
Várost ábrázoló 3D-s makett. Sepsiszentgyörgy központját is hasonlóan jelenítenék meg. Illusztráció
Fotó: Pál Árpád
A városközpontot formázó, vakoknak és gyengénlátóknak segítő makett elkészíttetését tervezi a sepsiszentgyörgyi Rotary Klub.
2017. április 18., 17:522017. április 18., 17:52
A tervek szerint a belváros makettjét bronzból öntik ki, a mintegy másfél négyzetméteres makettet egy kilencven centiméteres talapzatra helyezik, 1:600 léptékben jelenítik meg a központi épületeket, például a legmagasabb ingatlan, a Bodok szálló mintegy 15 centiméteres lesz.
Az alkotást a polgármesteri hivatal elé helyezik ki, elsősorban a vakoknak, a gyengén látóknak segít majd abban, hogy fogalmat alkossanak arról, miként fest Sepsiszentgyörgy központja, de a turisták is eligazodhatnak a főtéren ennek segítségével. A makett ugyanakkor önmagában díszítőeleme lehet a térnek.
A Rotary Klub már elkezdte a gyűjtést a mintegy tízezer eurós beruházásra. Farkas Bertalan magyar űrhajós 25 példányt ajánlott fel az életrajzi könyvéből, ennek a bevételét a makettalapba tették.
Németh Csaba a kezdeményezés ötletgazdája, a klub tagja és korábbi elnöke lapunknak elmondta, folytatják a gyűjtést,
első lépésben 3D-ben modellezik a város központját, majd agyagból formázzák meg, és végül kiöntik bronzból a makettet.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.
Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.
Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.
Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
szóljon hozzá!