
Képünk illusztráció
Fotó: Kristó Róbert
A turkálókat ellenőrizte november első felében a Brassó központú regionális fogyasztóvédelmi felügyelőség. Az akció során 54 cégnél vizsgálták a használt ruhák és textiláruk, valamint más használt termékek értékesítésére vonatkozó jogszabályok betartását.
2022. november 22., 16:442022. november 22., 16:44
A fogyasztóvédelmi felügyelőség mérlege szerint a turkálók ellenőrzése során 32 figyelmeztetést és
ugyanakkor több mint 1,7 tonna (79 ezer lej értékű) termék forgalmazását ideiglenesen felfüggesztették, és mintegy 49 tonna (101 ezer lej értékű) termék értékesítését végleg leállították.
A fogyasztóvédők közleményben tájékoztattak a leggyakrabban észlelt hiányosságokról, amelyek többsége adminisztratív jellegű, és arra vonatkozik, hogy
Viszont az is gondot jelentett, hogy nem válogatták szét előírásszerűen a termékeket, és
Az utóbbit igazoló dokumentumok hiánya miatt a fogyasztóvédők a környezetőrséget is riasztották.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!