
Képünk illusztráció
Fotó: Gyulafehérvári Caritas
Kovászna megyében több pénzt tudnak fordítani otthoni idősgondozásra, mivel a kormány biztosítja a részfinanszírozást a fogyatékkal élők nappali központjainak működtetésére.
2022. március 30., 21:092022. március 30., 21:09
Székelyföldön arányaiban Kovászna Megye Tanácsa utalja a legnagyobb összeget az otthoni idősgondozás támogatására. „Idén a megyei önkormányzat egymillió lej vissza nem térítendő támogatást nyújt azoknak az akkreditált szociális szervezeteknek, amelyek idősgondozást végeznek, nehéz körülmények között élő családokkal, gyerekekkel foglalkoznak. Tíz év alatt megtízszereztük szociális pályázati keretünket” – mondta el Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Hozzátette, elégtétel, hogy a kormány is jobban kiveszi részét a szociális védőháló fenntartásából.
A megyei gyermekvédelmi igazgatóság a két nappali központ – a baróti Laura-ház és a sepsiszentgyörgyi Írisz-ház – számára 1,25 millió lejt hívott le. Így nagyobb összeget kaphat a megyétől idősgondozásra a Gyulafehérvári Caritas, a Vöröskereszt, a Diakónia, de a családsegítő tevékenységek, hátrányos helyzetben levő gyermekek felzárkóztatását célzó programokra is több jut, ismertette Vass Mária, a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság igazgatója. A szociális pályázatokat elbírálták, március 31-én kötik meg a támogatási szerződéseket az a civilszervezetekkel.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!