
Akik a rendezvény megvalósulásáért dolgoztak: a Turul Iroda csapata
Fotó: Toró Attila
Tizenkét előadó nyerte meg a közönség figyelmét a TEDx-en: színpadra állt többek között a Kilimandzsárót meghódító vak hegymászó, a Szudánban praktizáló doktornő, az erdőkben otthonra találó filmrendező és az univerzum titkait kutató középiskolás.
2023. november 19., 17:022023. november 19., 17:02
Másodszor rendezték meg szombaton Sepsiszentgyörgyön a TEDx-előadássorozatot a Tamási Áron Színházban. Ezúttal az „erős gyökerek” volt az értekezések vezérmotívuma.
A műsorfolyam mottója: „terjesztésre érdemes gondolatok” és lendületet adó, elgondolkodtató, inspiráló eszmék, gondolatok továbbadását tartja feladatának.
A világ számos országában ugyanolyan módon szervezik meg, ahogy a licenc előírja: az X azt jelöli, hogy az amerikai kezdeményezőktől függetlenül történik. A Turul Iroda szervezésében megvalósuló eseményre minden jegy elkelt és a közönség kíváncsian és meglepetésekre, élményekre várva ült be a helyére. A TED-konferencián ezúttal két műsorvezető konferált: Kolcsár Jocó, a Tamási Áron Színház színésze és Popa Anna Maria, a román színház igazgatónője.
Ferencz Áron handpan-zenével hangolt befogadásra
Fotó: Toró Attila
Elsőként a csíkszeredai Miklós Edit olimpiai 7. helyezett visszavonult alpesi síző lépett mikrofonhoz. Csúszós talajon, de mégis biztos lábakon című előadásából a jelenlevők megismerhették karrierjét, mely a csíksomlyói hegy oldalában négyévesen indult, és számtalan kanyar, kitérő, hegy és völgy, hangos siker és több kudarc, súlyos baleset után ugyanoda vezetett vissza:
Oana Serban filozófiát oktató egyetemi tanár, író A gyökértelenek biopolitikája – az ottmaradottak legyökerezése címmel szót ejtett azokról a történelmi bűnökről – a holokausztról, az örmény genocídiumról –, amelyek arra kényszerítettek embereket, hogy „léggyökereket” növesszenek, hiszen sajátjaiktól elszakadtak. Ugyanakkor kiemelte, hogy a saját kultúra megőrzése segít új gyökereket növeszteni. Ezért fontos, hogy
Fejér Szilárd a tudományban minden kérdésére választ talált
Fotó: Toró Attila
Fejér Szilárd: nincsenek véletlenek
Egy kézdivásárhelyi születésű, Sepsiszentgyörgyön élő fiatal tudós, Fejér Szilárd volt a következő előadó. A székelyföldieknek nem ismeretlen kémikus kutató a koronavírus-járvány alatt a család tulajdonában levő laboratóriumban PCR-tesztek ezreit elemezte ki, illetve többször osztott meg tudománynépszerűsítő és az oltások fontosságára rámutató cikkeket. Fő kutatási területét az önszerveződő rendszerek képezik. Mint mondta, az hogy Háromszéktől Cambridge-ig (és vissza) vezetett az útja, nem kizárólag a véletlen műve: ő ugyan szerencsés embernek mondhatja magát, de
A mi gyökereink az erdőkben találhatók, az ember az erdőben alakult ki, állította Dan Dinu természetfilm-rendező, a Wild Romania dokumentumfilm-sorozat készítője. A fák a természetes (nem ültetett) erdőben nem egyedekként viselkednek, hanem kommunikálnak egymással, elosztják a tápanyagokat és az információt, de a holt fáktól visszaveszik az általa birtokolt információt, tudást, hogy a következő generációknak továbbadják.
– állította.
Török Áron, az Open Works építésziroda vezetője
Fotó: Toró Attila
Dan Dinu után ismét egy sepsiszentgyörgyi személyiség lépett a mikrofonhoz: Török Áron műépítész, aki budapesti egyetemi tanulmányai után hazatért és egy ökoregionális építészetet művelő székelyföldi iskola megalapozásában vesz részt. A kortárs építészetnek Székelyföld is kiváló terepe – tudtuk meg – személyes hozzájárulása pedig a „zsigeri elégedetlenség”: ezt sajátította el a középület-tervezési tanszéken, ahol azt tanulta meg, hogy egy középület soha nem lehet elég jó.
Ő maga azt tartja szem előtt, hogy
Tehát elsősorban fából, természetes építőanyagokból kellene építkezni, amit viszont egy fenntartható erdőgazdálkodás kellene, hogy megalapozzon: kortárs faépítészetet kellene művelni Székelyföldön, de ezt sok minden ellehetetleníti, többek között a tűzvédelmi, földrengésvédelmi előírások, hagyományaink elfeledése. Végül Sepsiszentgyörgyön megépült középületekkel példázta, hogy ha nem sikerül a leghelyesebb utat követni, milyen lehetőségek vannak, milyen elfogadható utak léteznek: az egykori leányblokkot (ma Fidelitas-szálló), az Olt-utcai polgári házak felújítását, az ugyanabba a házsorba illeszkedő passzív irodaházat, a Szilvássy Carola Idősotthont és a Keresztes-házat láttuk hozzáalakulni egy építészeti hagyományhoz.
A közönség nagy várakozásokkal ült be a rendezvényre
Fotó: Toró Attila
Alex Benchea látássérült hegymászó, a nemzeti Paraclimbing csoport tagja magával hozta mobil gyökerét: a szinte hozzánőtt fehér botját nevezte így. Előadásából sütött felfedezőkedve, életenergiája, ambíciója, amely már három kontinens legmagasabb csúcsáig vezette (természetesen csoporttal):
Mint mondta, ő a hegycsúcsokon is gyökereket ereszt. De nem hallgatta el, milyen nehézségeken keresztül jutott odáig, hogy már forgalmas idegen városokban is biztonságosan mozog, mert ha nem is oda, ahova akar, „de valahova mindig eljut”.
Nagy Imre, akit lenyűgözött az univerzum
Fotó: Toró Attila
Megcáfolja a „mai fiatalokra” vonatkozó sztereotípiákat a marosvásárhelyi Nagy Imre, a nemzetközi csillagászati és asztrofizikai olimpia bővített magyar csapatának volt tagja, aki még csak XII. osztályos tanuló. Ő az idő mélységeiben vetette meg lábát, rövid időutazásra vitte magával a hallgatóságot: a Nagy Bumm-tól a Nagy Reccsig, azaz az univerzum születésétől annak hatmilliárd évvel előre vetített haláláig. Mint fogalmazott,
De világukat másképp is utolérheti a végzete: ütközhetünk egy másik csillagrendszerrel (az Androméda-galaxissal) vagy beszippanthat egy fekete lyuk, tudhattuk meg.
Maia Morgenstern visszatalált zsidó gyökereihez
Fotó: Toró Attila
Maia Morgenstern az ország egyik legismertebb színházi és filmszínésznője, számos hazai és nemzetközi díj és kitüntetés birtokosa. Legismertebb szerepe Jézus anyjának alakítása Mel Gibson A Passió című filmjében. Ő arról beszélt, hogyan próbálták szülei kíméletből elhallgatni előtte zsidó elődeinek traumáit, kultúráját, nyelvét (vagy talán csak azért, hogy maguknak se kelljen gondolni a fájdalmas múltra),
Ez akkor történt, mikor a színészeti főiskolára való első sikertelen felvételije után újra megpróbálta, ezúttal az Állami Zsidó Színházba, ahol viszont jiddisül előadott produkcióval kellett felvételiznie. A nyelvvel visszatalált a gyökerekhez és békét kötött velük.
Maia Morgenstern és a műsorvezetők: kollégák egymás között
Fotó: Toró Attila
Gabriela Chirila sepsiszentgyörgyi jógaoktató színészként kezdte karrierjét: egy testenkívüli élmény hatására döbbent rá, hogy
Általa talált rá saját gyökereire és újra kötődni tudott szülővárosához, Sepsiszentgyörgyhöz is, ahol most igazából otthon van.
Kapcsolatokból születünk, kapcsolatokban sérülünk és kapcsolatokban gyógyulunk, vallja Diana Lupu pszichoterapeuta. Mint elmesélte, ő Anton Ego-ként megtestesített, örökké elégedetlen, kritikus és követelőző belső hangja miatt szomorúnak és gyökértelennek kezdte érezni magát, de az élete feletti hatalmat azzal szerezte vissza, hogy felerősítette a kíváncsiság, a megbecsülés és a hála kezdetben halk és gyenge hangját, azt alapvető gyakorlattá tette a mindennapjaiban.
Túróczi Ildikó
Fotó: Toró Attila
25 évig volt ozsdolai háziorvos Túróczi Ildikó, aki – amíg megtehette – leásott a tünetek mögött megbúvó történetekhez, a gyökerekhez. Majd mikor ez itthon lehetetlenné vált, mert a rendszer belefullasztotta az adminisztratív munkába,
Azóta – tehát 12 éve – szabadúszó. Előadásában, mint élményeiben is, egymásra csúsztak az otthoni, gyermekkori és a szudáni faluban átélt helyzetek, hangulatok, megajándékozva őt a gyökerek erejének megérzésével.
– osztotta meg megtapasztalt igazságát.
Három osztállyal is tudott jó érzéseket és gondolatokat átadni az Almási-barlangnál élő parasztlegény
Fotó: Toró Attila
Végül Vásárhelyi Jób Barna lépett a színpadra, kakukktojásként az összes tanult előadó között, hiszen csak három osztályt végzett el, most pedig 22 éves. Rendkívül mostoha körülmények között, mostoha anyával és durva, sokszor részeg apával nőtt fel a Vargyas-szorosban, gyermekkorának élményei szó szerint húsba vágóak:
Barna öccsével együtt egész nap dolgozott a ház körül, az állatokra vigyáztak, majd kamaszként szinte meztelenül kellett világgá futnia, hogy apja ne ölje meg. Ehhez képest egy lány megismertette vele az addig ismeretlen melegséget, a valahova tartozás érzését, az érzések, gondolatok megosztásának felemelő élményét, amit a családnak kellett volna nyújtania.
Vásárhelyi Jó Barna, aki húszévesen gyökerezett le gyermekkorának színhelyén
Fotó: Toró Attila
Később külföldre vetődött, ott dolgozott. Most saját lábán áll, öccsét is neveli, iskoláztatja,
Megtalálta erejének, ambíciójának forrását egy világháborúban hadvezérségig jutó elődjében, és ugyanott, ahol sanyarú gyermekkorát élte, most kiteljesedett, a maga erejében és jövőjében bízó felnőttként él.
Élettörténetének naturalista vonásai nagy hatással voltak a közönségre, de éppúgy magabiztos kiállása és életkedve, ambíciója, vélhetően üzenete is célba ért, mely szerint „az élet ajándék”: a legnagyobb tapsot kapta minden előadó közül.
A nyolcadikosok országos vizsgáján és az érettségin közreműködő tanárok fizetése változatlan marad, azaz a 2024-ben megállapított fizetést kapják idén is, de ez Maros megyében egyelőre nem okozott fennakadást a jelentkezéseknél, van elég javítótanár.
A felhőszakadások és viharok miatt kibocsátott másodfokú riasztás miatt néhány órával elhalasztják pénteken a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vízesés közötti szakaszának forgalom előtti megnyitását – jelentette be csütörtökön Cristian Pistol.
Adrian Papahagi egyetemi docens csütörtökön közölte, hogy Eugen Tomac kijelölt kormányfő felkérésére „elviekben” vállalta, hogy a technokrata kormány kulturális minisztere legyen, a jelenlegi helyzetben azonban úgy döntött, hogy visszalép.
Első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) az ország nagy részének folyóvizeire.
A romániaiak több mint fele biztos abban, hogy a biztonságról vagy háborúról szóló hírekben meg tudja különböztetni a valós információkat a hamisaktól – derül ki az Informat.ro és az INSCOP Research csütörtökön ismertetett felméréséből.
Módosította a Kovászna megyei Kereskedelmi és Iparkamara a vezető vállalkozások díjazási rendszerét, abból a meggondolásból, hogy egyes mutatók alapján sok cég eddig kizáródott a versenyből.
Összehangolt félretájékoztatási kampány zajlik a Facebookon az új közalkalmazotti bértörvény tervezetével kapcsolatban – állapította meg csütörtökön Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette ki csütörtökön Ilie Bolojan.
Elfogtak a hatóságok egy nemzetközi körözés alatt álló ukrán állampolgárt a Calafat-Vidin híd díjfizető állomásának közelében, aki több mint 300 ezer eurót rejtett el egy kisbuszban.
Medve ólálkodott Marosszentgyörgyön, Hargita megyében pedig néhány órán belül több Ro-Alert figyelmeztetést is kiadtak.
szóljon hozzá!