
Fotó: Facebook/Perkő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozó
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg szombaton, június 11-én a Kézdiszentlélek fölötti hegyen a Perkő Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozóját.
2022. június 09., 17:042022. június 09., 17:04
A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és Kézdiszentlélek Polgármesteri Hivatalának közös szervezésében megvalósuló rendezvényre öt megyéből – Bákó, Brassó, Hargita, Kovászna, Maros – 32 tánccsoport és több mint 900 ifjú táncos érkezik, hogy bemutatkozzon, kapcsolatokat teremtsen és megélhesse a magyar néptáncörökség gazdagságát és sokszínűségét – olvasható a szervezők közleményében. A belépés ingyenes.
A találkozó szombaton 11 órakor a Háromszék Táncegyüttes Reveder mesejátékával kezdődik, majd 12:30-tól a táncegyüttesek bemutatkozójára kerül sor, 14 órától lehetőség nyílik közös énekre és táncra, amelyet követően 15 órakor folytatódik a meghívott néptáncegyüttesek fellépése. Este az Üsztürü és Kedves Zenekarok koncertjére hívják az érdeklődőket, majd a tábortűz melletti táncház zárja a programot. Napközben, 12 és 18 óra között kézműves foglalkozásokkal és népi játékokkal várják az érdeklődőket, de lesz kirakodóvásár és Perkő mozisátor is, ahol népi mesterségekről szóló kisfilmeket vetítenek.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!