Hirdetés
Hirdetés

Szolidárisnak kellene lenni azokkal, akiket napi szinten érint a medveprobléma

Az ország legtöbb lakóját nem érinti a medveprobléma, de Antal Árpád és Tamás Sándor szerint szolidárisnak kell lenni azokkal, akiknek naponta megkeserítik az életét a medvék. Képünk illusztráció •  Fotó: Beliczay László

Az ország legtöbb lakóját nem érinti a medveprobléma, de Antal Árpád és Tamás Sándor szerint szolidárisnak kell lenni azokkal, akiknek naponta megkeserítik az életét a medvék. Képünk illusztráció

Fotó: Beliczay László

Napirenden kell tartani a medvekérdést, hogy legyen Tánczos Barna környezetvédelmi miniszternek társadalmi támogatottsága, tudja a kormányban képviselni az ügyet – jelentette ki Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármester csütörtöki sajtótájékoztatójukon.

Bíró Blanka

2021. július 01., 18:192021. július 01., 18:19

Tamás Sándor szerint az a gond, hogy a kormány többi tagja nem áll ki medveügyben a környezetvédelmi miniszter mellett, mert

nem olyan térségből érkeznek, ahol ezzel a problémával szembesültek volna.

Elmondása szerint Romániában a lakosság 80 százaléka azt a „furcsa” álláspontot képviseli, hogy nem szabad beavatkozni a medvék életébe, és a fennmaradó 20 százalék tapasztalja, hogy nehéz a medvékkel együtt élni.

Idézet
Többek között Argeș, Buzău, Neamț, Kovászna, Hargita, Brassó, Prahova megyékben naponta találkoznak a medvével, ám az ország többi térségében nem érzékelik ezt a problémát, sőt az európai országok többségében sem, ahol a gazdák nyomására kiirtották a medvéket, azóta felnőtt két nemzedék, akik csak plüssmacit és tévémackót láttak.

Most is visszautasították az ajánlatot, hogy vegyenek át medvéket – részletezte Tamás Sándor. Hangsúlyozta, hogy kormánydöntésre van szükség ebben a kérdésben. Szerinte koalíciós döntés kell szülessen, hiszen Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettes így kezeli a kérdést. Tamás szerint a háromszékiek aggódnak, hogy

ha a miniszterelnök meghátrál, leválthatja a környezetvédelmi minisztert.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere rámutatott, hogy

a medveprobléma valóban az ország lakosságának 20 százalékát érinti, ám a 80 százalék szolidáris kell legyen azokkal, akiknek az életét veszélyezteti a medve.

Szélsőséges politikai döntés volt, amikor 2016-ban megszüntették a kilövési kvótát, ennek az árát ártatlan emberek fizetik meg– hangoztatta az elöljáró. Most a politikai döntést a koalíció és a kormány kell meghozza, mert ellenkező esetben a civil szervezetek egy része a környezetvédelmi miniszter ellen hangolja a közvéleményt.

Idézet
Ez nem egyszerű, hiszen a Tánczos Barna elleni aláírásokat éppen a miniszterelnök tanácsosa kezdeményezte

– mutatott rá Antal Árpád. Kifejtette, egyértelmű, hogy az Artúr-medve körüli cirkusz a medvevadászat elleni felépített kampány volt, hiszen annak a medvének, amely Sepsiszentgyörgy közelében rátámadt egy szaladó férfira, senki nem tudja a nevét.

Idézet
Az államnak érték a medve, el kell döntenie, hogy mit kezd ezzel az értékkel. Jogos döntés, ha nem akar a vadászatból bevételt, de akkor a vadgazdálkodást az állam kell finanszírozza. Ha a vadgazdáknak nem lehet bevételük, az állam kell kifizesse azokat, akik vigyáznak a medvére

– szögezte le Antal Árpád.

Hirdetés

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
2026. november 07., szombat

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást

Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.

Átalakítaná a kormány a földgázár-támogatást
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is

Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.

Újraindíthatják a cernavodai atomerőmű 2-es blokkját is
2026. november 07., szombat

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki

Több mint 1500 bírságot szabtak ki az október 26. és november 1-je közötti héten az autópálya-rendőrök, főként a biztonsági öv használatának elmulasztása és gyorshajtás miatt.

Nem kapcsolták be az övet, vagy túl gyorsan hajtottak – több mint 1500 bírságot szabtak ki
2026. november 07., szombat

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében

Átfogó közúti ellenőrzésekre lehet számítani novemberben Hargita megyében: a rendőrök a személyszállításra vonatkozó szabályok betartását, a járművek műszaki állapotát, a téli felszerelések meglétét és a közlekedési szabályok betartását is vizsgálják.

A téli gumikat is ellenőrzik Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén

Az év első kilenc hónapjában 100 975 új vállalkozást jegyeztek be Romániában, 8,94 százalékkal kevesebbet, mint 2025 azonos időszakában – derül ki az Országos Cégnyilvántartási Hivatal (ONRC) szombaton közzétett adataiból.

Az egyik székelyföldi megyében indult a legkevesebb új vállalkozás az idén
2026. november 07., szombat

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában

Fagyos reggelre ébredtek szombaton Székelyföld lakói: Csíkszeredában mínusz 8,3 Celsius-fokot mértek, de a térség több településén is jócskán fagypont alá süllyedt a hőmérséklet.

Az ősz eddigi leghidegebb reggele Csíkszeredában
2026. november 06., péntek

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ

Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.

Tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen az RMDSZ
Hirdetés