
Fotó: Kolcza István
Baróton az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) többségbe szeretne kerülni a helyi tanácsban, ezáltal megszerezné a jogot az alpolgármester nevesítésére: ezzel a célkitűzéssel fut neki a választásoknak a helyi szervezet – derült ki a párt képviselőinek pénteki, Sepsiszentgyörgyön megtartott sajtótájékoztatóján.
2024. május 31., 18:142024. május 31., 18:14
„Az EMSZ csapata meghatározó szerepet szeretne betölteni Barót városának döntéshozó testületében. A mi célunk elsősorban egy erős többségű tanács és egy EMSZ-es alpolgármester a választások után” – hangsúlyozta Kolcza István, a szövetség háromszéki elnöke.
Asztalos Attila, az EMSZ frakcióvezetője úgy fogalmazott, hogy Baróton „az eddigi eredmények az együttműködésnek a gyümölcsei. Szerinte
„A jelenlegi polgármesterrel, Benedek Huszár Jánossal folyamatosan egyeztettünk, és az általa indított programokat mindig támogattuk” – jelentette ki.
Szőcs Sándor, Miklósvár falufelelőse és az EMSZ helyi tanácsosa is értékelte a városvezetés eddigi viszonyulását a faluja előrelépését célzó kezdeményezésekhez, ugyanis
Szakáts Attila, tanácsosjelölt elmondta, hogy ezelőtt négy évvel független jelöltként indult, most pedig azért csatlakozott az EMSZ-hez, mert továbbra is szeretné Köpec érdekeit képviselni a helyi tanácsban.”
„Mi egy békés kampányt terveztünk, nem szeretnénk, hogy ebben az időszakban konfliktus alakuljon ki. Fórumokat szerveztünk, megerősítettük a lakossággal a kapcsolatot. Ezt folytatjuk a következő egy hétben is, annak reményében, hogy tanácsosi többséget szerezzünk a városi vezetésben” – emelte ki Pál Levente, a baróti EMSZ elnöke.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!