
Képünk illusztráció
Fotó: Gecse Noémi
Alig több mint egy hétig igényelhető még a Szülőföldön magyarul program oktatási-nevelési támogatása.
2021. szeptember 21., 20:472021. szeptember 21., 20:47
Augusztusban is állandó jelleggel érkeztek a támogatási kérelmek, az iskolakezdéssel pedig megnövekedett a beküldött igénylések száma: jelenleg körülbelül 54 ezer kérelem érkezett be, és még több pályázóra számítanak a szeptember 30-ai határidőig.
Idén újdonság, hogy a felsőoktatásban résztvevő hallgatóknak szánt támogatás értékét megnövelték, ezzel – bár még nem mindenhol kezdődött el az oktatás –
– tudatta Ady-Kovács-Ferenczi Noémi programkoordinátor.

Jóval több egyetemista érdeklődik a Szülőföldön magyarul program iránt, az RMPSZ programkoordinátora szerint a korábbi évek esetlegességéhez képest idén már célzottan kérdeznek rá a támogatásra a hallgatók. Nem csoda, ettől az évtől többet kapnak.
A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) munkatársa elmondta, noha tavaly a korlátozások a kérelmek feldolgozásának hatékonyságára is hatással voltak,
Vélhetően decemberre sikerül befejezniük a több tízezer kérvény összesítését, majd januárban kerülhet sor az esetlegesen hiányzó iratok pótlására.
Legkésőbb szeptember 30-ig lehet még postán feladni a Szülőföldön magyarul pályázat támogatási kérelmeit, az igénylési űrlap és bővebb információ a szulofoldonmagyarul.ro honlapon olvasható.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!