
Képünk illusztráció
Fotó: Bíró Blanka
Vízzel vagy vegyszeres vízzel takarítja a Sepsiszentgyörgyön a Tega köztisztasági vállalat többek között az utakat, a szemét- gyűjtőpontokat, a gangokat.
2022. július 10., 12:432022. július 10., 12:43
Mivel az ivóvízzel való észszerű gazdálkodás az elmúlt hetekben a szárazság miatt hangsúlyossá vált, a vállalat vezetősége tisztázta, hogy
Máthé László a vállalat igazgatója leszögezte: azt szerették volna, ha a vízellátás terén függetlenek és költséghatékonyak tudnak lenni, amit sikerült is elérni.
A Tega az év elején alakíttatott ki egy 60 méter mélységű, nagy hozamú kutat, hiszen szezonban, akár napi 1000 köbméter vizet is elhasználnak különböző célokra – a víz felhasználása így sem ingyenes, azonban így lényegesen olcsóbb.
– összegzett Máthé László.
Sepsiszentgyörgyön hat autóval mossák az utakat, a különböző helyszíneket, két teherautó-méretűvel és négy kisebbel. Ezek leginkább éjszaka-hajnalban járják a város utcáit, hiszen lassan haladnak, és ilyenkor nem hátráltatják a forgalmat.
Az igazgató arra is kitért, azért használnak fertőtlenítőszert, mert például a gangokban olyan állapotok vannak, hogy kénytelenek fertőtleníteni, de a Szent György Napok után például olajfoltokat is kellett eltávolítani különböző helyszínekről.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
szóljon hozzá!