
Fotó: Tuchiluș Alex
Ünnepélyes keretek között tette le a hivatali esküt az ötödik mandátumát kezdő Antal Árpád polgármester, valamint a júniusi választások nyomán mandátumot nyert képviselő-testületi tagok a sepsiszentgyörgyi önkormányzat hétfői alakuló ülésén.
2024. október 21., 18:582024. október 21., 18:58
Az eseményen jelen volt Ráduly István prefektus, Tamás Sándor megyeitanács-elnök és Miklós Zoltán parlamenti képviselő, valamint a polgármesteri hivatal több osztályvezetője. Az alakuló ülést Kulcsár Tünde főjegyző a tanács megalakulására vonatkozó prefektusi rendelet felolvasásával nyitotta meg.
Ezután szólaltak fel a meghívott politikusok, elsőként Tamás Sándor, aki Szun Ce ókori kínai író, hadvezér és filozófus egyik olyan tanácsát idézte, amely az ő és Antal Árpád tevékenységét is meghatározta: eszerint
Az elmúlt években a helyi tanácsban, a háromszéki közösségen belül és a helyi demokratikus román erőkkel is ezen összhang megteremtésén ügyködtek, mert ahol az előbbi hiányzik, ott a nagy ügyek sem haladnak, ahol viszont megvan az összhang, ott látszata is van a sok és nehéz munkának – fejtegette a megyei önkormányzat elnöke.
Tamás Sándor szerint az összhang megteremtése eredményezheti a nagy dolgok megvalósulását
Fotó: Tuchiluș Alex
Mindezeket a főtér átalakításával, a terelőút átadásával, a városszéli nagy sportlétesítményekkel, és az egyetemépítéssel példázta, a megyei beruházások közül pedig többek között a erdővidéki útépítést vagy a Székely Nemzeti Múzeum felújítását emelte ki.
– jelentette ki Tamás Sándor.
Az alakuló ülésen a 21 megválasztott tanácsosból 19 volt jelen, egy újonnan bejutott önkormányzati képviselő hiányzott, a polgármesterként megválasztott, a tanácsosi funkciójáról lemondó Antal Árpád helyett bejutó Csutak Tamás mandátumának érvényesítésére pedig a következő napokban kerülhet sor.
Ráduly István prefektus felügyelte a megalakulási procedúrát
Fotó: Tuchiluș Alex
Ráduly István prefektus a maga során először románul, majd magyarul gratulált a tanácsosoknak, és ismertette a követendő procedúrát, mely szerint
A tanácsosok, akiknek a bíróság október 10-én érvényesítette a mandátumát, sorban letették az esküt, majd Ambrus Fruzsina ugyanerre kérte fel Antal Árpád polgármestert is, miután felolvasta az ő mandátumát igazoló bírósági végzést.
Az eskületételt állva hallgatták végig a jelenlevők
Fotó: Tuchiluș Alex
Antal elmondta, tizenhat éve, 33 évesen lépett jelenlegi tisztségébe, akkor és azóta is
annak ellenére, hogy a sikertörténetek mögött a közigazgatásban embertelen mennyiségű munka van, de ugyanúgy „szélmalomharc, hátbaszúrások, DNA, kelepcék, aknák is”.
Az elkerülőutat, az átalakított főteret, a városszéli nagy sportlétesítményeket, az új és felújított óvódákat, bölcsődéket és iskolákat, a megvásárolt dohánygyárat sikerként leltározta, de leginkább a városban uralkodó és székelyföldi viszonylatban kiemelkedő jó hangulatot értékelte.
Az ember nem csak azért felelős, amit tesz, hanem azért is, amit nem tesz meg – idézte Lao Cet a polgármester
Fotó: Tuchiluș Alex
A polgármester kifejtette: büszke csapatára, és megígérte, a helyi önkormányzat nem fog visszaélni abszolút többségével (a képviselő-testületet kizárólag RMDSZ-es tanácsosok alkotják – szerk. megj.).
– ígérte.
„Szintet akartunk lépni és szintet fogunk lépni” – jelentette ki Antal, és ehhez kérte az új tanács együttműködését és segítségét.
A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.
Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
szóljon hozzá!