonteraszán. Egy szerencsétlen, vékony, harminc centiméteres kígyócska igyekezett keresztül a lépcsőnél. Tágult mindenki, én meg néztem, hogy mit kell úgy pánikolni. Egy fickónak sikerült többszöri próbálkozásra a szerencsétlen állat fejére taposnia, mire mindenki visszaült a helyére. Úgyhogy azon kezdtem filózni, biztosan hideg a patak vize, a forró zuhany rám fér ennyi tekerés után, kellene zoknit is mosni, egy szálláson hátha meg tudom nézni az e-mailjeimet… Így történt, hogy 80 kilométer után egy nagyobb faluban megálltam, és csak úgy a szállásról kezdtem érdeklődni” – vázolta meghökkentő élményét Kobra.

Új kedvenc a vietnami kávé

Ilyen indíttatásból tehát szállásokon, családoknál, félkész házakban is éjszakázott. A különféle szállókban szokásává vált az alkudozás, hiszen a legtöbb – viszonylag lepusztult – szobáért is megpróbálnak méltatlanul magas árat elkérni, amelyet – mivel az éjszakák nagy részét már nem töltheti a szabad ég alatt – nem engedhet meg magának.

A szállásokon és a helybélieknél való éjszakázás javára nem csak a kényelem és a biztonság szól: így nyílt alkalma megkóstolni új kedvencét, a vietnami kávét is. „Már nagyon vártam a pillanatot, amikor megkóstolhatom a híres vietnami kávét, már Teherán óta erről beszélnek. Igazán finom kávét ittam: a poharamra helyezték az inox edénykét, amiben kávé volt, és átcsöpögött rajta a forró víz. Rövid kávé, sűrű, mint a méz. Megjegyeztem, hogy ez bizony „sztrong«, és beletettek egy jégkockát olvadni. Még sok ilyet szeretnék inni” – jelentette ki, majd a későbbiekben elújságolta: elleste a különleges kávé elkészítésének fortélyait, és beszerzett egy speciális inox edényt is, amelyben itthon majd barátainak is elkészíti a különleges italt.

Gyomorforgató ínyencség

A kávén kívül a különféle ínyenc ételek is gyakran megállásra csábítják, mióta maga mögött hagyta a világ legnépesebb országát, annál is inkább, mivel tervei szerint ezentúl több időt szakít a helységek, emberek, kultúrák, gondolkodásmódok megismerésére. „Gondoltam, megnézem, mit szeretnek az itteniek. Tojásos, lisztes masszába csomagoltak murkot, káposztát, és olajban kisütötték. Hasonlított az indiai szamószára. Ezt ollóval darabokra vágták, és beletették fűszerezett vízbe. Ebből kértem én is egyet. Amikor a másodikat kértem, normális volt, mert mindenkinél magasabb voltam egy fejjel. A harmadiknál a pincér megkérdezte, becsomagolja-e. Az ötödiknél megálltam. Az biztos, hogy a világvége eljövetelekor ezek az apró termetű emberek tovább bírják, mint mi” – vélekedett Kobra. Másik kedvence a magyar házigazdánál, Istvánnál elfogyasztott reggeli volt: „Édes, csípős levesben gyümölcsdarabok, pirított hús és pár fasírtszerű gombóc, hozzá rizs és kicsit mandarinízű citromocskák – ez reggelire. Nem ehhez van szokva a székely férfi gyomra, de le a kalappal, olyan fincsi volt” – írta blogján. Ellenben elmondása szerint a még Kínában kóstolt halételek nyomukba sem érnek a Vármezőn kaphatóknak. „Ej, milyen jó volt eltekerni odáig, jól belakni, majd aludni az árnyékban! Ha megérem, és sikerül körbekarikáznom ezt a földgolyót, akkor ott megállok egy pisztrángot megenni” – fogadta meg. A leggyomorforgatóbb étel pedig, amelyet rendelt, olyan főtt tojás volt, amelyet hántva szolgáltak fel, úgy, hogy a benne lévő szárnyas félig már kifejlődött – bár Kobra kíváncsiságból megkóstolta, inkább kekszet evett helyette.

Gyerekek felnőttkerékpáron

Bár Kobráról messziről látszik, hogy nem vietnami – nemcsak hogy fehér bőrű, de mindenkinél magasabb is – mindig barátságos társasága van. Előfordul, hogy nem mer megállni, mert azonnal köré sereglenek az emberek, később pedig nincs szíve faképnél hagyni a kedves érdeklődőket. „Pillanatokig sikerül kapcsolatot teremtenem emberekkel, és ez elég is, ha haladni akarok. Kedvesek a gyerekek, a 4–5 éves is felnőttbiciklivel közlekedik. Amikor mennek vagy jönnek az iskolából, 10–20 kilométer hosszú libasorban tekernek a falvak közt – a legnagyobb elöl, a kisebbek utána. Jóízűen kacagnak, amikor észrevesznek fura járgányommal, szórakoznak. A fiúkkal versenyzek, a lányok belekapaszkodnak táskáimba. Ilyenkor kikapom a kormányra rögzített kosarukból az iskolatáskát, és elhúzok vele. Amikor lekanyarodnak a mellékutakra, még sokáig integetnek. Játékosan, felszabadultan közelednek a nagy fehér emberhez, pedig biztosan nem tanítják otthon, hogyan kell viselkedni fekvőbringás európaiakkal” – jegyezte meg Kobra.

Otthon is az üzlethelyiség

Vietnamnak a székely bringásra gyakorolt hatása leginkább a Hanoival kapcsolatos pozitív észrevételein érezhető: a magyar szó és társaság csak fokozta elragadtatását. „Ezt a zsúfolt, pezsgő és mégsem stresszes várost lehet szeretni. Történelme gazdag, és messze, évezredekig nyúlik vissza. Ha időt fordítanék az alaposabb megismerésére, úgy járnék, mint István vendéglátóm, akit elvarázsolt ez a város és beszippantott magába” – írta le blogján benyomásait, hozzáfűzve: érdemes minden ajtó mögé belesni, mert biztosan újdonságot rejt. Más bejegyzésében, mintha csak erre példaként említené: „Itt az üzlet egyben lakás és garázs is. Minden üzletnél figyeltem, hogy záráskor összetolják a polcokat, a szék és ágy paplanostól nappal is a helységben szokott lenni, és ott állnak neki vacsizni. Sokáig tévét néznek nyitott redőnnyel, mert melegek az esték, és lefekvéskor beállnak az autóval, motorral, és a redőnyt lehúzzák.”

Kobra jelenleg az UNESCO által világörökséggé nyilvánított Ha Long-öbölben tartózkodik. Itt is szakít egy kis időt a páratlan szépségű öböl, a több száz méter magas sziklaszirtek megcsodálására. Útját a tervek szerint Kambodzsa, Thaiföld és Malajzia felé veszi a továbbiakban, de addig még alaposabban szemügyre veszi mindazt, ami az útjába kerül – most már nem hajtja előre a rossz idő. Vietnam talán az eddigi legkellemesebb meglepetés számára: kemény kommunizmus van, de pezseg az üzleti élet. „Hatalmas szállodák, éttermek, autók: ezt ők piacorientált szocializmusnak nevezik – szerintem tiszta kapitalizmus, csak egypártrendszerrel” – írta. A vezetés sem tiltja a külvilággal való érintkezést, az ország húsz éve nyitott a piacgazdaság felé, és minden évben növekszik a GDP. „Kritizálható rendszer, mint bármelyik, kritizálható, főleg mert nagyon más, mint a miénk, amiben hiszünk, de nekem az emberek mosolya a mércém, és nem a GDP. Vietnam vezető helyet foglal el a MEO ranglistán (Mosolygós Emberek Országa)” – foglalt állást a székely világutazó. Kobra útjáról hamarosan ismét tudósítunk.