Hirdetés
Hirdetés

Tamás Sándor az úzvölgyi helyzetről: „a mi házunkat akarják telekkönyvezni”

Tamás Sándor •  Fotó: Kocsis B. János

Tamás Sándor

Fotó: Kocsis B. János

Kihelyezett munkaülést tart június 6-án, csütörtökön 16 órától az Úzvölgyében Kovászna Megye Tanácsa, jelentette be a keddi sajtótájékoztatóján Tamás Sándor az önkormányzat elnöke.

Bíró Blanka

2019. június 05., 10:002019. június 05., 10:00

Mint részletezte, a kezdeményezéshez az RMDSZ önkormányzati képviselőihez a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) frakciói is csatlakoznak. Az ülést a Székelyföldi Önkormányzati Tanács döntése értelmében tartják, ami szerint a székelyföldi települések önkormányzatai szimbolikusan tartanak kihelyezett munkaüléseket az Úzvölgyében. Itt

nyilatkozatot fogadnak el, amelyben kérik a hadi temető eredeti állapotának visszaállítását.

Hirdetés

A tiltakozó levelet a kormánynak, az államelnöki hivatalnak, az Európai Unió tagállamainak, az Amerikai Egyesült Államok és Oroszország bukaresti nagykövetségeihez is elküldik.

Idézet
Nem a konfliktust keressük. Bejöttek a mi házunkba és azt telekkönyvezni akarják. Száz év alatt sok mindent elvettek tőlünk: földet, erdőt, házat, de temetőt még nem. Nem tartották be sem a nemzetközi egyezményeket, sem a kétoldalú megállapodásokat, szerződéseket, sem az építkezési engedély kiváltására vonatkozó szabályozásokat.

Nem az ellen vagyunk, hogy az elesett román katonáknak ne legyen emlékhelye, de nem lehet létező temetőben, beazonosított sírhelyekre ráépítkezni. Ez ellen jogi és politikai eszközöket is bevetünk, az erőszakot semmiképpen nem. Bízunk benne, hogy a jogainkat így tudjuk érvényesíteni” – mondta el újságírói kérdésre Tamás Sándor.

Sepsiszentgyörgy önkormányzata május 28-án ülésezett az Úzvölgyében, a magyar önkormányzati képviselők vettek ezen részt.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
Hirdetés