
Minden szükséges élelmiszer itt van 70 kilométeren belül, csak élni kell a fogyasztás lehetőségével
Fotó: Beliczay László
Napjainkban egyre nagyobb figyelem fordul a helyi termékek értékesítésére és fogyasztására, ám a multinacionális cégekkel így is nagyon nehéz felvenni a kereskedelmi versenyt. Ezért is kezdeményezett a Civitas Alapítvány és az Erdélyi Gyógynövénykert Egyesület egy támogató jellegű projektet a gyógynövénytermesztők megsegítésére és fejlesztésére.
2022. október 27., 20:262022. október 27., 20:26
2022. október 27., 20:282022. október 27., 20:28
A multicégek piacgazdaságával minden kisvállalkozónak nehéz felvennie a harcot, a sorból pedig az úgynevezett füvesemberek sem maradnak ki. A gyógynövénygyűjtők és helyi termelők megsegítésére, illetve képzésére kezdeményezett projekt által a székelyföldi gyógynövényeket és az azokból született készítményeket szeretnék népszerűsíteni, hogy méltó helyet tudjanak elfoglalni a piacon.
A harminc hónap alatt
amelyben Macalik Ernő biológus, Csibi Imre orotvai gyógyító és Pálfalvi Pál botanikus életművéből mutatnak be szemelvényeket – magyarázta a programot ismertető sajtótájékoztatón Bákai Magdolna, a kezdeményezés egyik képviselője.
Fotó: Beliczay László
A Civitas Alapítvány immár harminc éve olyan fejlesztéseket helyez fókuszba és alkalmaz, amelyek a helyi közösségeket mozgósítják és serkentik együttműködésre – jegyezte meg Kolumbán Gábor, a szervezet vezetője. Elmondása szerint az alapítvány a hagyományos termelést támogatva több képzést is tartott, legutóbb például gyümölcstermesztéssel kapcsolatosan zajlott egy kurzus. Mint kifejtette,
Egy kezdeményezés már meg is született az említett projekten kívül, ugyanis létrehoztak Székelyudvarhelyen egy gyógynövényes boltot, amely a Helyénvaló nevet kapta, ide számos olyan termelőtől kapnak gyógynövényes termékeket, akinek a piaci elhelyezkedésben kellett segítség. „Ez egy nagy szabadságharc a multicégek ellen, amelyek ellehetetlenítik a kisvállalkozókat” – jelentette ki.
Fotó: Beliczay László
Orbán Árpád, a projekt vezetője szerint több száz kisebb manufaktúra van, amit otthonról üzemelnek helyi termelők. Elmondása szerint
A számadatok szerint a közel két és fél éves projektre 250 ezer svájci frank értékű támogatás érkezett, továbbá a Norvég Alap, a Bethlen Gábor Alap és Hargita Megye Tanácsa is nagyban támogatta a kezdeményezést.
Fotó: Beliczay László
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem egyik kutatása során a Kárpát-medence összes szegletéből vizsgált be borsmentapéldányokat. A kutatás elsősorban arra összpontosított, hogy a növénynek melyik vidéken a legerősebb az illóolaj-tartalma. E tekintetben a leggyengébbnek az alföldön talált borsmenta bizonyult, míg a legmagasabb értéket a székelyföldi havasokban talált példányokban mutatták ki – ismertette Flórián Albert, a Halasági Csibi Egyesület képviselője, egyben az orotvai gyógyító Csibi Imre unokája.
Fotó: Beliczay László
Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.
Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.
Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.
Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.
A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.
Az energiaügyi minisztérium átalakítaná a rászoruló fogyasztók támogatási rendszerét, és fokozatosan készítené elő a földgázpiac liberalizálását – jelentette ki szombaton Csernavodán Dumitru Chisăliță.
Ha a Duna vízszintje még legalább 10–15 centiméterrel emelkedik, elképzelhető a csernavodai atomerőmű 2-es blokkjának újraindítása is – közölte szombati csernavodai látogatásakor Dumitru Chisăliță energiaügyi miniszter.
1 hozzászólás