Hirdetés
Hirdetés

Továbbra is kéri a stadiont a kormánytól a sepsiszentgyörgyi önkormányzat

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

A kormány egyszer Sepsiszentgyörgynek adta, majd visszavette a Stadion utcai sportbázist. Most ismét reményteljes a város számára a bukaresti felállás, ezért ismét magáénak szeretné tudni a létesítményt.

Bodor Tünde

2025. március 27., 19:222025. március 27., 19:22

A sportbázis megszerzésére irányuló határozattervezetet és annak előzményeit Antal Árpád polgármester a csütörtöki tanácsülésen ismertette az önkormányzati képviselőkkel. Mint mondta, 2018 decemberében az akkori kormány átutalta a város közvagyonába, azonban következő évben a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma procedurális hibákra hivatkozva (pl. hogy az átadásról szóló határozattervezet nem szerepelt a kormányülés eredeti napirendjén, illetve nem volt elég hosszú a közmeghallgatás) megtámadta a kormányhatározatot.

Hirdetés

Az azt megsemmisítő bírósági döntés 2024-ben vált jogerőssé,

a város pedig ismét széttagolta a különböző fejlesztések érdekében összevont területeket, és visszaadta az államnak a sportlétesítményeket (focipályát, sportcsarnokot, sportszállót).

Azonban miután a bukaresti döntéshozók és a helyi önkormányzat kitartanak azon szándékuknál, hogy a sportbázis Sepsiszentgyörgyé legyen, tanácshatározattal ismét kérik az átadására vonatkozó kormányhatározatot.

•  Fotó: Fitness Tribe Egyesület Galéria

Fotó: Fitness Tribe Egyesület

Civilszervezetekkel együttműködve

Más ügyben is kéri és elvárja az önkormányzat, hogy a kormány rendelkezzen: meg kell szüntetni a Bánki Dónát utcai sportkomplexumot, a központi piac környékére ugyanis van egy rendezési terve a városnak, új létesítmények (inkubátorház, parkolóház stb.) épülnének ott. Egy sportlétesítményt azonban csak akkor lehet megszüntetni, ha másikat épít helyette a város, ám ez is megtörtént:

a Csíki negyedben, Szépmezőn új sportpályákat adtak át az elmúlt évben, és elkészült a sportiskolának szánt komplexum is a volt kisstadionban.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

A szociális szolgáltatások cselekvési tervét azokkal a civilszervezetekkel kivitelezi a város, amelyek szerepet vállalnak a különböző okok miatt hátrányos, kiszolgáltatott vagy nehéz helyzetben levő emberek gondjainak megoldásában. Ilyen a Diakónia Keresztyén Alapítvány, a Caritas segélyszervezet, a Máltai Szeretetszolgálat, a Vöröskereszt, az Esély Egyesület.

Többek között olyan új szolgáltatásokat is felvállal az önkormányzat, mint

  • a családi erőszak esetén mozgósítható csapat felállítása,

  • telefonos segítségnyújtás gyermekek és szülők számára,

  • a tűzeseteket elkerülésére füstjelzők kiosztása a rászorulóknak,

  • védőnői hálózat létrehozása,

  • mobil csapat a fogyatékosok ellátására, tájékoztató-központ az idősek és hozzátartozóik számára.

•  Fotó: Tuchiluș Alex Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

Enyhítettek a szigoron

Egy határozattal lazítottak a tanácsosok a 3,5 tonnánál nehezebb áruszállító gépjárművek parkolására, behajtására és közlekedésére vonatkozó szabályzaton, miután a polgármester szerint is „túl szigorúra sikeredett”. A közmeghallgatás ideje alatt nem, csak utána derült ki, hogy néhány tekintetben nem életszerű.

A jövőben tehát a korlátozások nem vonatkoznak a különböző közintézményekhez tartozó járművekre (tűzoltóság, rendőrség, hadsereg), valamint az Építők, Păiuș David, Oltmező utcákban az áruszállító autók is megközelíthetik az ott levő cégek székhelyeit, anélkül, hogy ezért különdíjat fizetnének.

•  Fotó: Farkas Orsolya Galéria

Fotó: Farkas Orsolya

Jóváhagyták az Országos Lakásügynökség által fiataloknak épített bérlakásokra vonatkozó igénylések prioritási sorrendjét is.

2024. december végéig 126 kérést tettek le az önkormányzathoz, ebből 66 formailag helytelennek bizonyult, a többiről döntöttek, tudtuk meg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés