Testvértelepülések látogatása Nyárádszeredában

Két magyarországi testvérváros, Szerencs és Mór küldöttségeit fogadta Nyárádszereda. A látogatások magánjellegűek voltak, de a hivatalos munkaprogram is szóba került.

Gligor Róbert László

2011. június 14., 17:192011. június 14., 17:19

2011. június 14., 17:352011. június 14., 17:35



Nyárádszereda és Szerencs polgármesterei is találkoztak

A Tokaj-hegyaljai kisvárosból az újonnan választott polgármester, Koncz Ferenc vezetésével nyolc fős motorkerékpáros karaván érkezett, akiket nyárádszeredai motorosok és Tóth Sándor alpolgármester fogadott. A szerencsiek másnap Csíksomlyó felé folytatták útjukat. Mórról Fenyves Péter polgármester és öt társa érkezett magánlátogatásra, őket Dászkel László polgármester fogadta. A három település képviselői csütörtök este talákoztak egymással, ahol Fenyver Péter a szerencsieket is üdvözölte, hangsúlyozva, hogy Nyárádszereda kapocs lehet a két magyarországi település között, amelyek akár együttműködve is sikeresebben dolgozhatnak ebben a nem könnyű időszakban.

A móri küdöttség székelyföldi és segesvári körútja mellett ugyancsak részt vett a csíksomlyói búcsún, továbbá a két város polgármestere egyeztette az idénre esedéskes közös programokat is. A móri kistérség küldöttségét a július 30–31-iki nyárádmenti kistérségi napokra várják, míg megyénkből az október 1–2-iki móri bornapok alkalmával utazna delegáció az Ezerjó hazájába. Ezen kívül augusztus 26-ára kisebb nyárádszeredai küldöttséget is várnak Mórra, amikor szoboravatásra és a testvérvárosok találkozójára kerül sor. Ezen a napon avatják fel Magyarország első polgári származású miniszterelnöke, a móri születésű Wekerle Sándor köztéri szobrát egykori szülőháza közelében. A város az idei évet a nagy szülötte emlékére szenteli, és a rendezvénysorozat fővédnöke, maga Orbán Viktor is jelen lesz az 5,5 méter magas köztéri emlékmű avatásán, amelyet a móri Nagy Benedek művész készít el. Wekerle Sándor négy mandátumban volt országgyűlési képviselő, 1892 és 1918 között háromszor volt Magyarország miniszterelnöke, ezen kívül miniszter is volt a pénzügyi, honvédelmi, igazságügyi, földművelésügyi és kereskedelmi tárcáknál.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást

A saját autókkal érkező egyetemisták és bérlők, illetve szolgálati autóval járó lakók miatt nem jut hely mindenkinek a tömbháznegyedekben lévő parkolókban Marosvásárhelyen – panaszkodnak a lakók, mire a városháza egy javaslattal állt elő.

Nem jutnak parkolóhelyhez a lakók, fizetőssé tennék a tömbházak közötti parkolást
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen

Ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani november 5-én, csütörtökön délelőtt Marosvásárhelyen, a Köteles Sámuel és a Bolyai utcákban. A korlátozásra egy ünnepi megmozdulás miatt kerül sor.

Ünnepel a Művészeti Egyetem, rövid időre korlátozzák a forgalmat Marosvásárhelyen
2026. november 04., szerda

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást

Két iskolabuszt állított le a rendőrség Nyárádkarácson községben, mert nem rendelkeztek a diákok szállításához szükséges engedélyekkel. A döntés akár kétszáz gyereket is érinthet, a következő időszakban a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást.

Engedélyek nélkül szállították a diákokat, most a szülőknek kell megoldaniuk az ingázást
2026. november 04., szerda

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember

Tűz ütött ki egy marosvásárhelyi lakásban szerda hajnalban, a Brassó utcában, a tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre.

Ágyában csaptak fel a lángok, életét vesztette egy idős ember
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Szemétből áram: új utat keres Jedd a hulladékgazdálkodásban

Az inflációval együtt a szemétszállítási díj is nőhet Maros megyében. A Marosvásárhely melletti Jedden viszont egy olyan tervvel készülnek, amely hosszabb távon akár nullára csökkentheti az elszállítandó hulladék mennyiségét, és vele a szemétdíjat is.

Szemétből áram: új utat keres Jedd a hulladékgazdálkodásban
2026. november 03., kedd

Vonattal ütközött egy személygépkocsi Marosvásárhelyen

Vasúti balesethez riasztották kedd este a marosvásárhelyi tűzoltókat: a Dózsa György utcában vonattal ütközött egy személygépkocsi. A balesetnek egy sérültje van, az illető nincs életveszélyben – tájékoztatnak a hatóságok.

Vonattal ütközött egy személygépkocsi Marosvásárhelyen
2026. november 03., kedd

Fegyvereket és lőszereket foglaltak le tíz házkutatás során

Tíz házkutatást tartottak Maros megyében, amelyek során több engedélyköteles, sportlövészetre használt fegyvert és lövedékeket foglaltak le.

Fegyvereket és lőszereket foglaltak le tíz házkutatás során
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Mi fán terem az adatközpont, amire százhatvan millió lej közpénzt adnak?

A Maros megyei önkormányzat 168 millió lej közpénzt szán egy üzleti alapú adatközpont megépítésére a tulajdonában lévő ipari parkban. A keddi megyei tanácsülésen felvetődött a kérdés, hogy milyen adatokat fognak ott tárolni és ki fizeti a villanyszámlát.

Mi fán terem az adatközpont, amire százhatvan millió lej közpénzt adnak?
2026. november 02., hétfő

Helyi érdekeltségű vasút: pénz még nincs, de a sínek felújítására már keresik a céget

Kivitelezőt keres az országos vasúttársaság a Szászrégen–Marosvásárhely–Marosludas vasúti pálya felújítására, miközben a helyi érdekeltségű vasút beindításához szükséges uniós forrásokról még nem született döntés.

Helyi érdekeltségű vasút: pénz még nincs, de a sínek felújítására már keresik a céget
2026. november 02., hétfő

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot találtak

Összesen 160 tonna, járművek illegális szétszereléséből származó hulladékot foglaltak le négy házkutatás során Marosfelfalu és Magyaró községekben hétfőn, ahol az autóalkatrészek törvénytelen értékesítésével gyanúsítanak több személyt.

Illegális autóbontókra csaptak le Maros megyében, 160 tonna hulladékot találtak
Hirdetés