Színes rendezvénysorozattal jubilál a sepsiszentgyörgyi Népzene- és Néptánctalálkozó

•  Fotó: Dusa Gábor

Fotó: Dusa Gábor

Idén immár 30. alkalommal szervezik meg a nagy hagyománynak örvendő Népzene- és Néptánctalálkozót Sepsiszentgyörgyön. A rendezvény fő programsorának ez alkalommal a Sepsi Aréna ad otthont, november 10-én.

2018. október 30., 16:062018. október 30., 16:06

2018. október 30., 16:062018. október 30., 16:06

A rendezvény médiapartnere a Székelyhon

A jubiláló találkozó november 9-én veszi kezdetét a Tamási Áron Színház nagytermében, ahol este 7 órától a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon – Hommage à Kodály Zoltán című előadását nézhetik meg az érdeklődők. Az eseményt követően táncház is lesz a színház előcsarnokában, ahol

a magyarpalatkai, a Kedves, a Tokos, a Folker és a házigazda Heveder zenekarok gondoskodnak a jó hangulatról.

•  Fotó: Dusa Gábor Galéria

Fotó: Dusa Gábor

A 30. Népzene- és Néptánctalálkozó fő programsorára november 10-én gazdag, minőségi kínálattal várnak minden korosztályt. A délelőtt folyamán bemutatkoznak a Kovászna megyei gyermek és ifjúsági néptáncegyüttesek, gyermekkoncertet tart a Kolompos együttes, továbbá lesznek kézműves foglalkozások és gyermekjátékok is.

A találkozó programjában ugyanakkor helyet kap a Forrásvidéken című multimédiás kiadvány bemutatója, az 5. Székelyföldi Legényesverseny, de lesz kézműves vásár,

jótékonysági nagykoncert öreg zenészek megsegítésére is, nem utolsó sorban ki lehet majd próbálni a virtuális Hagyományok Házát. A rendezvény ideje alatt Ádám Gyula fotóiból készült tárlat is lesz a helyszínen, illetve Kallós Zoltán Alapítvány által felállított fotókiállítást is megnézhetik az érdeklődők.

•  Fotó: Dusa Gábor Galéria

Fotó: Dusa Gábor

Az esti ünnepi gálaműsor részeként színpadra lépnek a meghívott hagyományőrzők, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes is, majd a Magyar Állami Népi Együttes mutatja be a Megidézett Kárpátalja című produkcióját. Ezt követően újra táncházzal és folkkocsmával várják az érdeklődőket, ahol szintén a magyarpalatkai, a szászcsávási, a Kedves, a Tokos, a Folker és a házigazda Heveder zenekarok muzsikálnak. A táncház szombat este a Sepsi Arénában, párhuzamosan több teremben zajlik majd.

Jegyinformációk
A 30. Népzene- és Néptánctalálkozóra a következő jegyvásárlási lehetőségek adottak:
→ online a www.biletmaster.ro oldalon;
→ október 29-től a sepsiszentgyörgyi Központi Jegyirodában;
→ november 10-én a helyszínen, a Sepsi Arénában.
A Központi Jegyiroda nyitva tartási rendje: hétfőtől csütörtökig 10-16 óra között, pénteken 11-13 óra között. Telefonszám: 0267-312 104.

•  Fotó: Dusa Gábor Galéria

Fotó: Dusa Gábor

Jegyárak:
♦ Péntek/ Magyar Állami Népi Együttes – Tánckánon: 30 lej / 15 lej*
A jegy tartalmazza a pénteki esti táncházat is!
Kedvezményes jegyet csak a jegyirodában lehet vásárolni.
♦ Szombat / Elővételben Napijegy: 30 lej / 15 lej*
Érvényes a Sepsi Arénában zajló összes programra.
Tartalmazza az esti táncházat!
Kedvezményes jegyet csak a jegyirodában lehet vásárolni.
♦ Szombat / Helyszínen:
• 30 lej / 15 lej* – Napijegy
Érvényes a Sepsi Arénában zajló összes programra.
15:00 óra utáni megvásárlás esetén nem tartalmazza az esti táncházat!
• 20 lej / 10 lej* – Belépés 10:00-15:00 óra között
A kapott karszalaggal 15:00 óra után is lehet tartózkodni az Arénában, távozás esetén azonban érvényét veszíti (azaz nem lehet távozni majd visszajönni egy 15:00 óra utáni programra).
♦ Péntek-szombat / Táncházak: 10 lej
* Kedvezményes jegy diákoknak és nyugdíjasoknak.

Szervezők: Háromszék Táncegyüttes, Lajtha László Alapítvány
Támogatók: Kovászna Megye Tanácsa, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Emberi Erőforrás Támogatáskezelő – Csoóri Sándor Alap, Bethlen Gábor Alap
A szervezők fenntartják a programváltozás jogát!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ

A Duna vízhozama a következő napokban is jóval elmarad a novemberi sokéves átlagtól – derül ki az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) vasárnap közétett előrejelzéséből.

Alig emelkedik a Duna vízhozama, a csernavodai atomerőmű második blokkjának sorsa is ettől függ
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten

Akár mínusz 11 Celsius-fokig is süllyedhet a hőmérséklet hétfőre virradóan Székelyföldön, de az ország szinte egész területén fagypont alatti értékekre kell számítani. A jövő hét közepétől azonban országszerte jelentős felmelegedés várható.

Drasztikus változás áll be az időjárásban jövő héten
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

Gépjárművezetői engedély nélkül vezetett az a 45 éves szentábrahámi férfit, akit szombaton megállítottak a rendőrök.

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták
2026. november 08., vasárnap

Jogosítvány nélkül vezetett, elkapták

2026. november 08., vasárnap

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében

Vasárnap légi közúti ellenőrzéseket tartanak Hargita megyében, így érdemes betartani a forgalmi szabályokat.

Helikopterből figyelik a forgalmat Hargita megyében
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb

Beköszöntött a téli hideg Székelyföldre: vasárnapra virradóra Csíkszeredában mínusz 10,5 Celsius-fokig süllyedt a hőmérséklet, de Maroshévízen és Gyergyóalfaluban is mínusz 8 fok alatti értékeket mértek.

Fagyos reggelre ébredt Székelyföld, Csíkszeredában volt a leghidegebb
2026. november 08., vasárnap

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát

Életét vesztette egy turista a Retyezát-hegységben, miután megcsúszott egy jeges szakaszon és lezuhant – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Hunyad megyei hegyimentő-szolgálat.

Holtan találták meg a jeges hegygerincről lezuhant turistát
2026. november 08., vasárnap

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak

A lengyel hatóságok eddig nem erősítették meg, hogy román állampolgárok is lennének a krakkói főtéren elkövetett fegyveres támadás áldozatai között – tájékoztatott szombat este a román külügyminisztérium.

Külügyminisztérium: nincsenek román áldozatai a krakkói fegyveres támadásnak
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, kell-e fizetni a laborvizsgálatokért a magánklinikákon
2026. november 07., szombat

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei

Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.

Kalibáskő, a természet alkotta „kunyhó” | Erdély kincsei
2026. november 07., szombat

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG

Az eMAG forgalma meghaladta az 1,041 milliárd lejt az idei fekete pénteken, és 55 millió lejjel felülmúlta a tavalyit – közölte szombaton az online áruház.

Fekete péntek: több mint egymilliárd lejes forgalmat bonyolított az eMAG
Hirdetés