Hirdetés
Hirdetés

Szociális központban élőknek gyűjtenek a középiskolások

•  Fotó: Kézdiszéki Középiskolások Szövetsége

Fotó: Kézdiszéki Középiskolások Szövetsége

Adományokat gyűjt a Kézdiszéki Középiskolások Szövetsége (KÖSZ) a kézdivásárhelyi Szentkereszty Stephanie Szociális Központban élők számára. A gyűjtés célzottan működik, ezért több mindent elfogadnak.

Szabó Barbara

2024. december 04., 17:282024. december 04., 17:28

A KÖSZ már harmadik alkalommal szervezi meg az adománygyűjtést a Szentkereszty Stephanie Egyesülettel közösen. Idén azonban annyiban eltér az akció az eddigiektől, hogy most már pontos listájuk van azon személyekről, akiket meg akarnak ajándékozni karácsony alkalmával.

Idézet
Van egy 34 személyes listánk azokról, akik máshonnan nem szoktak adományokat kapni, így idén mi célzottan nekik gyűjtünk. A listán 5-65 év közötti rászorulók szerepelnek, így szinte bármit elfogadunk, amit az adakozók adni szeretnének”

– jelezte megkeresésünkre a KÖSZ részéről Vargyasi Bálint.

Hirdetés

Mint mondta, lehet adományozni gyermekeknek tanfelszerelést, játékokat, könyveket, de a felnőttek részére ruhákra is számítanak, azonban elfogadnak bármit, amit az adakozók megfelelő ajándéknak gondolnak.

Szeretnék, ha mindenkinek tudnának csomagot készíteni, aki a listán szerepel.

Az adományokat december 16-ig fogadják a Dr. Csiha Kálmán Református Kollégiumban (presbitereknek lehet átadni), a Nagy Mózes Főgimnáziumban és a Bod Péter Tanítóképzőben. Céljuk, hogy ez a lista bővüljön addig, ezért érdemes a Facebook-oldalukon tájékozódni.

Mivel a csomagokat a fiatalok állítják majd össze, ezért nem kell a csomagolásra nagyobb hangsúlyt fektetni, nem kell meghatározni, hogy hány éves és milyen nemű személynek szánják; a cél csupán az, hogy minél több kedves tárgy érkezzen be a fiatalokhoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés