
Képünk illusztráció
Fotó: Veres Nándor
A sepsiszentgyörgyi Őrkő melletti kőbánya és a környékének a kitakarítását kezdeményezi a GAL Sepsi Egyesület és a partnerszervezetei.
2019. április 02., 22:032019. április 02., 22:03
Az egyesület szemétgyűjtő akciósorozatot indít a város külterületein, ennek az első felvonása az egykori kőbánya és a közvetlen környezetének a takarítása április 12-én és 13-án.
Biztosítanak kesztyűt, védőmaszkot, lapátot szemeteszsákot, szendvicset és ivóvizet. Az önkéntesek között kisorsolnak Mike Parker’s Trio Theory április 13-ai dzsesszkoncertjére egy belépőt. A köztisztasági, szelektív hulladékgyűjtési akciót havonta megismétlik a helyi lakosság bevonásával, a város más kritikus helyszínein is.
illetve a további tennivalókat. Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület (Sepsi GAL) a következő öt évben hétmillió eurót pályáztat ki a társadalom perifériájára szorult közösségek felzárkóztatását segítve.
Sepsiszentgyörgyön három helyszínt azonosítottak be: Szépmezőn, az Őrkő és a Csíki negyedben mélyszegénységben élők gondjait próbálják orvosolni. A tervek szerint idén kiszerződik a hétmillió eurót, jövőben kezdődik a kivitelezés, ami három évet tart. A fejlesztési stratégia alapján az Őrkőn utat, víz- és csatornahálózatot, parkot, játszóteret, integrált közösségi központot, szociális lakásokat, óvodát és vizesblokkot építenek, a Csíki negyedben integrált közösségi központ létesül, Szépmezőn új óvodát, közösségi központot, játszóteret építenek, lakásokat újítanak fel.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!