
A tervezett útvonal 3,3 km hosszú, nagyjából egy órát vesz fel
Fotó: Kerekes Károly Csanád
Újévi túrára hívják Kovászna város sportolni vágyóit szombaton. Az útvonal rövid és könnyű, ezért egészen a kisgyerekektől az idősekig mindenkinek ajánlják.
2025. január 03., 21:132025. január 03., 21:13
A sétálni vágyókat szombaton délelőtt 10 óra 45 percre várják a Lőrincz Zsigmond sípálya parkolójába, majd 11 órakor veszi kezdetét a mászás. Nagyjából egy órát vesz fel a 3,3 kilométeres tervezett útvonal.
– mondják a szervezők, Kerekes Károly Csanád és Bicskei Zoltán.
Felhívják a figyelmet a rétegesen öltözködés fontosságára, amely megfelelő az időjárási körülményeknek.
„Célunk mélyebb annál, mint egyszerűen kimozdítani az embereket a kuckójukból, mivel igyekszünk a túrákat úgy szervezni, hogy Kovászna város kincsinek sokaságát bemutassuk közben. Itt elsősorban a borvizek és forrásvizek kevésbé ismert helyszíneire gondolok” – hangsúlyozta Kerekes.
Fotó: Kerekes Károly Csanád
Mint mondta, mivel ezek tényleg kevesek által ismert helyek, ezért rendszerint nagy érdeklődésnek örvendnek. Túráról túrára többen jelentkeznek, szoktak csatlakozni a városban tartózkodó szállóvendégek, de más településekről is érkeznek.
Néhány éve szökkent ki Zoli bácsi fejéből az ötlet, hogy jó lenne megismertetni szélesebb körben is ezeket a természeti kincseket, és azóta évente 1-2 alkalommal szervezzük meg ezeket a mászkálásokat, rendszerint az iskolai vakációkhoz igazítva” – mesélte a szervező.
A túrákat természetesen előkészületek övezik, hiszen
A tavaly felújított Itató forrás
Fotó: Kerekes Károly Csanád
„A szakmai részét Zoli bácsi vízügyes múltja segíti, a fizikai munkát többnyire ketten végezzük, de szinte mindig kerül még lelkes segítő. De az önkormányzatra is mindig számíthatunk, például az Itató-forrás esetében ők biztosították a kikövezéshez szükséges betonlapokat.
– avatott be önkéntes munkásságukba.
Kiemelte: ez egy közös érdek, a helyi lakosok és fürdővendégek informálása, kiszolgálása a cél.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!