
A zeteváraljai víztározónál a HVIM által tavaly első ízben megrendezett Székely Sziget helyszínt váltott s ebben az esztendőben a Kézdivásárhely melletti Fortyogófürdőre kerül át. Udvarhelyszéken pedig az idén Székely félSziget néven tartanak rendezvényt a Székely Pajzs Egyesület szervezésében.
2010. május 14., 16:382010. május 14., 16:38
2010. május 15., 14:502010. május 15., 14:50
A tavaly még egységes fesztivál különválására Waum Péter, aki az idén bejegyzett Székely Pajzs Egyesület vezetője, az I. Székely Sziget egyik volt szervezője, egy nemrégiben tett nyilatkozatában kifejtette: a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalommal (HVIM) megszakították a korábbi együttműködést, ezért van a „fél” szónyi változás az idei fesztivál nevében.
A HVIM által létrehozott Székely Sziget fesztivál – mely a 2000-es Millenium évében indított és azóta tizedik éve, egyre növekvő sikernek örvendő Magyar Sziget nemzetépítő missziójának kíván a folytatója lenni a Székelyföldön és Erdélyben – új helyszínen, de tovább él, és immáron másodjára kerül megrendezésre a Kézdivásárhely melletti Fortyogófürdőn – informált Lokodi Ferenc Attila, a HVIM partiumi és erdélyi szervezeteinek elnöke, aki a változás kapcsán a HVIM országos vezetőségének véleményét tolmácsolva elmondta: a Székely Sziget helyszínének módosítására néhány szervező megbízhatatlansága miatt került sor, akik nem tartották be a mozgalom alapvető szabályait és nem számoltak el az I. Székely Sziget költségeivel.
Waum Péter érdeklődésünkre elmondta: a tavalyi fesztivál el nem számolt költségvetésével kapcsolatos felvetéseket bosszúállásnak tekinti. A román alkotmány szerint hivatalosan bejegyzett Székely Pajzs Egyesület politikamentesen, kimondottan, csak a székely kultúrára kívánja fektetni a hangsúlyt, nem akarnak együttműködést a HVIM-el és nem kívánják meghívni Toroczkai Lászlót, mivel véleményük szerint nem tud érdemlegeset mondani az ittenieknek – fogalmazott Waum.
A külön utakra tért szervezők mindkét helyszínen színvonalas és változatos programokat ígérnek az érdeklődőknek.
A Székely félSziget programja
A Székely Pajzs Egyesület által július 2-án és 3-án rendezett fesztivál meghívottjai: a Dobogókő együttes, a nemzeti hip-hopot játszó FankaDeli rapper, a H-599 történelmi rockbanda, valamint Szakács Gábor és zenekara. Előadók: dr. Magyar Gábor, dr. Bakay Kornél, Szakács Gábor, Friedrich Klára és vitéz Siklósi András. A rendezvénnyel kapcsolatban a szervezők fenntartják a változtatás jogát. Bővebben a www.szekelypajzs.ro honlapon.
A II. Székely Sziget programja
A Kézdivásárhely melletti Fortyogó-fürdőn július 9-én és 10-én sorra kerülő második Székely Sziget a tervek szerint magas színvonalú programokkal várja az érdeklődőket a következő témakörökben: hagyományőrzés, kézműves foglalkozások, őseink által ránk hagyott fegyverekkel való megismerkedés, íjászat, koncertek, gyereksarok, rovásírás oktatás, filmvetítések, néptánc, harcművészet. Zenekarok: Fejbőr, Magozott Cseresznye, Romantikus Erőszak, Titkolt Ellenállás, Palmetta, Oi-Kor, FankaDeli, Moby Dick, Acab, H-599. Előadók: Izsák Balázs, az SZNT elnöke, Raffay Ernő történész, Toroczkai László, a HVIM tiszteletbeli elnöke és Zagyva György Gyula magyarországi parlamenti képviselő. Bővebben a www.szekelysziget.hu honlapon.
Kalibáskőről sokaknak a Csíkszeredát Székelyudvarhellyel összekötő út mellett található, egykori étterem jut eszébe. Pedig a név eredetileg egy különleges természeti képződményt jelöl, amely az országút közelében rejtőzik.
Nem hoznak létre közös víz- és csatornaszolgáltató céget a Gyimes-völgyi községek, inkább a regionális szolgáltatót, a Harvíz Rt.- t bízzák meg a kiépült hálózatok üzemeltetésével. Túl sok lett volna a kiadás, ezért döntöttek így.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak szombatra virradóan a csíkszeredaiak. A nagyvadat a városközpont közelében található Szív utcában látták.
Leszerelték az állványokat a csíksomlyói kegytemplom homlokzatáról, a 2024 óta tartó külső felújítással többségében elkészültek. Hátramaradtak azonban még kisebb munkálatok, és van, amit majd csak tavasszal tudnak befejezni.
Külsőleg megfelelő állapotban van már a csíkszentkirályi tanuszoda, amelynek belső felszereltségét, berendezéseit kell elkészíteni a továbbiakban. Ha a munka megfelelő ütemben folytatódik, jövőben meg is lehet nyitni a létesítményt.
Csíkszereda központi lakóövezetében láttak medvét csütörtökre virradóan, három lakó is hívta emiatt a 112-t. A hatóságok végül a Hajnal utcából hajtották el a nagyvadat. Idén eddig két településre járó medvét kellett kilőni.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Nagymező utcában tervezett járda- és kerékpárút-építés kivitelezése érdekében. A beruházáshoz az Anghel Saligny programtól várja a támogatást az önkormányzat.
Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.
Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.
Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.